Ezért ugrunk, ha beszólnak a gyereknevelésre

2017. február 9. 01:10

Cziglán Karolina
Dívány

Nem ritkán látunk olyat, hogy valaki sikeres ember, mint dolgozó nő, magabiztosan mozog az élet különböző területein, de kétségek gyötrik, hogy elég jó anya-e, és ez akár tartós szorongást, álmatlan éjszakákat okoz neki.

„(...)

Az okok világosak: egyrészt a legtöbb nő számára ez a szerep a legfontosabbak közé tartozik, tehát ha valaki elbizonytalanodik, jó anya-e, akkor a rossz érzést aligha lehet elintézni egy legyintéssel, hogy »áh, nem baj, ha nem, de jó munkaerő, jó barát és remek szomszéd vagyok«. A tét is sokkal nagyobb: itt valaki életéről, személyiségfejlődéséről van szó, hiszen nagyon is meghatározó, hogy milyen kapcsolati élményeket kap kicsiként a szüleitől.

És végül: nincs objektív visszajelzés, kapaszkodó. Nincs év végi értékelés, számok, mutatók. Olyan visszajelzést sem kaphat az ember, mint más fontos emberi kapcsolataiban. A házastárs, a barát, a rokon meg tudja mondani, érzése szerint minden rendben van-e köztünk, nem bántottuk-e meg semmivel, elég szeretet kap-e tőlünk. A kisgyerektől ilyesmi nyilván nem várható. És amikor mond is effélét, az inkább hangulatjelentés, semmint átgondolt összegzés.

Ebből az utóbbi okból következik, hogy az ember elkezdi keresni a támpontokat, figyeli, honnan tudhatná meg, jól végzi-e anyai, apai teendőit, vagy valamit változtatni kellene. Az egyik, és persze legfontosabb támpont a gyerek. Ha jól van, kiegyensúlyozott, derűs, akkor talán nem lehetünk olyan csapnivaló szülők.

De nincs csemete, aki mindig megnyugtatóan viselkedik, és amikor hisztérikusan tombol, ezredik rászólásra is az ellenkezőjét csinálja, csak ő nem tud viselkedni, miközben (a szülő úgy látja) a többi gyerek mind igen, akkor ott ugrál a kisördög az anyai, apai fejben, hogy ez vajon még normális-e, esetleg a gyerek nehezebb temperamentumú, vagy, ki kell mondani: elszúrták a nevelését, de rettentően és jóvátehetetlenül.

Jó esetben a másik szülő támasz és partner ezeknek a kételyeknek az eloszlatásában. Az a jó konstrukció, hogy mikor egyikük bepánikol, a másik érzi, hogy itt most kell egy kis hideg fej, és jó, ha nem pont ugyanarra érzékenyek. Például, ha legalább az egyikük tudja lazán kezelni az ismerősök kritikai észrevételeit, ha csak az egyikük retteg a betegségekről stb.”

(...)

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/28376

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Partnereink: