Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Átadták a Családbarát Médiáért-díjakat

2017. január 19. 23:00

Kempf Zita nyerte el az nlcafe.hu-n megjelent, „Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba” – Négy testvére nevelését vállalta fel a gimnazista lány című írásával a Képmás Magazin és a Média a Családért Alapítvány által alapított Családbarát Médiáért-díjat, melyet csütörtökön adtak át egy ünnepélyes díjátadó est keretében. A díj médiatámogatója volt a Mandiner.család is!

2017. január 19. 23:00
Admin

Az ünnepélyes díjátadó vendége volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége is, aki úgy fogalmazott a budapesti Várkert Bazárban rendezett díjátadón: a jelöltek felismerték, hogy a család nagyon fontos, az emberi társadalom alapegysége, erősítendő, gyarapítandó közösség, támogatásában pedig a sajtónak is nagy a felelőssége, mert aki a családokat támogatja, az a közjóért tesz.

*

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára adta át az újonnan alapított, minisztérium által támogatott Média a Nemzedékekért díjat, melyet Keresztes Ilona kapott a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért. A családbarát ország nem egy generációt szólít meg, hanem a generációk közötti összefogásról szól - fogalmazott az államtitkár. Az idősek is sokat tájékozódnak a sajtóból, és nem mindegy, hogy milyen formában értesülnek az őket érintő kérdésekről. Fontos, hogy tudják, ők is erőforrást jelentenek, nem pedig terhet - hangsúlyozta. 

A díjjal kapcsolatban kiemelte, hogy a családbarát média és gondolkodás hitet, erőt, megerősítést és visszaigazolást ad arról, hogy a család olyan erőforrás, amelyre hosszú távon is lehet támaszkodni. Köszönet jár a jelölteknek és minden családbarát módon író sajtómunkásnak azért, hogy hangot adnak ennek a megközelítésnek – mondta. Szólt arról is, hogy az újságírók munkájára két okból van szükség: egyrészt tudósítanak a családoknak kínált lehetőségekről, másrészt közvetítik a családi értékeket, a családbarát gondolkodásmódot. A családbarát ország nem egy generációt szólít meg, hanem a generációk közötti összefogásról szól - fogalmazott az államtitkár, megindokolva, hogy miért támogatta az Emmi az újonnan alapított Média a Nemzedékekért díjat. 

Média Nemzedékekért díj közönségdíját Stenszky Cecília kapta a drot.eu-n megjelent,  Óda a nagyiról című cikkéért.

Az Emmi egy különdíjat is átadott, amelyet Polgár Patríciának ítéltek, a Pár dolgot Ön is tehet, hogy ne fogyjon a magyar! című, a divany.hu-n megjelent írásáért

 *

A másik újonnan alapított elismerést, a Külhoni Családbarát Médiáért díjat Balázs Katalin vehette át a Gyergyói Hírlapban megjelent Ahol hat szempár a fényforrás című cikkéért, amelyet Csinta Samu, a külhoni zsűri erdélyi tagja adott át. (Az írásnak egyébként azóta folytatása a is elkészült, ami arról szól, hogy hogyan változott meg időközben a család élete: A család, ahol nincs sok minden, de mégsem hiányzik semmi.)

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) különdíját Kun Gabi vehette át az nlcafe.hu-n megjelent Három gyerekkel igazából könnyebb az élet, mint eggyel című cikkéért.

Internetes szavazás eredményeképp a Családbarát Médiáért díj közönségdíjasa Petrás Lilla lett, a she.hu-n megjelent Háziasszonyként töltött évem megaláztatásai című írásával, akit Stenszky Cecíliával együtt Kolping családbarát üdüléssel jutalmaztak.

Az internetes szavazáson résztvevők között kisorsolt, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által felajánlott nyereményt (vacsora) Adorján Ildikó nyerte. 

*

A félmillió forintos pénzjutalommal járó, a Magyar Telecom által finanszírozott fődíjat Kempf Zita nyerte el az nlcafe.hu-n megjelent, „Sosem fértünk bele az űrlapok rubrikáiba” – Négy testvére nevelését vállalta fel a gimnazista lány című írásával. A díjat Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Juhász Péter Tibor, a Magyar Telecom marketingkommunikációs vezetője adta át. 

*

Az est házigazdája Berecz István volt, beszédet mondott Berecz András, a zenei háteret a kolozsvári Tokos Zenekar biztosította, valamint fellépett Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és kisfiúk, Kelemen Gáspár.

 

A Várkert Bazár előterében a Képmás képszerkesztőjének, Páczai Tamásnak az erdélyi fotói voltak kiállítva, amelyekből hármat az est végén tombolán kisorsoltak. A szerencsés nyertesek: Novák Katalin államtitkár, Kelemen Gáspár zenészpalánta és a Kempf Zita díjnyertes újságíró, aki a képet írása alanyainak ajánlotta fel.

A sorsolásból befolyt összeget a MRE Behesda Gyermekkórháznak adják át, akik egy Lifepak életmentő készüléket szeretnének vásárolni, amellyel azonnal meg lehet szüntetni egyes veszélyes, kóros szívritmusokat. Egy hasonló funkciójú készülék a kórházban már elöregedett (20 éves), egyes funkciók nem elérhetőek, illetve nem kompatibilisek a jelenleg használatos tartozékokkal.

*

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány 2007-ben hozta létre a Családbarát Médiáért-díjat. A félmillió forint pénzjutalommal járó elismerés célja, hogy a család ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben.

Az elismerésekkel olyan nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízió-műsorokat, valamint internetes írásokat jutalmaznak, amelyek információt, erőt, segítséget adnak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, és a család boldog életéhez. A szakmai díjak nyerteseit kategóriánként tizenkét jelölt közül választják ki, a díjazottak pénzjutalomban részesülnek.

A szakmai díj odaítélésekor kiemelt szempont, hogy a cikk vagy műsor a kívánt célcsoportot meg tudta-e szólítani, illetve sikerült-e eljuttatnia a fontos üzenetet esetleg olyan korosztályokhoz és olyan értékrendű emberekhez is, akik a családbarát szemlélettel ritkábban találkoznak, illetve kevésbé tartják azt fontosnak.

További részletek a díjakról, a jelölésekről és a jelöltekről korábbi cikkünkben. 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2017. május 07. 19:15
Csendben dolgozni egy nagyszerű ügyért , a családért , szép dolog . Kapjon tehát legalább néha nagyobb publicitást e tevékenység !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!