A mozaik családról: a gyerekek és az új partner kapcsolata

2016. október 26. 16:51

Cserey Miklós
Mandiner.család

Új felnőtt partnerünkkel is szükséges a gyereknevelési elveinket megbeszélni és egyeztetni, de semmiképpen nem szerencsés minden alkalommal békebírónak lenni közte és az előző kapcsolatunkból származó gyermekeink között.

Folytatódik a régi család „felszámolása” és az új család, családok építése. Hosszabb-rövidebb vita és egyeztetés után átmenetileg kialakulnak a láthatási, az együttnevelési megállapodások, gyakorlatok. A gyerekek látszólag rugalmasak, és könnyen igazodnak a helyzethez, de nekik is nehéz, ők, nekünk segítenek azzal, amikor ezt nem mutatják ki. Abból vehetjük észre, hogy nekik is nehéz, nehezen indulnak el a másik szülőhöz, és nehezen is érnek haza, mindig kell egy kis „átzsilipelési” időszak.

A gyerekek alapesetben szívesen vannak mindegyik szülővel, de nem akarják, hogy ezt lássa a másik szülő, mert félnek tőle, hogy ezzel fájdalmat okoznak neki.  Emiatt elmenni, megérkezni és visszaérkezni is nehéz, mert nem merik megmutatni, hogy jól érzik magukat a másik szülővel. A szülők akkor segítenek a gyerekeiknek, ha nemcsak azt erősítik, hogy a másik szülő is szereti őket, hanem azt is, hogy nekik maguknak is fontos, hogy a másik szülővel jó legyen a kapcsolatuk, szeressék egymást.

A szülők a válás környékén és azt követően legyenek türelmesek a saját gyerekeikkel, legyenek rugalmasak az időbeosztásban, de törekedjenek arra is, hogy stabil legyen a kialakult rend. Ez konkrétan azt jelenti, hogy legyen megállapodás az időelosztásról, és ehhez elég határozottan tartsuk is közösen magunkat. Vegyük azonban észre, ha valamelyik gyerek tényleg nem akar a másik szülőhöz menni - ezt tudni kell közvetíteni a másik szülő részére és tudni kell elfogadni a másik szülő részéről. Ehhez olyan új, egymás és a gyerekek iránti bizalom kell, amit az elején kell kialakítani, és hinni kell, hogy a gyerekeket nem játsszuk ki a másik szülő ellen. Ez a folyamat sokáig is eltarthat, akár 1-2 évben is lehet mérni az időt.

A következő nehéz kérdés, az új pár megjelenése az elvált szülők mellett. Ettől minden szülő tart, hogy mit fognak hozzá szólni majd a gyerekek. Teljesen jogos a félelem, nem fognak neki örülni, nem is szabad elvárni. Látni kell, hogy ezt a gyerekek eredetileg nem gondolták és nem akarták. Ilyenkor ismét keletkezik bennünk egy kis bizonytalanság is, hogy most megint mi lesz, megint költözünk-e, megint iskolát váltunk-e, megint felborul az életünk rendje? Mindenképpen mondani kell, hogy fontos számunkra az ő biztonságuk és ezt meg is akarjuk tartani, de számunkra is fontos egy másik felnőttel való kapcsolat.

A másik felnőttel való kapcsolatot általában el tudják fogadni a gyerekeink, de nem tudnak, és nem akarnak örülni. A szülőnek úgy kell kezelni a helyzetet, hogy természetes dolog az új párkapcsolat, mint ahogy ez így is van. Természetes, hogy a szülőnek szüksége van másik párra, akivel felnőtt életét éli. A szülő saját jogait és igényeit a gyerekeik is elfogadják, neki k ebben a helyzetben az a fontos, hogy a saját jogaik és igényeik ne sérüljenek.
 
Ilyenkor a gyerekek mindig attól félnek, hogy ők kevésbé lesznek fontosak, az új szereplő elveszi tőlük a szülőt. Ezért az új kapcsolatot nem csak akkor kell megmutatni, amikor már össze akarunk költözni, hanem a kapcsolat elején, amikor úgy gondoljuk, hogy azzal a másik felnőttel szívesen vagyunk együtt és szívesen töltenénk időt együtt a gyerekeinkkel, gyerekeivel is. Ekkor a gyerekeink nem gondolják, hogy valaki azonnal elrabol tőlük, hanem ők is folyamatosan válnak részeivé, egy újonnan alakuló kapcsolat rendszernek. Ezekben a helyzetekben sem szabad elvárni egyik féltől sem, a gyerekeinktől, de a felnőtt partnerünktől sem, hogy azonnal minden tökéletesen menjen, elfogadják egymást, jót játszanak és utána áradozzanak arról, hogy milyen jó volt együtt, mert nem ez a realitás.
 
Az a lényeg, hogy legyenek közös események, élmények közösen eltöltött idők, ami során szép lassan mindegyik fél barátkozhat a helyzettel, megszokhatja, hogy hogyan viselkedik a másik. Ilyenkor a szülő, aki összeismerteti egymással a gyerekeket és az új partnert, nagyon nehéz helyzetben van, mert azt szeretné, ha elfogadnák egymást, ezt aztán megpróbálja segíteni a legkülönbözőbb módon, ezzel a saját félelmeit és aggályait is beleviszi a helyzetbe. A legjobbat akkor teszi, ha a partnerétől és a gyerekeitől is az önálló viselkedést vár el, bízik bennük és abban, hogy „felnőtt” módon meg tudják azt oldani. Ezzel meg is alapozza a hosszú távú együttműködés modelljét is: azt, hogy nem fogja a gyerekei és az új partnere közötti problémákat helyettük megoldani.
 
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a felnőtt partnerünkkel nem szükséges a gyereknevelési elveinket megbeszélni és egyeztetni, de semmiképpen nem szerencsés minden alkalommal békebírónak lenni, és elmondani, hogy a többieknek hogyan lenne „helyes” működniük. 
 
Az új család kialakulása kifejezetten hosszú folyamat is lehet, évekig, 3-6 évig is eltarthat, de van, hogy hosszabb idő alatt válik harmonikussá a működés. Erről egy kicsit bővebben a következő alkalommal.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/25982

Partnereink: