Elég érett a gyerek a hat/nyolcosztályosba?

2017. április 20. 12:21
Primilla
Dívány.hu

A napokban az Új Pedagógiai Szemlében megjelent egy kutatás, melyben azt találták, hogy jelentős összefüggés van a felvételin elért eredmény, és a gimnáziumi tanulmányok sikeressége között. A helyzet persze ennél egy kicsit árnyaltabb.

(...)

„Az iskolai teljesítménynek pedig három főbb mutatóját nézték: az iskolai osztályzatokat, az országos kompetenciamérések eredményeit, és a matematika teszteredményeket. Tehát az ezeken elért eredmények mutatták meg, hogy a gyerek mennyire váltotta be a felvételkor hozzá fűzött reményeket. A kutatási eredmények szerint a felvételin nyújtott teljesítmények jól előrevetítik a későbbi iskolai teljesítményt, még nyolc év távlatában is, viszont kiderült, hogy csak az írásbeli vizsgának van ilyen tulajdonsága, a szóbelinek alig. A két felvételi tantárgy közül pedig a matek eredménye a fontosabb, mivel sokkal nagyobb az előrejelző ereje a későbbi tanulás sikerességére, mint az anyanyelvi résznek. 

Tehát jó eséllyel, ha a felvételiző gyerek sok pontot szerzett az írásbelin, de főleg a matekon, valószínűleg nem azért jutott be »kisgimisnek«, mert az anyja megzsarolta az iskolaigazgatót. De legalábbis megérdemelte a sikert, mert a kutatás szerint meg fogja állni a helyét. Ha viszont matekból gyengécskét írt, de mindent kompenzáltak a kiváló anyanyelvi képességei a szóbelin, már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ahogy a felvételi határvonal után álló jó pár „kiesett” gyerek is simán megállná a helyét valószínűleg, de hát ezt már nem fogjuk megtudni, mivel a fel nem vett gyerekekről a kutatóknak nem állt rendelkezésre adat.

Persze, egy percig sem gondoljuk, hogy a kutatási eredmények bárkit, gyereket, szülőt, felvettet vagy kimaradtat megnyugtatnak, és megkímélnek a további hisztitől. De azért jó tudni: ha már versenybe szálltunk, legalább nem a gyerek lábmérete alapján dől el, hogy felveszik-e, vagy sem, hanem egy célnak megfelelő, habár több sebből vérző vizsgarendszer szerint, ami jól betölti a szerepét, és alkalmas arra, amire létre hozták. Ha azon aggódunk, elég érett-e a gyerek a nyolc- és hatosztályos gimihez, nyugodtan le is lazulhatunk: ha felvették, elég érett hozzá. Ennyi.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29885

Partnereink: