Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány: ahol mind a 8 intelligencia területet párhuzamosan fejlesztik

2016. szeptember 23. 10:21

A közelmúltban ünnepelte 4. születésnapját a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány. Ez alkalomból Potocki Ferencné, Ágival, az Alapítvány kuratóriumának elnökével (aki a Mandiner.család szakértője is) és Nagyné Sinkó Ágnessel, az Alapítvány kommunikációért felelős munkatársával beszélgettünk. Interjú.

2016. szeptember 23. 10:21
Admin
Miért fontos a tehetséggondozás? Van-e rá igény és mik a lehetőségek (az Alapítványnál és azon kívül)?
 
Egyre több olyan gyermekkel találkozunk, aki 3-4 éves korára már ír, olvas, számol, sőt egy-egy konkrétabb témában komolyan el is mélyül. Ezt a sok tehetség-ígéretet vétek lenne elveszíteni. A jelenlegi tanrend és a magas osztálylétszám kevés lehetőséget ad a pedagógusnak arra, hogy a kiemelkedően tehetséges gyermekeknek megadja azt a pluszt, amire szükségük van, pedig a szülők részéről rohamosan nő az igény a gyerekekkel személyre szabottabban foglalkozó oktatásra. Az iskolán belüli tehetséggondozás általában két területre korlátozódik: valamilyen szakkör keretében folyik egy bizonyos képességterületen meglévő tehetség fejlesztése, gondozása, vagy a szaktárgyi versenyeztetés. Ugyanez a tendencia vonatkozik a különböző egyesületek, kulturális intézmények,  civil szervezetek által szervezett tehetséggondozó programokra. Jellemzően egy, esetleg két képességterület kiemelt fejlesztésére koncentrálnak  (pl. sport, tánc, nyelv, képzőművészet, matematika, stb.).
 
Olyan komplex, tapasztalás- és élmény alapú tehetséggondozás, ami mind a 8 intelligencia területet párhuzamosan fejleszti, tudomásunk szerint csak a Tehetségműhely Alapítványnál folyik. Hozzánk olyan gyerekek járnak, akik korosztályukat messze meghaladó képességekkel rendelkeznek, ezért előfordul, hogy beilleszkedési, esetleg magatartási nehézségeik vannak saját korosztályuk körében. Olthatatlan kíváncsiságuk, folyamatos kérdéseik, újabb és újabb ingerek iránti igényük kielégítése embert próbáló feladat. Szakképzett és e különleges gyermekekre specializálódott kollégáink a kiscsoportos foglalkozások keretében hozzáértő türelemmel, elfogadással és hatalmas tapasztalattal, erősségeiken keresztül fejlesztik a gyerekeket.
 
Hogyan jött létre az Alapítvány, milyenek voltak a kezdetek?
 
Alapítványunk négy éve, a különleges gyerekek iránt elkötelezett szakemberek által alapított Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács (SNI-TST) adminisztratív és végrehajtó szerveként alapult. Az alapítvány szakmai vezetője és a kuratórium elnöke Potocki Ferencné, Ági mesterpedagógus, tehetségfejlesztő szakértő, homloklebeny- és mozgás terapeuta.
 
A Tanács ügyeinek intézése mellett Ági olyan szakembereket gyűjtött maga köré, akikkel meg tudta valósítani az átütően tehetséges gyermekek komplex tehetséggondozását. Elindítottuk „Alkotónap” nevű foglalkozásunkat, eleinte egy gyermekkel. Az évek folyamán apránként bővült a létszám, ma már a hét négy napján, négy korcsoportban tartjuk az egész napos foglalkozást. A gyerekek ilyenkor az óvoda vagy az iskola helyett nálunk tanulnak, az iskolai tananyagtól és oktatási módtól teljesen eltérő tematika és módszer szerint.
 
 
Mi az a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács, mivel foglalkoznak ott?
 
A Tanács elnöke Dr. habil Gyarmathy Éva, neveléslélektani klinikai szakpszichológus, alelnöke Potocki Ferencné, Ági. Első nagy feladatunk a sajátos nevelési igényű gyermekek részére szervezett Országos Szépíró Verseny megszervezése és lebonyolítása volt, melyet még további négy követett. Az öt versenyen az ország minden pontjáról és szinte minden településéről érkeztek versenyzők, összesen 35.800 diák vett rajtuk részt.
 
Nagy hangsúlyt fektetünk a más tehetségsegítő tanácsokkal, valamint oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel való folyamatos együttműködésre. Előadásokat, konferenciákat szervezünk annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása minél színvonalasabban történjen.
 
További részletek, információk a Tanács honlapján olvashatóak. 
 
Miért nem lesz VI. Szépíró Verseny, ha az előző öt rendezvénynek nagy sikere volt?
 
Hatalmas feladat egy 10 hónapon át tartó, az egész országot, sőt a határon túli magyarlakta településeket is megmozgató rendezvényt megszervezni. Évente közel 10.000 gyermek regisztrált már, őket több, mint 800 pedagógus készítette fel – minden ellenszolgáltatás nélkül. A korábbi években még nyertünk pályázatokon némi támogatást a lebonyolításhoz és a jutalom-ajándékokat is sikerült összegyűjteni, de sajnos idén sehol nem tartották támogatásra érdemesnek a pályázatainkat és szponzorokat is egyre nehezebb volt találni. Hiába a rengeteg önkéntes, pénz nélkül nem lehet ekkora rendezvényt lebonyolítani. Nagyon sajnáljuk, mert a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek ez volt szinte az egyetlen megmutatkozási lehetőség.
 
 
Kik számára és milyen szolgáltatásokat nyújt az Alapítvány? 
 
Gyermeket nevelni rendkívüli feladat. A szülők folyamatosan kételkednek abban, hogy jól csinálják-e és a sok helyről beszerezhető, gyakran egymásnak is ellentmondó információk nem könnyítik meg a helyzetüket. Különleges képességekkel rendelkező, vagy tanulási nehézséggel  küzdő gyermek esetében ez a kihívás hatványozottan nagyobb. Az óvoda, de legfőképpen az iskolaválasztás olyan teher ma a szülőknek, melyben segítségre lehet szükségük.  Szülői tanácsadásainkon, illetve szülőklubjainkon nekik nyújtunk támogatást. 
 
Pedagógus kollégáinknak olyan képzési lehetőségeket ajánlunk, ahol a tehetséggondozásban jól használható tudást, praktikákat ismerhetnek meg, jó gyakorlatokat ismertetünk meg velük, de lehetőséget adunk tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre is.
 
Szülőként illetve pedagógusként mikor érdemes az Alapítványhoz fordulni? 
 
Amikor a szülő úgy érzi, hogy egyértelmű, korrekt és világos válaszokat szeretne kapni felmerülő kérdéseire. Vonatkozhat ez tehetségazonosításra, állapotfelmérésre, kompetencia mérésre, vagy fejlesztésre, szakembereink készséggel állnak rendelkezésre.
 
Sajnos az átütően tehetséges gyermekek iskolai beilleszkedésével, egyéni foglalkoztatásával kapcsolatban még hiányos a főiskolai képzés, ezért szívesen látunk minden érdeklődő pedagógust, aki ismereteit bővíteni szeretné.
 
Érdeklődni, jelentkezni az Alapítvány honlapján szereplő elérhetőségeken lehet.  
 
Budapesten kívül is vannak foglalkozásai, képzései az Alapítványnak?
 
Sajnos tehetséggondozó foglalkozásunkat jelenleg csak Budapesten tartjuk. Alapítványunk független civil szerveződés, mely annak ellenére sem részesül semmilyen központi támogatásban, hogy jelentős mértékben állami oktatási feladatokat is ellát. Önfenntartóként sajnos jelenleg csak olyan diákokat tudunk fogadni, akiknek a családi háttere lehetővé teszi alapítványi hozzájárulás fizetését. 
 
Tekintettel arra, hogy 5-12 év közötti gyermekekkel foglalkozunk, a szponzorok sem látnak fantáziát ilyen fiatal gyermekek támogatásában. Azt szoktuk mondani, hogy a jövő feltalálói, kutatói, zsenijei nálunk vannak és szomorú, hogy ennek a korosztálynak nincs igazán olyan lehetősége, mint pl. a sportolóknak, vagy a művészeknek. Ezeken a területeken meg tudták oldani, hogy már egészen fiatal korban kiemeljék a tehetséges gyerekeket a közoktatásból és külön tanrend szerint, nem hagyományos iskolában folytathatják tanulmányaikat, mely igazodik tehetségterületükhöz. Szomorúan látjuk, hogy ugyanez a módszer nem talál pártolókat mini-zsenijeink számára.
 
Pedagógus képzéseinket viszont – országos partneri hálózatunknak köszönhetően – nem csak Budapesten, de vidéki városokban, intézményekben is tartjuk.
 
 
Melyek a legfrissebb fejlemények az Alapítványnál? 
 
Az iskolakezdés minden család életében óriási esemény, melyre érdemes időben felkészíteni a gyermekeket és a szülőket egyaránt. Október 1-én indítjuk iskola előkészítő foglalkozásunkat minden szombaton délelőtt 9.00-től 12.00-ig, melynek során átvezetjük a családot az óvodából az iskolába.
 
Rohanó világunkban fontosnak tartjuk, hogy a tanuláshoz szükséges részképességeket (figyelem, rövid távú emlékezet, koncentráció, téri tájékozódás, általános tájékozottság, finommotorika, memória, szem-kéz koordináció, síkbeli és térbeli irányok, verbális és vizuális észlelés, stb.) megtámogassuk játékos feladatokon keresztül, mozgásos gyakorlatokkal és megfelelő eszközök használatával.
 
Kiemelten fontosnak tartjuk a szülők folyamatos tájékoztatását gyermekük haladásáról, illetve a tanácsadást azzal kapcsolatban, hogy szülőként mi mindent tehetnek folyamatosan a könnyű és eredményes iskolakezdés érdekében. Ehhez adunk széleskörű, a gyakorlatban jól használható, a család életét nagyban megkönnyítő ötleteket minden hónap utolsó foglalkozása után, egyéni és csoportos beszélgetés keretében.
 
Melyek az Alapítvány tervei a jövőben?
 
Szeretnénk tovább bővíteni az Alkotónapokon résztvevők számát és nagy reményeket fűzünk az iskola előkészítő foglalkozásokhoz is. Tervezzük egy új képzés indítását pedagógusoknak módszertani tudásmegosztás témában és reméljük, hogy jövőre ismét sikerül majd szépíró versenyt rendeznünk.
 
Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert kívánok az Alapítványnak és minden munkatársának!

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!