Elindult a Tehetség Roadshow

2017. február 20. 12:05

Évről évre egyre többen köteleződnek el a magyar tehetségek mellett, hiszen néhány év alatt hétszeresére nőtt az adójuk második egy százalékát felajánlók száma, tavaly már 350 ezernél is több felajánlás érkezett a Nemzeti Tehetség Program javára – hangsúlyozta Novák Katalin.

2017. február 20. 12:05

Az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Székesfehérváron a program országos roadshow-jának első állomása előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy éves szinten 2,8 milliárd forint jut a tehetségek támogatására a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. Ennek egyik felét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások teszik ki, ezt a kormány ugyanakkora támogatással megduplázza. Rámutatott arra, hogy a program segítségével évente 350 ezer fiatalt érnek el, vagyis „jelképesen minden egyes adózó felkarol egy-egy tehetséget”.

Novák Katalin kiemelte, hogy az idei egyszázalékos kampány hamarosan indul, amely ismét nagy segítség lehet a Nemzeti Tehetség Programnak. Megemlítette, hogy a programon keresztül országos versenyeket, különböző tehetséggondozó műhelyeket segítenek, országos és határon túli tehetséghálózatot üzemeltetnek a sport, a zene, a képzőművészet és a tudományok területén.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a Nemzeti Tehetség Program közös ügy, amely a társadalom minden csoportját érinti. Mint mondta, a tehetség segítségre szorul, a fiatalok pedig nem egyformák, ezért különféle támogatást igényelnek tehetségük kibontakoztatására. Nagy örömnek nevezte, hogy szövetségükön keresztül több tízezer fiatal jut lehetőséghez.

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó, a program egyik védnöke hangsúlyozta, hogy nap mint nap tapasztalja a saját tanítványainál, mekkora szükség van a tehetségek gondozására. Úgy vélte, „ez a támogatás lehet akár egy jó szó vagy néha egy füles is”.

A csíkszeredai Imets Tamás, a Nemzeti Tehetség Program ösztöndíjasaként repülőrobotokat és drónokat tervez. Elmondta, hogy jelenleg olyan intelligens rendszeren dolgozik, amely felderítési feladatok elvégzésében felveszi a versenyt az emberekkel. Bemutatott egy ma még távirányítóval irányítható drónt, amely a folyamatos fejlesztések után hangvezérléssel lesz utasítható és automatikusan elvégzi a rábízott feladatokat.

A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Házában rendezett Tehetség Roadshow megnyitóján Novák Katalin a tehetséges fiatalokat egy-egy virágoskerthez hasonlította, amely nap mint nap gondozásra szorul. Szólt arról is, hogy a kormány mindezt felismerte és a program segítségével felkutatja és támogatja a fiatalokat tehetségük kibontásában.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere arról beszélt: a felnőttek dolga bízni a fiatalokban és megadni nekik mindazt, amivel a tehetségek később a jövőt formálhatják. Úgy vélte, a mai fiatalok előtt sok lehetőség van, így ha szorgalmasak és elfogadják a segítséget, akkor bármit elérhetnek.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!