Mit neveztek modern apaságnak és mik a jellemzői?
Léder László (LL): Modern apaságnak nevezem a mai életformánknak megfelelően kialakított, aktív, a gyermeknevelésben az anyával egyenrangú szerepet és felelősséget vállaló apa szerepet. Ennek jellemzői a hagyományos anya-gyermek centrikus családmodell helyett a kétszülős nevelés megvalósítása, illetve az aktív gyermeknevelést és családmenedzsmentet lehetővé tevő munka-magánélet egyensúly megteremtése.
Mennyiben különbözik a 20. század előtti apa szereptől, és mennyiben meríthet abból?
LL: Úgy tűnik, hogy a 19. századig az apák nagyobb szerepet játszottak a gyermeknevelésben, mint a 20. században. Igazából a 20. század a rossz példa. A 20. század a női és férfi szerepeket természetellenesen szétválasztotta, az apát kiszakította a családból. Csak az utóbbi 20 évben tértek észhez a legfejlettebb országok szakemberei és vette kezdetét az apák újra integrálása. A családban és nem a családért élő apa helyreállítása azonban fejlett és támogató társadalmi rendszereket igényel.
A modern apaság tehát még (?) nem jellemző a mai magyar társadalomra, bár vannak előrelépések ezen a téren. Melyek azok a területek ahol fontos lenne a társadalom, de különösen a gyermekvállalás előtt álló mai fiatalok életszemléletét, értékrendjét alakítani?
LL: Az apaságra készülő mai fiatalok szemléletének alakítása kiemelten fontos lenne az alábbi területeken: családtervezés, részvétel a várandósság és a szülés folyamatában, a láthatatlan munka, férfi-női szerepek újragondolása, a ma jellemző családi életmódnak megfelelő alakítása. A fiatal apák és anyák számára fontos lenne a gyermeknevelés modern, kétszülős modelljének alkalmazása és a karriertervezés-családtervezés kultúrájának megteremtése.
A modern apa tehát újra aktívan jelen van a család, az anya és elsősorban a gyermek életében. Milyen hatással van ez a baba kötődésére, fizikai, értelmi és érzelmi fejlődésére? Lehetnek egyáltalán az apák elsődleges kötődési személyek?
Andrek Andrea (AA): A gyermek egyszerre több személyhez is tud kötődni. Sőt, a belső stabilitás és biztonság szempontjából nagyon jótékony hatással tud lenni rá az, ha nem egyetlen kötődési személy áll rendelkezésére az életében, azaz nem egyetlen embertől függ az élete. A modern apák, aktív apaságuk révén egyre inkább képesek betölteni azt a szerepet, amit egy kötődési személynek be kell töltenie. Ha korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy síró gyereket az apa vigasztaljon meg, erre a mai apák egyre inkább képesek. Van úgy, hogy másfajta módszerekkel teszik ezt, ahogy az anyák, azaz megvannak a saját módszereik, de ezzel tulajdonképpen ugyanolyan stabil érzelmi bázis tudnak nyújtani a baba számára, mint az anyák. Ehhez nagyon fontos a kezdettől, a magzati kortól fogva való együttműködés és egymásra hangolódás. A modern apák már a várandóság időszakában aktívan jelen vannak a baba életében, elkísérik például az anyákat a vizsgálatra, így egészen korán kapcsolatban kerülnek a magzattal.
Több kutatás is mutatja, hogy ez a jelenlét, különösen az ultrahangon való részvétel, az ott megszerzett tapasztalat hozzájárul ahhoz, hogy az apák a magzatot az anyától elkülönült lényként észleljék. Tehát a korai bevonódás és a modern technológiák (ultrahang, ctg) is hozzájárulnak az apák korai kötődésének kialakulásához. Természetesen ezek a technológiai eszközök komoly szorongások forrásai lehetnek, ha a magzattal valamilyen egészségügyi probléma van, jó esetben viszont nagyon tudják támogatni az apák kötődését, hiszen nekik nincsen saját testi élményük a magzattal kapcsolatban.
A modern szülői szerepek gyakorlása során új természetű párkapcsolati konfliktusok jönnek elő. Melyek a küzdelem területei és a megküzdés lehetőségei?
AA: Manapság egyre gyakoribb, hogy a fiatalok elutasítják a gyerekként megtapasztalt mintákat, és legfeljebb annak csak bizonyos elemeit veszik át. Onnantól fogva, hogy egy pár elhatározza, hogy saját utat jár be az anyaság/apaság szerepén belül, nem követve az örökölt mintákat, nagyon nehéz helyzetbe kerül. A negligálás illetve tagadás ugyanis önmagában nem adja meg a választ, nem adja meg a saját mintát/utat. Az új szerepek kitalálása rengeteg belső és külső konfliktussal jár. A belső konfliktusok abból adódnak, hogy amikor a fiatalok tudatosan megpróbálják elkerülni az örökölt mintákat, nyugalmi állapotban akár sikerrel is járhatnak, de egy-egy hirtelen helyzetben, érzelmileg felfokozott állapotban általában visszaköszönnek azok a viselkedésminták, amiket el akarnak kerülni. És ez nagyon frusztráló lehet. Ezek a belül zajló küzdelmek a párkapcsolaton belül is megtörténnek. Ez egy amúgy is nagyon nehéz időszak, amikor rengeteg új helyzetben kell helytállni, a régi szerepet és helyzeteket újra kell értelmezni, követendő minta nélkül pedig különösen nehéz.
Egy, a ’90-es években zajló, osztrák utánkövetéses vizsgálat meglepő eredményt mutatott. A többedik gyermek után az elején még modern, bevonódó apák és anyák közötti együttműködés egyre inkább a hagyományos modell felé mozdult el. Az oka az volt, hogy a gyerekek számának növelésével egyre több konfliktussal járt az új családi munkamegosztás, annyira megnőtt a szoros együttműködéssel kapcsolatos konfliktus, hogy az apák inkább visszavonultak a tradicionális szerepkörükbe, az aktív gyermeknevelésből a munka/pénzkeresés világába. Előfordulhat, hogy ez a helyzet azóta megváltozott, illetve hogy Magyarországon más, mindenesetre arra felhívja a figyelmet, hogy nagyon komoly kihívásokat jelent az új szerepek bevezetése, különösen egy alapvetően tradicionális társadalomban, mint a magyar.
Egyre többször hangzik el, beismerésként, hogy a nők is sok mindent elrontanak az apák családi életbe való bevonásával kapcsolatban. Hogyan segítheti a modern apaság megteremtését az anyák szemléletformálása?
LL: Az apák családba történő „visszafogadásának” egyik, de hangsúlyosan csak egyik pillére a szemléletformálás. A cuki apaság könnyen eladható, de a mai helyzetet meghatározó rendszerek, elsősorban a munkakultúra változása, a férfiak és nők otthoni szerepvállalását ellehetetlenítő vagy éppen segítő munkahelyek kialakulása alapvetően meghatározza, hogy létrejön-e Magyarországon modern apaság.
AA: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a nők is, ahogy a férfiak is áldozatai a mai sikerorientált világnak. Tekintve, hogy a nők arra szocializálódnak mostanában, hogy valósítsák meg önmagukat, építsenek karriert, gyermekvállalás számukra is nagyon komoly váltás. Az első gyermekvállalás átlagos kora ugyanis 32,5 év fölött van, addigra a nők többsége bizonyított munkájában, kialakult a stabil személyisége stb. A gyermeknevelés viszont nagyon másfajta készségeket igényel, kognitív és érzelmi értelemben is, hiszen az élet onnantól éppen az önfeladás, a saját érdekek háttérbe szorításáról, a másik előtérbe hozásáról szól, tehát épp az ellenkezőjéről, mint amilyen készségeket addig kialakítottak a munkájuk, a karrierépítésük során. Nagyon nehéz helyzetbe kerülnek tehát ezek a nők, mert fel kell adniuk azt az életüket, amibe korábban rengeteg munkát, energiát fektetettek. Ennek kompenzálásaként viszont hajlamosak kisajátítani az új terepet és ebben szeretnének – akár görcsösen is - sikereseket elérni. Így történhet meg az, hogy akár nagyon komoly versengés alakul ki a baba körül, amibe sokszor még a nagyszülők is beszállnak.
Összességében tehát én nem a nőket okolnám, hanem azt hangsúlyoznám, hogy a társadalom mai működése nehezíti – vagy legalábbis nem könnyíti meg – mindkét fél szerepét, mindketten áldozatai ennek a mai sikerorientált életszemléletnek. Szerencsére sokaknak sikerül ezen a nehéz helyzeten túllépni, vannak készségeik az együttműködésre. Ami viszont még jobban megnehezítheti ezt az amúgy sem könnyű helyzetet, az a nagyszülők, különösen az anyai nagymamák túlságosan aktív jelenléte.
Az apák aktív jelenléte a családi életben hatással van az baba-szülők-nagyszülők közötti kapcsolatokra is. A modern apaszerep gyakorlásának milyen következményei vannak ezen a téren?
AA: A baba-anya-anyai nagymama hármasa nagyon stabil formáció, ami nagyon könnyen kiszoríthatja az apákat a baba körüli életből. Az anyai nagymamának tradicionálisan is fontos szerep jut a kisbaba körül. Vannak olyan kultúrák (pl. roma kultúrák), ahol az anyós tölti be ezt a szerepet, ő az, aki segít – az általában nagyon fiatal – nőnek anyává és közben felnőtté válni. Nálunk viszont mostanában az a jellemző, hogy a pár külön él, de a szülés után az anyai nagymama odaköltözik a fiatal párhoz, vagy ha nem is költözik oda, de nagyon aktívan jelen van a kisgyermekes pár életében, sokszor kiszorítva ezzel az apát a baba mellől, megnehezítve a bevonódást, valamint a feleségével való párkapcsolatot. A nagyszülő folyamatos jelenléte megnehezítheti az amúgy sem könnyű új helyzethez való közös alkalmazkodást, a baba-mama-papa hármas újfajta együttműködésének kialakítását. Ott, ahol ezt a jelen lévő nagyszülői szerepet az anyós tölti be, ott a fiatal anya az, aki egyedül marad, kiszorítva a baba-apa-apai nagymama alkotta hármasból, illetve a saját férjével való kapcsolatából.
De bármelyik oldalról is „érkezik” az aktív nagymama, ebben az új felállásban nagyon kell figyelni arra, hogy melyek azok a feladatok, amelyekben ő ténylegesen tudja támogatni a családot, anélkül, hogy elvenné az éppen anyává, apává váló fiataltól az anyai/apai szerep megélését, a szülői készségeik kialakulását. Rengeteg konfliktus melegágya az, hogy ha az anyai, esetleg apai nagymama úgy segít, hogy a fiatal szülők anyai-apai kompetenciái nemhogy megerősödnének, hanem gyengülnek. Nagyon mély, és egész család életére kiható konfliktusok alakulhatnak ki, rengeteg elraktározott sérelem gyűlik ilyenkor össze, amelyeket nagyon nehéz később felejteni, feloldani.
Két központi játéktere van ennek: az etetés és az altatás. Mindkettő olyan kardinális kérdés, amelyekbe ha nagyon durván belenyúl az előző generáció, akkor szinte biztos, hogy az az anyai/apai kompetenciák csorbulásával jár. Ha a nagyszülők képesek elfogadni, hogy a fiatalok képesek „életben tartani” gyermeküket, akkor tudják biztosítani annak lehetőségét, hogy a fiatalok, megszerezzék a saját tapasztalataikat anyaként, apaként. Ahogy (kis)gyermekes szülőként fontos tudatosítani, hogy nem minden tapasztalat adható át, hogy asszisztálni kell a gyermekünk saját tapasztalatainak megszerzéséhez, és legfeljebb segíteni az elkövetett hibák helyrehozatalában, ugyanilyen fontos nagyszülőkként is mindezt megengedni a szülői szereppel először találkozó fiatalok számára.
Érdemes ezért az anyóssal való viszonyt egy nehéz, örök problémaforrást jelentő kapcsolatként, némi távolságtartással kezelni. Ha ugyanis ezek a konfliktusok nagyon elmélyülnek – márpedig nagyon el tudnak – akkor azt a párkapcsolat is rendkívül megsínyli, de általában az apák a legjobban: feleségük és anyjuk közé kerülve állandó kényszerű döntéshelyzetbe kerülnek, amiből nem tudnak jól kijönni.
És hol/hogy vannak ebben az új helyzetben a nagypapák?
Külföldi kutatások szerint a nagyszülőségre készülve a nagypapák új feladatukat inkább a (leendő) szülők segítésében látják, akár anyagilag, akár gyermeknevelési tanácsokkal. Miközben tehát a nagymamák a születendő/megszületett unokára koncentrálnak és érzelmileg korán bevonódnak, a nagypapák sokkal inkább a szülőket szeretnék segíteni, és csak később képzelik magukat bele a nagyszülői szerepbe, vonódnak be, és „zárkóznak fel” érzelmileg a nagymamákhoz – akkor, amikor fizikai kapcsolatba kerülnek az unokával, amikor tapasztalataik felülírják a várakozásaikat.
Ennek okai érthetők: nagypapaként sokkal jobban ráérnek, mint anno apaként, közelről láthatják az apa bevonódásának előnyeit, anélkül, hogy átélnék annak a felelősségnek a terhét, ami most a szülőkön van. Ez olyan dimenziókat nyit meg a számukra, ami sokkal több érzelem felszabadulását, megélését teszi lehetővé, mint korábban, vagy akár nagymamaként. Érdekes ebből a szempontból az a megfigyelés is, hogy amikor valamilyen okból a nagyszülők szülői szerepbe kerülnek (halál, gyámság stb.), mekkora veszteség éri őket és az unokákat, mert elesnek attól az érzelmi többlettől, amit a nagyszülőkként illetve unokaként adnának/kapnának.
Az apák szerepét nemcsak a hagyományos családokban kell újragondolni, hanem az ún. mozaik családokban is. Milyen további kihívásokkal szembesülnek ezekben a családokban az apák?
AA: Azt szoktam mondani, hogy a két szülővel rendelkező gyereknek „két lába” van. Még akkor is, ha elváltak a szülők, de aktív szerepben marad az apa, a gyermeknek nagyon fontos éreznie, hogy két lábon áll, hogy mindkét szülőre számíthat. Az ő szempontjából az az optimális, ha van egy ún. mintázata a dolgoknak. A gyerekek bármilyen mintázathoz tudnak alkalmazkodni, amennyiben az mintázatnak annak minősül, azaz ha az életük eseményei, a környezetük számukra értelmezhető és kiszámítható, és nem váratlan, ad hoc jellegű. (Egyébként felnőttként is pontosan erre vágyunk.) A gyerekkel töltött idő szempontjából pedig kevésbé a mennyiség, mint a minőség számít. Még ha rövidebb is az az idő, amit az apa együtt tud tölteni a gyermekével, erre érdemes tudatosan készülni, minőségben jelen lenni, tartalommal megtölteni. A gyermek gyorsan kialakít egy mentális „munkamodellt” a szüleiről, ami fenntartja a kapcsolódást velük, akkor is, ha nincsenek jelen, és fantáziájuk segítségével kitöltik az űrt.
LL: A mozaik család működtetése nagyon sokban az érintett szülők és élettársak emberi érettségén múlik. Speciálisan bonyolult soktényezős helyzet, amiben mind az apák, mind pedig az anyák többszörös nyomás alatt lehetnek. A hazai válási gyakorlat miatt sokszor a férfiakat sújtja a családok közötti megfelelés és egyensúlyozás kényszere, de természetesen az anyák sincsenek könnyű helyzetben. A „régi” gyermekeit elfelejtő apától az összes gyermekét édestestvérként felnevelő apáig sokféle variáció létezik. A kutatásokból tudjuk, hogy a jó apa-gyerek kapcsolat a válást is túléli és meghatározza a gyerekek személyes boldogulását a felnőtt életben.
Hogyan hat az apaságra illetve a további gyermekvállalási kedvre a jelenlegi válási gyakorlat?
LL: Amikor a modern apaságot meghatározó feltételekről beszélek, a családbarát munkakultúra mellett a jelenlegi válási gyakorlat átalakítására is gondolok. Jól látható, hogy ez a gyakorlat alapvetően kérdőjelezi meg az aktív családban élő modern apaság intézményét. A „nemzeti minimum” az 50-50 százalékos láthatás lenne, az optimális pedig a válások számának csökkentése. A kettő egymással szorosan összefügg. Az 50-50 százalékos szülői láthatás a tapasztalatok szerint csökkenti a válások számát. Nagyon sok jól működő külföldi példa van. Hazánk sajnos lemaradt ebben a kérdésben az elmúlt évtizedben. A válás véleményem szerint „társadalmi fogamzásgátló eszköz”, nagyon sok fiatalt – joggal – elbizonytalanít a családalapítás és gyermekvállalás idején.
Sokszor elhangzik, hogy a munka és magánélet egyensúlyának megteremtéséhez szükség van/volna „külső segítségre” is, az azt támogató, modern egészségügyi- és az oktatási rendszerre, valamint egy családbarát munkapiacra. Mit gondoltok erről?
AA: Kutatások igazolják, hogy az apák számára különösen komoly fordulópont a gyermek első látványa, a baba mozgásának, viselkedésének nyomon követése. Ebben viszont meghatározó szerepe van annak, hogy hogyan kommunikál az egészségügyi szakszemélyzet a szülőkkel. Egy személytelen rutin vizsgálat, ahol nem veszik figyelembe a szülők szükségleteit, ahol nem egy párbeszéd zajlik a szülőkkel a magzatról, ahol nincs megfelelő tájékoztatás, akkor annak szorongásnövelő hatása lehet, ellenkező esetben viszont a vizsgálatokon való részvétel nagyon pozitív tapasztalat, kötődési élmény lehet az apa számára is. Ahogy már említettem, a mai világ, beleértve az oktatási rendszert sikerorientált önmegvalósításra épül. Az ebben szocializálódott nőknek és férfiaknak nagyon nehéz egyik napról a másikra letenni ezt a szerepet és az eziránt kialakított készségeket, és puha, megértő, önfeláldozó anyává/apává válni.
LL: Meggyőződésem, hogy elsősorban ezektől a nagy rendszerektől függ a modern apaság kérdése. Az érzékenyítés mindenképpen könnyebb feladat, mint a nagy intézményrendszerek átalakítása. 1970-ben Svédországban még arról cikkeztek, hogy lehetetlen megoldani az apák aktív jelenlétét a szülészeteken. 1974-ben 100-ból 80 szülésnél ott voltak az apák. A svédek tehát nem bízták kizárólag az egészségügyi személyzet érzékenyítésére a kérdést, hanem törvénybe is foglalták azt.
Mik a további terveitek apa-témában?
AA: Nagyszülőség témában szeretnék a jövőben elmélyülni, a nagyszülők szerepének jelentőségét pontosabban megérteni a születő és felnövekvő új generáció szemszögéből.
LL: Az idén elkészül és jövő év elején megjelenik az Apa füzet harmadik része is. A kronológiai felépítést követve, a gyermek 1 éves kora utáni időszakkal folytatjuk az apák legfontosabb feladatainak és az apaság minden korban megélhető szépségének a bemutatását.
Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok terveitek megvalósításához!
