A mozaik családról: a hétvégi szülő

2016. december 5. 12:44

Cserey Miklós
Mandiner.család

Aki hétvégi szülői helyzetben van, sokszor érzi, hogy nehéz a gyerekeivel fenntartani a korábbi kapcsolatot.

Ez természetes is, mivel nincs benne a hétköznapjaikban, nem találkozik velük nap, mint nap és nemcsak a történések ismerete hiányzik, hanem a gyerekek mindennapi érzelmei, gondolatai. A hétvégi szülőnek ezért sokszor az a belső kényszere támad, hogy programokat kell szervezni a gyerekeknek, ezért szinte állandóan valami történést szerveznek. Nincs meg a hétköznapok természetes folytatása a családi hétvégeken, amikor mindenki a hétközbeni feladatait folytatja, és terveznek, csinálnak hétvégi programokat is. Ez így valójában nem eléggé közös élet, csak együttesen csinált élet és hétvége.

 
Persze az is kérdés, hogy hogyan lehet közösen csinálni. A hétvégi szülő általában az, aki új helyre költözik, ő alakítja ki az új otthonát és a gyerekeinek is egy új otthont. Ez az új hely attól fog otthonná alakulni, hogy a gyerekek is részt vesznek a kialakításban, a tervezéstől a megvalósításig a lehető legtöbb kérdésben, dologban. Itt akár olyanokat is ki lehet találni, amiket korábban nem tettek együtt: festés, bútorszerelés, függönyök varrása, a berendezés közös kiválasztása. Fontos, hogy a gyerekek a magukénak tudják érezni az új otthont, oda úgy térjenek haza, hogy az biztonságot, megnyugvást adjon nekik.
 
A hétvégi szülőnek sokszor nehéz a saját esetleges hétvégi programját és a gyerekek esetleges hétvégi programját összeegyeztetni. Általában az a legeredményesebb, ha mind a gyerekek és a szülő számára is lehetőség van a saját programjának megvalósítására. Lehet, hogy a gyerekünk szeret a barátaival korcsolyázni járni, vasárnap délelőttönként, de ezt ne akadályozzuk meg amiatt, hogy most tudunk csak együtt lenni, most nem engedjük el, vagy megkérjük, hogy ne menjen el, hanem legyünk együtt.
 
A gyereknek az a természetes, ha elmehet, és utána élményekkel hozzánk tér haza. Így leszünk akkor is az életének részei, ha külön programja volt. Természetesen megteszi, „megérti”, hogy velünk marad, ha ezt kérjük, „várjuk el”, de vagy nem fog örülni az együttlétnek, ami mindig rossz hangulatú programokhoz vezet, vagy sajnálatból marad velünk, s ez olyan, amit a gyerekeinktől igazán nem várhatunk el.
 
Ugyanígy kezelhetjük azt is, ha nekünk van, a korábbi közös életünkhöz hasonlóan valamilyen programunk hétvégén, ha meg tudjuk oldani a gyerekeink számára is elfogadható módon a biztonságos együttlétet valakivel, akkor mi is elmehetünk a „saját” programunkra. Természetesen előtte mesélni kell arról, hogy ezt mi miért szeretjük, nekünk miért fontos, és utána is mesélni kell arról, hogy milyen volt, hogy éreztük magunkat, megérte, jól esett, szükséges volt, stb.
 
Ezzel látják a gyerekeink, hogy változott ugyan a közös életünk, de továbbra is megvan nekik is és nekünk is a saját életünk is, amit össze tudunk egymással egyeztetni. Gyerekes hétvégén is vállalhatjuk, hogy elmegyünk a barátunknak segíteni a lakásfelújításban, építkezésben, vagy kimegyünk érte a repülőtérre, s ha lehet, vigyük a gyerekeinket, élvezni fogják, ha látják, mit dolgozunk, vagy látják a repülőteret, s a saját módjukon részt is fognak venni a programban.
 
Még egyszer az új család kialakulásáról
 
A mozaik család, mint ahogy bármilyen család hordoz nehézségeket, felsérthet olyan sebeket, amikről szinte nem is tudunk, ezért tarthat sokáig, míg kialakul az egyensúly.
 
Az új pár és a gyerekeink mindegyike egyet akar: minket. Ez versenyhelyzetet teremt, amiben nekünk kell megtalálni azt a jó egyensúlyt, amiben mindenki komfortosan tudja érezni magát. Amennyiben akár a párunk, akár a gyerekeink úgy érzik, hogy versenyhelyzet van, akkor nehezen jönnek ki egymással, de ezt egyáltalán nem nekünk kell egyengetni, ezt nekünk „csak” elfogadni kell. Az elfogadás nem egyetértést jelent, hanem azt, hogy látjuk, tudjuk, hogy hogyan működnek, de az ő dolguk megoldani, mi csak annyi tehetünk, jelezzük, mit szeretnénk.
 
Fontos, hogy magunk is megtaláljuk a jól működő szabályokat: pl. estig meddig vagyunk a gyerekeinkkel és mikortól van a saját életünk. Az új párunknak is, meg a gyerekeinknek is legyenek meg a maguk privilégiumai, mint ahogy nekünk is szükségünk van mindezekre. Ez a közös élet, a korábbi házastárssal, családdal való kapcsolat sokszor jelenthet ütközési pontot, ezért kifejezetten tanulnunk kell az új párunkkal az erőszakmentes kommunikációt, a konfliktusok kezelésének újfajta módjait.
 
Az új pár sokszor új gyerekekkel is jár, az új párunknak is lehetnek a korábbi kapcsolatából gyerekei, s az új kapcsolatban is lehetnek közös gyerekeink. Ezekről tudni kell, hogy nemcsak nekünk, de a gyerekeknek is nehéz. Érezni a biztonságos kapcsolatot, az „elég fontos vagyok neked”, „az eléggé megbízhatok benned”, és a „nem fog más a helyemre kerülni”-érzéseket. Tudjuk, hogy már az eredeti, származási családban is nehéz a testvérek születése, és annak a megteremtése, hogy a testvérek között ne legyen féltékenység, ez a mozaik családban fokozottan érvényes.
 
Végezetül, egy lehetséges megoldás: megpróbáljunk úgy élni együtt, hogy tudatosítjuk: vannak felnőttek a családban, vannak gyerekek a családban, és ők közösen alakítják ki, hogy milyen szabályok szerint élnek. A szülő legyen az, aki megmondja a gyerekének, hogy hol vannak a határok, mit szabad és mit nem, ő döntsön ezekben, de mindenki másnak az együtt élők közül legyen joga és lehetősége elmondani, jelezni, ha eltérő véleménye van, más megoldásokat szeretne, vagy tartana szükségesnek. Ez természetesen akkor működik jól, ha minden irányban érvényes.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/26892

Partnereink: