Az apák is helyet kérnek maguknak

2017. március 13. 10:37
Lippai Roland
Figyelő

Pontosan öt perc alatt tudnék a játszótéren találni legalább öt olyan apát, aki munka után közeli kapcsolatba kerül a pelenkával, a mosogatóval, eltakarodik a boltba, vagy éppen képes ötvenöt percen keresztül együtt enni a húszhónapos gyerekével, miközben este még meg kell válaszolnia kétszáz emailt.

Még mindig úgy gondolom, hogy Spéder Zsolt neves demográfus 2011-es tanulmánya az egyik első szög volt abba a szimbolikus koporsóba, ahová lassan, de remélhetőleg biztosan bezárjuk az apákkal kapcsolatos primitív sztereotípiákat, gondosan mellétéve az előítéleteket s minden olyan egyéni-, illetve társadalmi szintű megnyilvánulást, amely a férfiakat akadályozza az apaszerep elsajátításában és legmélyebb megélésében. Attól most megkímélném az olvasót, hogy az apaság nagyszerűségét bizonygassam, hiszen apának lenni éppen olyan természetes mély dolog, mint ahogyan az anyaságról is gondolkodunk.

Fél évtizede egyértelműen és számokkal alátámasztva kiderült, ami azért addig is tudott-, de elhallgatott volt: a magyar apáknak komplex szerepelvárásoknak kell(ene) megfelelniük úgy, hogy az azzal együtt járó nyomás megértéséhez, pláne kezeléséhez nem hogy kinyújtott kezet és megértő füleket nem kapott és nem igazán kap a mai napig sem, de inkább kokikkal és jól elhelyezett sallerokkal kellett és kell beérnie. Mindezt persze úgy, hogy miközben azért keressen továbbra is kurva sok pénzt (a kenyérkereső apatípus) a gyerekkel is töltsön elég – trendi leszek: minőségi – időt (résztvevő apatípus), mindezt egyszerre a legmagasabb szintű vitalitással. Pörögni kell. 

(...)

És ha elfogadjuk, hogy anyának lenni komplex és »nehéz« feladat – hogyne lenne az! – merthogy feladatrendszerről is beszélünk, ha a szülői szerepekről is beszélünk, akkor fogadjuk el azt is, hogy a közvélekedéssel ellentétben apa nem egy fél- vagy egész alkoholista igavonó barom. Érző lény a maga örömeivel, félelmeivel, akinek természetes igénye van a gyerekére. Szerepe és helye a családban egy grammal sem kevesebb mint anyáé. Olyan pozícióban van ő, kitől alig kérdezi meg bárki is – sokszor a családban sem téma – hogy »haver, megvagy, jól vagy, kell valami?«. Furcsa mi, így leírva? Persze egy »baba-mama«-felosztással úgy ahogy működő társadalomban csak anya lehet fáradt, csak ő áldozhatja fel a karrierjét a család oltárán. Erre mondja Jani az ivóban, hogy bullshit. Erről őszintén szólni még néhány éve is az évtizedek óta fennálló viszonyok elleni spartacusi lázadás volt. Ha most szétnézek, kis túlzással, de forradalmat látok, sok Spartacust, akiknek kard helyett a babakocsi a »fegyvere«.” 

(...)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29075

Partnereink: