A boldogság és annak ellensúlya

2017. április 27. 23:16

Kölnei Lívia
Talita

Sok boldog családot ismerek, de egy sincs közöttük, ahol – rejtve vagy nyíltan – ne hordoznák lelkükben boldogságuk ellensúlyát: egy egykori veszteséget, félelmet, bánatot.

„Mit értek boldog családok alatt? Ha anya és apa hosszú évek óta szeretik vagy legalábbis jól viselik el egymást (a jól viseléshez is kell ám szeretet!); ahol a gyerekek nagyjából »rendben vannak«, vagyis szabadon kibontakozhatnak, de ezzel nem feszítik szét a társadalmi kereteket.

Ezekben a boldog családokban mindig van valami a múltban (vagy a jelenben), amit hősiesen – vagy csak elfogadóan – hordoznak. Egy múltbéli megbántás és újrabékülés; egy fájdalmas vetélés vagy egy korán meghalt gyermek, akiről úgy érezhetik, hogy valahol ott ül átlényegült valójában az ebédlőasztalnál, vagy ő is hallgatja az ágy szélén a többieknek mondott mesét; egy beteg gyermek, akit ez ugyan nem gátol a felnövekedésben, a jó teljesítményekben, de azért a betegség mindig ott van aggodalomként a szülők tudatában; egy veszteség, ami az ember lelke legmélyét érinti.

Gyerekeinkben vagyunk a legsebezhetőbbek, de gyerekeink által részesülhetünk a legboldogabb pillanatokban is.

Vajon mi, »sikeres és boldog« emberek milyenek lennénk, ha nem hordoznánk valamilyen lelki »ellensúlyt«?”

(...)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/30040

Partnereink: