Az Év Vállalkozója 2016

Hivatás és egyben hitvallás – Mekler Norbert várkapitány a Mandiner.családnak

2017. január 3. 11:28

A hagyományoknak megfelelően, decemberben rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Vállalkozók Napját. A magyar üzleti élet egyik legrangosabb találkozójává vált eseményen a 2016-ban legkiválóbbnak talált vállalkozók kaptak magas szintű állami és szövetségi kitüntetéseket, köztük Mekler Norbert, mint a Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója. A nagyvázsonyi Kinizsi Vár kapitányával beszélgettünk. Interjú.

Avasson be ennek a díjazásnak a részletekbe. Mikor és hogy történik a jelölés?
 
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) alapította ezt a díjat évekkel ezelőtt. Egy nyár végi napon csengett a telefonom, a váratlan hírrel, hogy elfogadom-e a díjra jelölést. Sokáig nem haboztam.
 
Mi jelent Önnek az Év Vállalkozója díj és mennyiben befolyásolja a további munkáját és a Kinizsi vár mindennapi életét?
 
Nehéz szavakba önteni. Igen nagy megtiszteltetés, hogy Demján Sándor VOSZ elnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter gratulált a munkámhoz.  Ez egy olyan elismerés számomra, amelyre nem feltétlen számít az ember ebben a korban. Igazából eddig is tettem a dolgom, dolgoztam és dolgoztam. Most ezt a munkát ismerték el, nagyon magas szinten. Igazából ez semmiben nem befolyásolja az én munkámat és a vár életét, a feladatok továbbra is előttem vannak.
 
Fotó: Mekler Norbert 
 
Hogyan lesz ma valakiből várkapitány?
 
Magyarországon a váraink majd egésze állami tulajdonban van. A Kinizsi vár esetében az állam az önkormányzatra bízta a működtetést, amely létrehozott egy nonprofit kft-t. A Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft ügyvezetője egyben a Kinizsi vár kapitánya.
 
Miért választotta ezt a foglalkozást? Milyen korábbi tapasztalatai voltak?
 
Csakis hivatásról és egyben hitvallásról beszélhetünk. Olyan szintű elkötelezettséget, mondhatni fanatizmust kíván ez a munka, ami családi gyökerek, történelemhez való ragaszkodás és alázat nélkül elképzelhetetlen lenne. Korábbi pénzügyi vezetői területen szerzett sales és marketing tapasztalatokból sok mindent tudok hasznosítani.
 
Családi gyökereket említ. Milyen személyes kötődése van a Kinizsi Várhoz és Nagyvázsonyhoz?
 
Dédszüleim dédszülei is itt éltek már.Ez mindenféleképpen hoz egyfajta látásmódot. Bármerre járok, látom elődeink nyomát. A vár nekem és minden korombelinek szinte „játszótérként” volt jelen gyermekkorunkban.
 
Ha Kinizsi Pál most megnézné a várat, mennyire lenne büszke rá?
 
Valószínűleg lenyakaztatná a jelenlegi és korábbi várkapitányokat. A nyomába nem érhetünk eleinknek.
 
Azért ennyire nem lehet rossz a helyzet, különösen az Év Vállalkozója díj fényében. Kinizsi Pál egyetlen csatát sem veszített. Ön is mindig megnyeri a csatáit?
 
Minden csatát megnyerni csak Kinizsinek sikerült,  nekem ez nem adatik meg. Talán ha korabeli eszközökkel vívhatnánk harcainkat, más lenne. A legfárasztóbb harc az, amikor nem ellenségeinkkel vívódnunk, hanem földieinkkel, de hát ez már csak így van.
 
Fotó: Tibenszky Moni Lisa 
 
Hány évre szól egy várkapitányi „megbízatás”? Meddig tart az Öné?
 
Öt évre szól, 2017 őszén jár le.
 
Pontosan mi a dolga egy 21. századi várkapitánynak?
 
Romantikusan hangzik a várkapitány „pozíció”, de ki kell ábrándítanom. Változatos és szép a munkánk, de naivitás lenne azt gondolni, hogy a várkapitány csak ül a székében és irányít. Ez egy kőkemény menedzseri, cégvezetői munka, amit sajnos nem lehet a lovagteremben ülve, várnép által kiszolgálva elvégezni.
 
Jómagam szervezem, tervezem a váréletét és büszke vagyok kollégáimra, barátaimra, akikkel ebben kiteljesedhetünk a közönség és a magunk örömére is. Folyamatosan fejlesztünk, kiállításokat újítunk, programokat tervezünk, pályázunk. És bizony néha a várkapitánynak kell hegeszteni, fúrni, faragni is.  Egy személyben igényel menedzsment, hr és operatív rálátást. Szép küldetés ez.
 
Kikből áll a várnépe? Van krónikás, mókamester és hadsereg is?
 
Állandó stábbal dolgozunk, vitézek, múzeumpedagógusok, akik a mindennapokat viszik. A nyári szezonban július elsejétől zajló reneszánsz várjátékok idején sokkal több statisztánk, vitézünk vesz részt a közönség elkápráztatásában. A tematikus fesztiválok idején pedig majd’ száz fős létszámot is eléri a várban dolgozó nép száma.
 
Sok barátunkkal, hagyományápoló és őrző csoportokkal együtt tudjuk különlegessé tenni a nagyvázsonyi Kinizsi várat. Tavaly tavasszal például Fehér Farkas, a többszörös távlövő világbajnokunk kezdte itt rekorddöntési kísérletét, mely keretében a majd 30 méteres vártornyából egy csülökbe lőtte íját, mely eredményt a múlt tiszteletére való felhívásként indítványozta. Tavalyelőtt Csík-koncert okán telt meg a várdomb minden tenyérnyi helye, tavaly pedig Kárpátia koncertnek adunk helyet.
 
Kik a várkapitány „szövetségesei”?
 
Minden lehetséges formában reklámozzuk magunkat, jó a kapcsolatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, a Balaton környéki szolgáltatókkal, de a keszthelyi belvárosi múzeumokkal is. Hiszünk az élményturizmusban és abban, hogy közös összefogással minőségi belföldi programokat kínálva visszatérő látogatók, csoportok igényeit tudjuk kiszolgálni.
 
Aki egyszer ellátogat a Balaton-felvidékre azt rabul ejti, nem véletlen, hogy Gryllus Vilmos itt írta meg a biciklizős lemezét, miközben unokájával hegyre föl ős völgybe le tekertek. Szőke András, ismert és kedvelt színészünk Taliándörögdön találta meg nemcsak a saját nyugalmát, de elkezdte kutatni őseink gasztronómiáját, testi-lelki gyógyításának receptjét, amit a nagyvázsonyi Kinizsi vár programjain is láthatnak, megízlelhetnek.
 
Túri Török Tibor barátom, keszthelyi művészként alkotta meg a várban már több mint egy éve megtekinthető, mintegy 33 történelmi személyiséget megmintázó szoborkiállítás mellszobrait. Tavaly már Kinizsi triptikcont is avattunk, bővülünk, szépülünk. Soha nem tudjuk megunni ezt a kort, mert mindig lehet belőle meríteni, nemcsak erőt, de élményt is, amit a mai gyerekek, felnőttek egyaránt elragadtatással fogadnak, ha jól tálaljuk nekik.
 
Fotó: Tibenszky Moni Lisa
 
Szeretnek egyáltalán az emberek várakat látogatni? Melyik a legnépszerűbb program?
 
Hál’ Istennek, igen, nagyon érdeklődnek a várak iránt, de igénylik a változást, változtatást. Három alap pillére van a programjainknak: a szezonindító Csirke-Csülök Fesztivál, a nyár közepén megrendezésre kerülő Kinizsi Napok és az ahhoz kapcsolódó gasztro-kulturális események, illetve a nyáron naponta megrendezésre kerülő Reneszánszkori Várjátékok.
 
Ezen felül mindhárom múzeumunk népszerű: a Vár, a kápolnával, a nyomdával és a toronnyal együtt, valamint a Néprajzi Múzeum és a Postamúzeum is. Sokan szívesen veszik igénybe a fakultatív programjainkat, amelyekre előre be kell jelentkezni.
 
A mai gyerekeket érdeklik a korabeli mesterségek (fazekasság, kovácsolás, papírmerítés, érmeverés, kötélverés, lovasság)? Hogyan próbálják számukra érdekessé tenni azokat?
 
Azt látom, hogy minden érdekes nekik, amit meg lehet fogni, ki lehet próbálni és egy kicsit bele tudják képzelni magukat a régmúltba. Az említett mesterségeket saját maguk próbálhatják ki, például, akik szeretnének, bejelentkezhetnek kovácsolni, érmét verni. Ennek a vonzerejét talán részleteznem sem kell. 
 
Hogyan teszik hitelessé a reneszánsz kor hangulatát? Honnan szerzik be a ruhákat, a fegyvereket, az ételek receptjét és hozzávalóit, a zenét, a lovagi torna ötletét?
 
Ez egy nagyon nagy kihívás. Igyekszünk mindenről valósághű másolatokat készíteni- ez nem mindig lehetséges, de az összbenyomásban ez nem érzékelhető. Recept gyűjteményeink vannak, lovagi zenék fennmaradtak. Az öltözékek azok, amik akkoriban is folyamatosan változtak, ezért inkább korabelinek tűnőnek nevezném őket.
 
Kora tavasztól késő őszig folyamatosan vannak programjaik, de mi történik télen?
 
Három éve egész éves nyitva tartással üzemelünk. Télen tartjuk a disznóvágást, az Újévi forralt borozást. Minden nap nyitva vagyunk, a vár kiállításai látogathatóak. Közben folyik a karbantartás, készülés a szezonra.
 
Mi a legnagyobb büszkesége, legkedvesebb megvalósítása az elmúlt négy évből?
 
Büszkeséggel tölt el, hogy a romokban heverő Nonprofit Kft-t sikerült felrázni, feléleszteni. Bevezettem az egész éves minden napos nyitva tartást. Évről évre nő a látogatószámunk, a visszajelzések nagyon pozitívak. Legkedvesebbek számomra a programjaink: a Csirke-Csülök Fesztivál, amelyen korabeli hagyományos egyszerű ételek köré szervezzük a kulturális programjainkat és a Kinizsi Napok, ami egy igazi nyári hagyományőrzéssel egybekötött családi rendezvény. Ezeken százával, ezrével jönnek a gyerekek, családok és jó érzik magukat ebben a varázslatos környezetben.
 
Mik a tervei a további időszakban? 
 
Továbbra is azt az utat járom, amin elindultam, folyamatosan igazítjuk az igényekhez a szolgáltatásainkat, programjainkat.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/27517

Partnereink: