Szoptatás: a britek a legrosszabb helyen

2017. március 29. 15:24

Az angol kismamák több mint fele két hónap után már nem ad anyatejet gyermekének – derült ki egy friss felmérésből. Az Egyesült Királyság a világon a legrosszabbul teljesítő állam: 200-ból csak egyetlen nő ad anyatejet 12 hónapnál idősebb csecsemőjének – írja a Család.hu.

Túlságosan is sikeresek voltak a múlt évszázad végi tápszerkampányok az Egyesült Királyságban. A nőket olyan jól el tudták idegeníteni saját gyermekeiktől, pontosabban a szoptatástól, hogy hosszú évek intenzív felvilágosító kampánya ellenére még most is komoly problémák vannak a szigetországban az anyatejes táplálással – fogalmaz a Család.hu.

Pedig a helyi egészségügyi szolgálat mellett a civilek, sőt a média is erős kampányt indított az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak megismertetésére, közismert tévések, színészek igyekeznek saját gyermektáplálási szokásaikkal példát mutatni, a jelek és a felmérések szerint nem túl nagy sikerrel. A Guardian című lapban ismertetett felmérés szerint a válaszadók kevesebb mint fele mondta azt, hogy mintát szolgáltatnak neki a szoptatási szokásaikkal a közösségi oldalakon büszkélkedő celebek. A félezer kismama 63 százaléka mondta azt, hogy zavarja, amikor etetés közben idegenek vannak körülötte, de a többség saját családtagjai előtt is szégyelli az anyatejes táplálást. Majdnem kétharmaduk saját partnere elől is elbújik.

Háromnegyedük azért fejezi be záros határidőn belül ezt a tevékenységet, mert fél tőle, hogy a kicsi fájdalmat okoz neki, majdnem ugyanennyi nő pedig gyógyszerszedési szokásai miatt dönt másként, mint ahogy a szakemberek javasolják. A gyermek egészsége – úgy tűnik – kevésbé hatja meg az angol nőket. Ennek tudható be az a statisztika is, miszerint négyből csak hárman kezdenek egyáltalán bele a szoptatásba, és két hónap után már csak a kismamák kevesebb mint fele folytatja. Pedig a WHO ajánlása szerint a gyermek két éves koráig érdemes fenntartani – a vége felé már csak erősen kiegészítő jelleggel – az anyatejezést, ami vélhetően csökkenti a hasmenés és a légzőszervi megbetegedések valószínűségét, nem mellesleg pedig segít az édesanyáknak a várandósság alatt felszedett kilók leadásában: napi 500 kalóriát éget el, ráadásul csökkenti a petefészek- és a mellrák kialakulásának esélyét. Valószínűleg a tápszerkorszak maradványa az a nőkben lévő félelem is, amit többen említettek a felmérés résztvevői közül: nem tudják, hogy a gyermeknek elég tej jutott-e, vagy nem kapott-e a kelleténél jóval több táplálékot – számolt be a brit lap.

A szakértők szerint a kialakult helyzetért csak részben tehetők felelőssé a tápszergyártók. Jelentős a társadalmi igény, hogy a gyermekeiket nyilvános helyen etető kismamák takarják el magukat, illetve csecsemőjüket. Ez sokakat elriaszt. Nem mellesleg pedig növeli a korai leválasztás esélyét, hogy a nők minél korábban vissza szeretnének térni korábbi életükhöz, illetve munkahelyükre – ez is általános elvárásnak tekinthető. Ebbe pedig nem férnek bele az anyatej-termelődés okozta óvintézkedések, amiket egyértelműen kínos és kellemetlen helyzetnek élnek meg sokan.

Az angol egészségügyi szolgálat a Facebookon kínál az édesanyáknak 24 órán át elérhető „anyatejezős” chatszobát, ahol minden felmerülő kérdésre azonnal válaszolnak, illetve igyekeznek cáfolni a félelmeket, az elterjed téves nézeteket, hogy sereghajtóból kicsit előrébb lépjen a nagy kulturális múlttal rendelkező Anglia a gyermekek anyatejes táplálásának listáján – zárja sorait a Család.hu..

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29524

Partnereink: