A kormánypártok az édesanyák mellett állnak

2017. május 7. 15:50

Fidesz
MTI OS

A baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak.

„A kormánypártok az édesanyák mellett állnak és azon dolgozunk, hogy a megbecsülést és a segítséget az év mindennapján és minden élethelyzetben érezzék.

A baloldal kormányzása alatt a megszorítások első célpontjai mindig a gyermekes családok és az édesanyák voltak: elvették tőlük a családi adókedvezményt, a hároméves gyest, az otthonteremtési kedvezményeket, bölcsődéket zártak be, és a sorozatos adóemelésekkel megnehezítették számukra a mindennapi megélhetést.

Ma az édesanyák számíthatnak a kormányra, a 2018-as költségvetést is úgy terveztük, hogy a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni. A béremeléseknek köszönhetően több százezer család jövedelme nő, már havi 35 ezer forint lesz a kétgyermekesek családi adókedvezménye.

Továbbra is biztosítjuk a gyed-extrát, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatását segítő Munkahelyvédelmi Akciót, és a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét.  Minden eddiginél többet fordítunk az ingyenes gyermekétkeztetésre, az ingyenes tankönyvellátásra és az otthonteremtésre. A kisgyermekes dolgozók anyákat több bölcsődei férőhellyel és rugalmasabb bölcsődei ellátással is segítjük, és a gyed maximum összege már csaknem duplája lesz a 2010-es szintnek.

Szeretnénk azoknak a nőknek is jobban segíteni, akik lombikbébi programmal, örökbefogadással, vagy nevelőszülősséggel lesznek anyukák, ezekre a programokra az eddigieknél is több figyelmet és pénzt fordítunk.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség”

(MTI OS)

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/30132

Partnereink: