Anyák a világ körül – 1. rész: Norvégia

2017. március 16. 14:48
Heilmann Anna
Családháló

Rebecca Zeller, amerikai fotográfus Cincinnati-ből, aki Oslóban él férjével, Martinnal és három gyermekével. Számos dolog, körülmény, nevelési szokás, technika van Norvégiában, ami meglepte.

Új sorozatunkban világ körüli, »anyai« utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel.

Rebecca Zeller, amerikai fotográfus Cincinnati-ből, aki Oslóban él férjével, Martinnal és három gyermekével. Számos dolog, körülmény, nevelési szokás, technika van Norvégiában, ami meglepte. Joanna Goddard »anyablogger« interjújában alaposan kifaggatta.

Várandósság, terhesgondozás: »A legtöbb nő alig találkozik szülész-nőgyógyásszal egész terhessége alatt, szinte mindent szülésznők intéznek. Az Egyesült Államokban általában egyből elmész egy orvoshoz, amint kiderül, hogy várandós vagy. Amikor először felhívtam a szülésznőmet, arra kért, hogy várjam meg a 15 hetet és akkor keressem újra. Csak egyszer volt ultrahang-vizsgálat. Amikor pedig a bába egy hosszú, fából készült kürtszerű műszerrel hallgatta meg a hasamat, na attól teljesen megijedtem.«

Szülésélmény: »A kórházban fajdalomcsillapítás nélküli” szülést kértem. Amikor azt mondják nincs fájdalomcsillapítás”, azt VALÓBAN úgy értik. Nincs semmi! És nincs alternatíva. Még antibiotikumot sem adnak be.«

Befogadás – be nem fogadás: »Az emberek közel sem olyan barátságosak itt, mint mondjuk az Államokban – főleg nem itt, a középnyugati régióban. Amikor kismama voltam az Egyesült Államokban, teljesen idegenek is mosolyogtak rám, ajtót nyitottak, segítettek. Az idegen anyukák a játszótereken egymásnak adtak tanácsot. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam itt Norvégiában, az emberek sokkal zárkózottabbak. Amikor nyolc éve idejöttünk, sütöttem egy citromos tortát a szomszédunknak, akinek éppen megszületett a kisbabája. Amikor átvittem neki, úgy nézett rám, mint aki levágott pár fejet: teljesen meg volt rökönyödve. Úgy gondolom, az itteni emberek igen sztoikusak. Értéke van annak, ha önerőből meg tudsz oldani mindent és zavarbaejtőnek gondolják a segítségkérést. Másrészről viszont nem érzek semmiféle nyomást (mint Amerikában), hogy mindig kedves legyek. Teljesen rendben van az, hogy csendben legyünk és megtartsuk magunknak a dolgainkat. Például azért szeretek fodrászhoz járni, mert nem érzem a kényszert, hogy mindenképp beszélgessek.«”

(...)
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29197

Partnereink: