Rehabilitáció

2010. február 25. 10:25

A rendszer csak a köztörvényesek számára tárta szélesre a lágerek, börtönök kapuit. A naiv politikaiak továbbra is remélték, hogy megenyhül Sztálin generalisszimusz szíve.

2010. február 25. 10:25
„A szovjet kényszermunkatáborokban sínylődő, politikai vádak alapján elítélt rabok sem Lenin, sem Sztálin uralmának idején soha nem részesültek amnesztiában vagy rehabilitációban.

A köztörvényeseknek rendszeresen megkegyelmeztek jelesebb ünnepek, évfordulók alkalmával.

Hiába ért véget a második világháború, a győzelemittas Szovjet rendszer csak a banditák, a gyilkosok és a rablók számára tárta szélesre a lágerek, börtönök kapuit. Ártatlanságuk tudatában a naiv politikaiak ettől függetlenül továbbra is dédelgették magukban azt a reménységet (mi mást tehettek volna), hogy majd a szovjet állam fennállásának harmincadik évfordulóján, 1947-ben megenyhül Sztálin generalisszimusz szíve, hiszen eleget szenvedtek, mindenért megbűnhődtek önkényének áldozatai, de nem kegyelmezett meg senkinek. A javíthatatlanul hiszékenyek utolsó légvára volt az a nap, amikor a birodalom és a haladó világ a Nagy Vezér hetvenedik születésnapját ünnepelte 1949 decemberében. Aztán kihunytak a zajos ünnepségek fényei, azonban a sok ezer lágert körülvevő szögesdrótkerítést rendületlenül megvilágította a reflektorok koszorúja, védve a kommunizmus társadalmának ragyogó vívmányait a nép ellenségeitől, a fasisztáktól.

1953-ban, Sztálin halála után utódai a hatalomban szükségét érezték, hogy valamiképpen lazítsanak a nép nyakára hurkolt kötélen. Igaz, először megint a közbűntényeseket szabadították rá az országra, pokollá téve 1953 nyarát szerte a birodalomban. Aztán enyhítették a vasfegyelmet a büntetőtáborokban, kicsit kimutatva, hogy a politikai elítélt is emberszabású lény volt valaha. Júniusban kezdték a táborokból összeszedni az eredetileg külföldi állampolgárságú rabokat, és ugyan ki nem mondva, de érzékeltetni, hogy a szabadság szellője lengedezi őket körül.

Az addigra életben maradt magyar állampolgárságú rabok közül körülbelül másfél ezer személyt gyűjtöttek össze néhány hónap alatt, a birodalom minden részéből, Lemberg város határában álló, abban az időben néptelen munkatáborban. Hazaszállításunk egyre késedelmeskedett de ez a tény most nem témája eszmefuttatásomnak. Ami a lényeg: lágerparancsnokunk, egy szovjet őrnagy hivatalosan kijelentette előttünk: »Ti most teljes jogú magyar állampolgárként térhettek vissza hazátokba. A szovjet állam elismeri ártatlanságotokat, rehabilitál benneteket. Tekintsétek úgy, hogy elítélésetek háborús tévedés volt, és mint volt hadifoglyokat adunk vissza mindnyájatokat a magyar hatóságoknak. Az elítélés, az itt töltött évek miatt titeket otthon, bántódás nem érhet. Ha mégis sérelem ér benneteket, a szovjet nagykövetség védelme alatt álltok.«

1953. november végén, december elején két csoportban, az orosz ABC szerinti besorolásban hozott át a Kárpátokon a szuszogó gőzmozdony nyitott marhavagonokban másfélezer szorongó szívű magyart.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2010. február 25. 11:36
A sztálin halála utáni láger"élet"ről mindenkinek ajánlom elolvasásra Csikós György Sztrájk a pokolban című könyvét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!