Aludj el szépen...

2017. március 21. 12:07

A gyerekek két dolgot biztosan nem akarnak. Lefeküdni este, amikor mi szeretnénk, és felkelni reggel, amikor mi szeretnénk.

2017. március 21. 12:07
Budácsik Éva
Mandiner.család
Ha ez a két dolog simán megy egy családban, akkor bizton állíthatom, a családi nyugalom garantált. Emellett persze az alvásnak sok-sok egyéb szerepe is van a gyerekek fejlődésében.
 
De miért is fontos ez a fránya alvás, ami oly sok családi konfliktus forrása? 
 
  • Számomra az időben lefektetés első, és talán legönzőbb magyarázata, hogy szeretem a nyugodt estéket. Így a mi családunkban 8 órakor a kisebbeknek ágyban a helye. A 8 éves Kicsinek kell a 10 óra alvás, nekünk pedig a nyugodt, pihentető este. (Igaz, sokszor munkával telik, de legalább tud koncentrálni az ember...)
  • Bizonyított tény, hogy még egy iskolás gyerkőcnek is 9-11 óra alvásra van szüksége. Természetesen az alvás mennyisége mellett, a minőség is nagyon is fontos.
  • Egyes kutatások szerint a megfelelő alvás a gyermek intelligenciájának fejlődéséhez is hozzájárul. A kialvatlan iskolások nem tudnak órán odafigyelni, ezért romolhat a teljesítményük. Sajnos sokszor látok a padon szunyókáló kisiskolásokat, akiket szüleik hagytak este tévét nézni, vagy játszani a számítógéppel.
  • Ha keveset alszanak, könnyebben megbetegszenek. Bizonyos megbetegedések gyakrabban előfordulnak azoknál a gyerekeknél, akik nem aludták ki magukat.
Természetesen minden gyerkőc alvásigénye más, a szülők remélhetőleg pontosan tisztában vannak ezzel. Ha viszont a pedagógus szól a szülőknek, úgy látja fáradt a gyerek, semmiképp ne vegyük félvállról! Engem győzködött már tanítványom szülője arról, hogy úgysem fog 10 előtt elaludni a gyerek, de lefeküdni se lesz hajlandó. A beszélgetés során kiderült, hogy a család esténként rendszeresen számítógépes játékkal játszik. Így nem is csodálkoztam, hogy nem volt kedve lefeküdni a kis elsősnek sem...
 
Hogyan biztosítsuk a nyugodt estét, alvást?
 
  • Nagyon fontos a jó szokások kialakítása, már egészen kicsi kortól. Legyen megszokott rendje az estéknek, még akkor is, ha az idő fogalmával még nincs tisztában a gyermekünk. Biztonságot nyújt számára, ha tudja, mikor mi fog történni az este folyamán.
  • Az esti szokások alkalmazkodjanak a család ritmusához, törekedjünk a nyugodt időtöltésre, ne érjen véget zaklatottan a nap. Ez az egész család számára hasznos.
  • Gondoskodjunk róla, hogy már este rendben legyen a gyermek másnapi dolga, iskolai felszerelése. Pakoljunk be együtt, vagy ellenőrizzük le közösen a dolgokat.
  • A lefekvés minden este nagyjából azonos időben történjen. Lehet valami kedves szertartást is bevezetni, ami levezetője lesz a napnak. Ilyenkor lehet összebújni, és kicsit sutyorogni, ezt nagyon szeretik a gyerekek. A meseolvasás ideje is ilyenkor lehet. Az időt szeretik húzni az apróságok, ezért kedvesen, de határozottan vessünk véget az esti rutinnak a megfelelő időben.
  • A nyugodt éjszakához a csend is hozzá tartozik. Ne szóljon a tévé, ne legyenek éles fények. Ha a kicsi fél a sötétben szerezzünk be éjjeli fényt, ne vegyük fél vállról a szorongását. Nem fog használni sem a rábeszélés, sem a győzködés. A félelem az félelem, erről tényleg leszokik majd idővel.
 
És ha végre sikerült ágyba dugni őket, élvezzük az estét: végezzük a dolgunkat, és persze pihenjünk is. Hiszen mire másra is lenne a legnagyobb szüksége a gyerekünknek, mint kipihent szülőkre?...

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!