A művészetterápia, mint a megelőzés és a leszoktatás módszere

2017. április 27. 12:03

Komplex megelőzési és gyógyító program indult „Mondj nemet!” címmel 20 évvel ezelőtt. Idén a jubileum alkalmából A művészetterápia szerepe a prevenciós munkában címmel rendeztek konferenciát.

Gábor Ilona, a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a rendezvénynek azért a művészetterápia volt a fő iránya, mert 20 éve egy művészetterápiás sorozatból indult el a komplex prevenciós program, és ennek azóta is folyamatosan része ez a módszer. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően jelenleg már egy prevenciós ifjúsági műhely áll rendelkezésre, ahol a művészetterápia eszközeivel foglalkoznak a fiatalokkal teljesen ingyenesen – tette hozzá.

Antalfai Márta művészetterapeuta, klinikai szakpszichológus, művészet- és meseterapeuta arról beszélt, hogy a tapasztalat szerint az alkotásnak nagy szerepe van a megelőzésben, illetve abban, hogy a függők más útra térjenek. „Az alkotás a bennünk rejlő kreativitásra alapul, a művészetek bármely ága is a belső alkotó erő kibontakoztatására épül” – fogalmazott. Hozzátette: a művészetterápia lényege, hogy megmozgatja a belső fantáziát, és a bennünk rejlő energiákat pozitív irányba fordítja. A legnagyobb önpusztító erő az, amikor ezek az energiák nincsenek kihasználva pozitív értelemben. A függőség pedig szertől függ, de még egy kapcsolatban is ki lehet függőséget alakítani, amely káros – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy egy agyagszobor, montázs elkészítésében az illető saját művével kerül kapcsolatba a szer helyett, saját magával munkálkodik egy festmény vagy szobor elkészítése során, mely fantáziájára épül – fogalmazott. A művészet önállóságra ösztönöz, a mű pedig tükröt tart elé, és később is meg tudja azt tekinteni – fűzte hozzá.

A szerhasználók, szenvedélybetegek sokszor azért fordulnak ezekhez az eszközökhöz, mert rossz lelkiállapotban vannak, sok negatív élmény érte őket, ám ha a belső érzéseket kreatív formában kifejezi, megjeleníti, akkor megszabadulhat a nyomasztó érzésektől – magyarázta Antalfai Márta.

Gábor Ilona elmondta azt is, hogy egy komplex szakmai csapat dolgozik a felvilágosító programon. Jelenleg egy 3 órás komplex foglalkozást tartanak, amelynek egyik része, hogy azoknak a fiataloknak, akikhez eljutnak – jellemzően 5-8-dik osztályos felső tagozatos, valamint középiskolai 9-12 évfolyamos diákokról van szó – felvilágosító előadást tartanak. Ennek lényeges eleme, hogy korrekt információkat adjanak, valamint tévhiteket oszlassanak el, és ezzel segítsék a döntést, hogy a fiatalok tudják, miért mondanak nemet, vagy ha a használat mellett döntenek, tudják, mire vállalkoznak – magyarázta Gábor Ilona, kiemelve, hogy többek között addiktológus is segít az előadásokban.

A program másik fontos része az interaktív drogprevenciós foglalkozás, ahol a fiatalok ismereteire építve az ő tudásukat, tapasztalataikat kiegészítve dolgoznak a segítők egy közös témán, amely nem csak a droghasználattal kapcsolatos, de például életvezetési problémákra is kitérnek. A harmadik lépcső pedig a művészetterápiával foglakozó önismereti, kreatív műhely, ahol a fiataloknak lehetősége van a képzőművészet eszközeivel különböző foglalkozásokon részt venni – húzta alá az igazgató.

Gábor Ilona hozzátette: az országban egyedülálló az a társasjáték, amely egyfajta drogprevenciós eszközként született meg a gyermekjóléti szolgálat, a családsegítő szervezet, a rendőrkapitányság, valamint a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház közös erőfeszítéseinek köszönhetően, és amelynek része többek között az iskolai, valamint az iskolán kívüli szabadidő eltöltése és a bűnmegelőzés is.

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/30002

Partnereink: