Egyedülálló szülőnek lenni nem tragédia – Nagy Anna a Mandiner.családnak

2017. január 12. 13:23

„Egyedülálló szülőnek lenni nem tragédia, hanem állapot. Ezt dobta a gép. Van, akit elhagytak, van, aki elhagyott, van, aki megözvegyült és olyan is van, aki házasságra nem vágyott, csak gyermekre. A mindennapokban ugyanazokra a kérdésekre kell választ adniuk, és ugyanazokkal a gondokkal kell megküzdeniük, mint az ideálisnak tekintett kétszülős családban – de egyedül kell boldogulniuk.” Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnökével, az Egyedülálló szülők könyve szerzőjével beszélgettünk az egyszülős élet nehézségeiről és az egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásáról. Interjúnk.

A fenti idézet az Egyedülálló szülők könyve borítójáról való. Mit üzensz ezzel: az egyszülősök nem felelősek a sorsukért, nem tehetnek arról amilyen helyzetbe kerültek?
 
Nehezen tudnám meghatározni, mit is jelent az, hogy valaki tehet a helyzetéről. Minden harmadik egyszülős családban meghalt az apuka vagy az anyuka – itt biztosan senki nem felelős. Sokan vannak, akiket elhagyott a párjuk – hogy itt ki felelős és ki nem, azt nehéz lenne megmondani. Sok kapcsolat bomlik fel például akkor, amikor beteg vagy sérült gyerek születik – az egyik fél egyszerűen nem vállalja be ezt a nehezített helyzetet és elmegy. Felelős-e az, akit elhagytak és egyedül marad a gyerekkel? Vannak, akik maguk lépnek ki egy kapcsolatból, de itt sem tudhatjuk, hogy pontosan mi áll e mögött. De talán nem is a felelősség a legfontosabb kérdés egy ilyen helyzetben.
 
Nekünk, akik 11 éve igyekszünk segíteni ezeket a családokat, nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk és eldöntsük, hogy ki miért került ilyen helyzetbe. Azt szeretnénk, hogy azok, akik már benne vannak, segítséget, támogatást kaphassanak a mindennapokhoz, hogy ők is és a gyerekeik is jobban érezzék magukat, teljesebb, egészségesebb, emberibb életet élhessenek. Hiszen az egyik szereplő egészen biztos, hogy semmit nem tett azért, hogy egyszülős családba kerüljön és ez a gyerek.
 
Hány érintettről van szó Magyarországon? Mekkora az elváltak, az özvegyek vagy más okból gyereket egyedülállóként nevelők aránya?
 
Pontos számokat senki nem tud mondani, a statisztikusok véleménye is megoszlik arról, hogy pontosan ki is számít egyszülőnek. Valahol 300-350 ezer között van az egyszülős családok száma és több mint félmillió gyereket nevelnek. Sokszor beszélek ezekről a számokról, de még mindig megdöbbent ez a magas szám, hiszen egy nem egészen tízmilliós országban élünk. Az egyszülős családok nagyobb részében válás szakította szét a családot, de már említettem az özvegyek nem elhanyagolható számát. És vannak azok, akik egyedül vállalnak vagy egyedül fogadnak örökbe gyereket – az ő esetükben sem mindig arról van szó, hogy így tervezték az életüket, valamiért így alakult. Az egyszülős családok döntő többsége kétszülős családként indult, aztán történt valami.
 
Mennyiben női ez a jelenség? A férfiakat mennyiben érinti?
 
Tíz egyszülős családból majdnem kilencben az anya a családfenntartó. De több tízezer férfi nevel egyedül, ami szintén nem elhanyagolható szám.
 
Melyek a külföldi tendenciák ezen a téren?
 
A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a következő generáció egyharmada – legalábbis egy ideig – egy szülővel fog nevelkedni. A magyarországi magas szám tehát nem elszigetelt jelenség, világtendenciáról van szó. Hogy melyik ország hogyan támogatja, vagy nem támogatja az egyszülősöket, az legalább olyan változatos, mint maguk a családok. Van, ahol kiemelten, a kétszülős családokhoz képest további juttatásokkal segítik őket és van, ahol nem fordítanak rájuk különösebb figyelmet. Ugyanez igaz a civil támogatásra is: a briteknél például 100 éve működik egyszülős központ, más országokban esetleg meg sem említik őket.
 
 
Nemrég jelentős kormányzati segítséget kaptak az egyszülősök. Egyrészt, a nagycsaládosok mellett most már ők is előnyt élveznek a bölcsődei felvételeknél, másrészt félmilliárdos támogatást kapott a leendő egyszülős központ. Mit jelentenek ezek az egyszülősök számára a gyakorlatban?
 
Igazi áttörést jelent ez a támogatás, mind gyakorlati, mind pedig szimbolikus értelemben. Az, hogy létrejöhet egy központ, ami személyre szabottan ezeknek a családoknak kínál segítséget, ahol nem kell szégyellni, ha valaki nem tud apukát „prezentálni” egy rendezvényen, ahol róluk, nekik és velük zajlanak a programok, óriási dolog és reményeink szerint nagyon nagy segítség lesz az egyszülős családoknak. A másik oldalról pedig határozott és világos jelzés arra, hogy fontosak és egyenrangúak ezek a családok, nem „csonkák”, ahogy régebben hívtak minket – bár néha ez még mindig megesik.
 
Segítségnyújtásban vannak már tapasztalataid, hiszen tizenegy éve hoztad létre az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, vezeted a www.egyszulo.hu honlapot. Miért hoztad ezt létre, mi a te személyes történeted?
 
Mint a legtöbb civil, én is személyes indíttatásból hoztam létre az alapítványt. Amikor egyedül maradtam a fiammal, annyira kellett volna a segítség és annyira nem találtam semmit, hogy úgy éreztem, muszáj nekem csinálnom egyet. És minél inkább mások felé fordul az ember, annál inkább elfordul a maga bajától. Segíteni jó, de sokszor azt is megmenti, aki segít. Remélem, hogy a központban is sokan meg tudják majd tapasztalni a segíteni és segítve lenni állapotot.
 
Az egyedülállók helyzete nem lehet könnyű, sem érzelmi, sem anyagi okból. Az Alapítvány és a honlap rengeteg egyszülős családon segített már, és nemcsak online tanácsadással, hanem fizikai segítséggel is.
 
Igen, már eddig is sokféle helyzetben fordultak hozzánk és sokféle helyzetben igyekeztünk segíteni. Az online tanácsadás csak az egyik része volt – jogi tanácsot adni lehet e-mailben is, de cipőt vagy élelmiszercsomagot adni, frissen szült kismamát látogatni, napközis táborba gyerekeket vinni csak személyesen lehet. Ez a legjobb része a munkánknak és ez a mai napig így van. És bármilyen nehéz, bármilyen fájdalmas helyzetben is van valaki, mégis ott van mögötte az a küzdeni akarás, az az eltökélt szeretet, ami csak egy szülőben lehet, aki küzd a gyerekéért, a gyereke jövőjéért, azért, hogy a gyerekének jobb legyen. És ezek csodálatos dolgok.
 
 
Milyen további konkrét segítséget tud majd nyújtani a központ?
 
Az elmúlt 11 évben rengeteg gondolatot, ötletet, tervet dédelgettünk, amiket most végre megvalósíthatunk – még felsorolni is nehéz lenne mindet. Alapvetően három nagy csoportra oszthatjuk a tervezett területeket: az első a konkrét segítségnyújtás, ami lehet tanácsadás, gyerekfelügyelet, nyaralás vagy éppen a gyerek korrepetálása vagy a megfelelő mester felkutatása.
 
A második a közösségépítés: olyan programok, ahol akár a gyerekkel, akár a gyerek nélkül lehetnek együtt a szülők, ahol lehet fejlődni, tanulni, kirándulni, főzni, tornázni és millió más olyan dolgot csinálni, ami kihúzza az egyedül nevelőket abból az ördögi körből, aminek a vége gyakran a teljes elmagányosodás, majd a depresszió.
 
A harmadik terület nem ilyen direkt: ez magának az egyszülős létnek az elismertetése, hiszen amikor szülők éveken, évtizedeken keresztül kettő helyett dolgoznak, az bizony hősies feladat, amiért inkább érdemelnek vállveregetést, mint lesajnálást vagy lenézést. Az előbbiből kevesebbet, az utóbbiból sajnos még mindig többet kapnak. Egy ilyen központnak fontos feladata az egyszülők „egyenjogúsítása” is, hogy ne csak a mindennapokban, de általában a társadalomban is jobban érezzék magukat. Ami például olyan apróságnak tűnő dologból is látszik, hogy vehet-e családi belépőt egy egyszülős család – mert jelenleg az egyszülősök ebből a szempontból sok helyen nem is számítanak családnak.
 
Mire lesz elég a kapott pénz?
 
A terveink szerint a központ létrehozása után több éves működtetést is meg kell oldanunk ebből a támogatásból és ez alatt az idő alatt kialakítani azokat a lábakat, amik hosszú és még hosszabb távon is életképes intézményt tudnak eltartani. Felelőtlenség lenne néhány év után azt mondani, hogy eddig tartott a támogatás, elfogyott a segítség is. Mi évtizedekben és országos hálózatban gondolkodunk és most, hogy ennyi év után ilyen csodálatos lehetőséget kaptunk, úgy érzem, hogy minden lehetséges.
 
Hol épül majd fel a központ és várhatóan kik lesznek a munkatársak?
 
Egyelőre még nincs végleges helyünk, keressük a legjobbat. Részben olyan munkatársakkal fogunk együtt dolgozni, akik eddig is velünk voltak és jól ismerik ezeket az élethelyzeteket. Olyan csapatot építettünk, akik mind szakmailag, mind pedig emberileg minőséget jelentenek. Hatalmas a feladat és nagyon érzékeny közegben dolgozunk.
 
 
A könyveddel kezdtük, fejezzük is be azzal. „Egyedülálló szülőnek lenni nem tragédia. Egy rossz házasság pocsék légkörben vagy bántalmazásnak kitéve élni – az tragédia.” De vajon lehet-e boldog, de legalább kiegyensúlyozott életet élni egyedülálló felnőttként és szülőként?
 
Lehet. Lehetünk boldogok egyedülálló szülőként és nevelhetünk egészséges, okos, kedves, helyes gyerekeket. Ez részben rajtunk, szülőkön múlik, de sok függ attól is, hogy milyen támogatást, milyen fogadtatást kapunk a külvilágtól. És ne felejtsük el azt sem, hogy azzal, hogy valaki egyedül maradt, még nem ítéltetett örökös magányra. Jöhet új kapcsolat, új házasság, amikor kiderül, hogy az egyszülős lét nem feltétlenül életforma, hanem élethelyzet. De nem szabad erőltetni az új házasságot, a mindenáron kétszülős létet. Amikor az embernek gyereke születik, megváltozik a világ. Rengeteg fáradság, rengeteg macera, állandó aggódás, sok idegeskedés, de mégiscsak ez a legjobb dolog a világon. Van egy kamaszgyerekem, nem éppen könnyű kor és senki, de senki nem tudja olyan gyorsan 200-ra fellökni a vérnyomásomat, mint ő. De ha ránézek, tudom, hogy soha ilyen csodálatos dolog nem történt velem, mint hogy az anyja lehetek. Ha gyerekünk van, állandóan ott él velünk egy ki nem fogyó boldogságforrás. Hogy is ne lehetnénk boldogok?
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/27734

Partnereink: