Az Év Anyavállalata 2017 pályázat

2017. április 27. 12:24

Május 3-ig lehet szavazni a Vida Ágnes babapszichológushoz köthető Gazdagmami.hu által alapított „Év Anyavállalata” díjra. Az idei 108 jelentkező mind olyan édesanya, aki kisgyermeke(i) mellett lett sikeres vállalkozó.

A Vida Ágnes által vezetett Gazdagmami.hu 2017-ben 8. alkalommal osztja ki az „Év Anyavállalata” díjat annak az anyának, aki kisgyermeke(i) mellett lett sikeres vállalkozó. Céljuk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden édesanyának. 

Az első körös szavazás határideje május 3. Ez alapján tízen jutnak tovább a következő fordulóra. Több jelöltre is leadható szavazat, de mindenkire csak egyszer.  A jelöltek részletes fényképes bemutatkozásának megismerésére és a szavazás lebonyolítására ITT van lehetőség. 

A pályázók között van egy olyan családszervezet (Felelős Szülők Iskolája) is, aki a Mandiner.család partnere, így őket külön is ajánljuk. Szülőknek, pedagógusoknak és gyerekekkel foglalkozóknak szerveznek szakmai eseményeket, a weboldalon keresztül szakmai segítséget nyújtanak a gyermek nevelés és fejlesztés kérdéseihez. Ez egy olyan közösség és szakértői csapat, amely arra a kérdésre keresi a választ: hogyan neveljünk BOLDOG gyerekeket? A vállalkozás egyik vezetőjével készült interjúnk ITT olvasható, szavazni rájuk pedig ITT lehet.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/30003

Partnereink: