Fiú adatik nékünk…

2017. március 12. 17:05

Füller Tímea
Family Magazin

Valószínűleg nem vagyok egyedül a problémával. A várandós nőre nemzetközi szinten kiterjedt elvárás nehezedik, hogy fiút szüljön. Vagy éppen lányt.

Valószínűleg nem vagyok egyedül a problémával. A várandós nőre nemzetközi szinten kiterjedt elvárás nehezedik, hogy fiút szüljön. Vagy éppen lányt. 

Az első gyereknél még csak-csak elviseli a rokonság és a szomszédság azt is, ha a kis jövevény nőnemű, de a második baba érkezése előtt cserébe duplájára növelik a bosszantó kérdések számát: »Ugye ez már tényleg fiú?« A békésebb anyák ilyenkor zavartan mosolyognak, a befolyásolhatóak maguk is drukkolni kezdenek, a kicsit öntudatosabbak padlógázzal fékezik dühüket, és igyekeznek konszolidáltan elmagyarázni, hogy akármilyen nemű gyermek fog születni, örülnek majd neki. Néhányan már előre vigasztalják a házaspárt: »Nem baj, majd a harmadik fiú lesz!« Vannak, akik félrevonják az apukát, és megsúgják neki, hogy ha holdvilágnál, dél felé fordított lábú ágyban, tehénbőgés mellett fogan a baba, akkor tuti, hogy legényke lesz. Mások a D-vitaminra/ grépfrútmagolajra/dzsörzélepedőre/Balaton-parti nyaralóra esküsznek...

Négyszeres sorscsapás?

A hurok azonban egyre szorul: a második lány utáni várandósságnál már nemcsak a nőket szekálják, a férfiak is ugratni kezdik egymást. Vagy ami még rosszabb: megérteni. Az orvos az ultrahangnál gyászos hangra vált, ha a baba neme nem tér el az előzőekétől. Részvétet nyilvánít a férjnek, és könnyes szemmel távozik a vizsgálóból egy oldalajtón keresztül. 

A harmadik ép és gyönyörű kislányt születése után már sokan úgy fogadják: »Ó, hát nem sikerülhet minden az életben...« A háromlányos apák pedig külön klubot alkotnak, hogy egymást támogatva túlélhessék ezt a sorscsapást. Gyenge borocska mellett dudorásszák a Három a kislány című operett slágereit. 

Itt már olyan nagy a reménytelenség, hogy a párok többsége nem is próbálkozik tovább. Ezt persze a három gyerek körüli rengeteg teendővel is lehet indokolni, de a külvilág okozta sokk is hozzátehet valamit. Mi is csak hat évvel a harmadik lányunk után szedtük össze a bátorságunkat, hogy újabb kis életet fogadjunk... Jó előre megbeszéltük, hogy »nem azért szülünk, hogy fiú legyen«. Sőt ha jobban meggondoljuk, nem is baj, ha lány lesz, hiszen akkor maradhatnak a kis ruhák, meg rutinosak vagyunk a nevelésében is. Játékok is vannak, kész spórolás. Az orvos aztán mégis lehangolt bennünket. 
 
– A fenébe, hát megint nem sikerült! – aztán tekintetét a férjemre emelve félig sírva, félig röhögve hozzátette: – Ember, a maga háza úgy fog kinézni, hogy gatya, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi. 
Aztán vállon veregette, hogy egy kis lelket öntsön bele, és ennyit mondott még:
– Nem baj, legalább házimunkára nem lesz gondja élete végéig. Egyébként meg szerezzen be egy pár füldugót, és túléli. 
 
Mondanom sem kell, otthon nem mertük bevallani a gyerek várható nemét. Nyertünk pár hónap nyugalmat. A nevet már nehezebb volt kiválasztani, ekkorra ugyanis már az összes jót kilőttük. Mindketten sokat gondolkodtunk azon, hogy ha váratlanul mégis fiú lenne, akkor hogy örülne mindenki. Végül egy nehéz szülés átértékelte a dolgokat. Csoda volt, hogy megúszta a kicsi, így hatalmas boldogsággal szorítottuk magunkhoz őt is.”
 
 A cikk folytatása a Family Magazin 2016. IV. számában olvasható.

 

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29105

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Partnereink: