Olvassunk kötelezőt?!

2016. október 14. 15:47

Budácsik Éva
Mandiner.család

Csak csukd be a szemed egy pillanatra és mondd ki magadban: kötelező olvasmány. Kirázott a hideg, mert eszedbe jutottak a soha véget nem érő, végtelenül unalmas olvasmányok? Netán kellemes emlékeket idézett fel benned ez a szó?

Én olvastam jó kötelezőket. Kisebb koromban szerettem az Egri csillagokat, és a Tüskevár világa is lenyűgözött. Tudom viszont, hogy az Anna Karenina csak bizonyos körökben ment el csajos olvasmánynak, de amikor megemlítem valahol, hogy szuper volt Csehovot olvasni, mindenhol furcsán néznek rám. Anno adtam egy esélyt neki és bejött... Talán kivételes vagyok abban is, hogy kifejezetten szerettem Candide-ot. Vajon tényleg arról szól ez, hogy mindig is szerettem olvasni, még a kötelezőket is?

A kötelező olvasmányokhoz fűződő viszonyom egy ideje már érint édesanyaként is. Amikor a Vuk-ot kellett olvasni negyedikben a nagynak, akkor nem értettem, hogy miért nyűglődik, mikor olyan helyes kis olvasmány. Persze, mert elkopott már az emlékeimben az eredeti mű, inkább a kedves rajzfilm élt bennem. Beleolvastam, és mindent értettem. Azért elolvasta, de nem hiszem, hogy jó szívvel emlékszik rá.
 
Aztán jöttek a komolyabb olvasmányok. Robinsonnál stratégiát váltottam: én is elolvastam. Ez részben azért történt, mert a család nyári humor morzsájaként valamilyen filmmel sikerült jól összekevernem ezt az egyébként érdekes és szórakoztató regényt, másrészt példamutató szerettem volna lenni. Igen, elolvastam én is, és tetszett. A gyereknek viszont nem.
 
A következő nyáron újabb kihívás előtt álltunk: Tamás bátyja az összes barátaival és ellenségeivel vetődtek házunk tájára. A digitális technikának köszönhetően a kamasz e-book olvasón, én pedig a régi jól bevált papír alapú formátumban kezdtem neki az olvasásnak. Versenynek indult és inkább vagyok szomorú, mint büszke, hogy komoly győzelmet arattam. Nem az olvasás gyorsasága miatt, inkább azért, mert a 13 éves kamasznak valóban szenvedés lehetett. Nehezen olvasta el, de legalább becsülettel átrágta magát rajta. Élvezet azonban nem volt benne. Nem is lehetett, hiszen a történelmi háttérről és az egész helyzetről, amit a regény bemutat, nem nagyon volt fogalma, de ha lett volna sem biztos, hogy érdekelte volna a téma.
 
Azt hallottam egyszer, hogy egy-egy olvasmányra meg kell érni, vagy olyan élethelyzetben kell lenni, hogy az megfogja az olvasót. Bármennyire is szeretnénk megismertetni a magyar vagy a világ nagy klasszikusaival a diákokat az iskolában, ha nem érettek még a témára, vagy egyszerűen nem érdekli őket, nem lesznek befogadók. Az olvasás így nem lesz élmény, pedig ez lenne – szerintem – a célja minden olvasmánynak. 
 
Na, és a kérdésben természetesen megszólal bennem a pedagógus is, csupa-csupa kérdőjellel, hiszen szeretném megismertetni a gyerekeket azokkal az olvasmányokkal, amelyeket klasszikusnak gondolok, amelyekről úgy érzem: ismerniük kell. Igen, a hagyományosan kötelező olvasmányokra gondolok. Nem hiszem, hogy feltétlenül az éppen „divatosat” kell olvasni... Nem tudom elképzelni, hogy ne tudják ki az a Tutajos, vagy éppen Lotte és Luise történetét ne ismernék. De nem vagyok biztos benne, hogy élmény lenne számukra. Pedig folyamatosan arra tanítom őket, hogy az olvasás élmény, öröm, hiszen annyi érdekes dolgot megtudhatunk a világról. Bár tulajdonképpen ezt nem is lehet megtanítani. Élményt kell nyújtani, olyant, hogy majd szomjazza ebben a digitalizált, rohanó világban a könyveket, vagy e-book-okat, mindegy hogyan hívjuk. 
 
Hogy én hogyan választok kötelező olvasmányt az osztályomnak? Csakis őket figyelembe véve, hozzájuk igazítva. Keresem a jó megoldásokat, a középutat. Fontos szem előtt tartani, hogy mi érdekli őket, mennyire tudnak már olvasni, sőt az is, hogy türelemmel, kitartással milyen hosszú regényt „bírnak el”. És együtt olvassuk a kötelezőket. Nem olvassuk másodikban a Kincskeresőt, csak szemelvényeket válogatok, és azt olvasom fel nekik. Beszélgetünk róla, hogy megismerjék, és ha majd kedvük lesz hozzá, elolvassák. 
 
Nyárra pedig? Akkor csak ajánlott olvasmány volt/lesz, mert nyáron csak pihenni és játszani kötelező.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/25636

Partnereink: