Südi Iringó: „A táncparketten nincs reménytelen eset”

2017. február 9. 16:49

Südi Iringó
Képmás

Inkább az volt nehéz, hogy párban versenyezni nem olyan jó, mint csapatban. Tizennégy évesen gyerekek voltunk, nem nő és férfi. Az volt a lényeg, hogy szépen, jó technikával eltáncoljuk, amit megtanultunk. Csak évekkel később lépett be a férfi–nő kapcsolat, a szerelem.

Februári számunkat nemcsak a báli szezonra való tekintettel bővítettük táncmelléklettel, hanem azért is, mert szerettük volna megmutatni, mennyivel több a tánc látványosságnál, szórakozásnál és hagyománynál. Címlapinterjúnk egy népszerű táncossal és tánctanárral készült. Sokaknak ő jut először az eszébe, ha társastánctanításról van szó, hiszen hónapokon át egy televíziós show-műsorban tanította a sztárokat a parketten. Südi Iringóval beszélgettünk.

 – Hogyan találtad meg a táncot mint mozgásformát, azon belül pedig a társastáncot?

 – Gyerekként is kis termetű voltam, ezért fel sem merült például a kosarazás, de első körben anyáék írattak be dzsesszbalettre. A csoportba legfiatalabbként kerültem be, a többiek általában négy évvel idősebbek voltak. Amikor 18 éves korukban szétszéledtek, mert érettségiztek, továbbtanultak, randizni kezdtek, nekem nagyon fájdalmas volt, hogy feloszlott a csapat. Igazi csapásnak éltem meg, mint ahogy az edzőnk is. Ma, tanárként nagyon át is érzem, mennyire nehéz elengedni a szemed előtt növekvő, fejlődő tanítványokat.

 – Legkisebbként kivételeztek is veled?

 – Mindig úgy éreztem, hogy figyelnek rám, ugyanakkor egyenrangú partnerként kezelnek. Persze a magasságom miatt mindig elöl álltam, de felvettem velük a ritmust, nem lógtam ki a sorból.

 – A suliban emiatt érettebben viselkedtél a korosztályodnál?

 – Talán abban voltam más, hogy korán megtanultam az életemet, a napjaimat rendszerben elképzelni, célra tartva élni, ezt a „nagylányoktól” lestem el. Érdekes, hogy amikor táncpartnerváltásban voltam pár hónapig, hihetetlen módon elkezdett romlani a tanulásom. Nem jártam edzésre, és valahogy az egész napirendem szétcsúszott.

 – A csapat feloszlása után mihez kezdtél?

 – Akrobatikus rock and roll következett egy rövid ideig, de kevés volt a fiú pár, ezért azt hamar abbahagytam, aztán jött a társastánc és a versenytánc...

 – Új helyzet és feladat volt, hogy párban táncoltok. Kihívást jelentett, hogy itt fiúval táncolsz?

 – Inkább az volt nehéz, hogy párban versenyezni nem olyan jó, mint csapatban. Tizennégy évesen gyerekek voltunk, nem nő és férfi. Az volt a lényeg, hogy szépen, jó technikával eltáncoljuk, amit megtanultunk. Csak évekkel később lépett be a férfi–nő kapcsolat, a szerelem.

Folytatás a Képmás magazin februári számában! 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/28402

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Partnereink: