Kitart az osztrák miniszter: csökkentik a külföldiek családtámogatásait

2017. március 23. 11:33

Kitart az országban dolgozó külföldiek családi támogatásának csökkentése mellett Sophie Karmasin osztrák család- és ifjúságügyi miniszter, akinek szerdán kiadott közleménye szerint a tervezett intézkedés megegyezik az uniós előírásokkal.

2017. március 23. 11:33

A miniszter állásfoglalása szerint az Ausztria által folyósított családi támogatás nem biztosítási költség vagy szociális juttatás, hanem a gyerekes családok számára folyósított összeg, amely a mindennapi élettel járó többletköltségeket hivatott fedezni. „Logikus és igazságos, hogy azon ország megélhetési költségeihez igazítjuk a támogatást, ahol a gyerekek élnek” – jelentette ki. A néppárti miniszter közlése szerint az új ausztriai szabályzásról még a nyár előtt születhet döntés.

Karmasin tájékoztatása szerint Magyarországon egy gyerek után negyven eurós havi családi támogatás jár, azonban egy Ausztriában dolgozó szülő, akinek a gyereke Magyarországon él, átlagosan 150 euró juttatást kap. A tárcavezető szerint a „​kiigazítást” követően 80 euró családi támogatás járhat az Ausztriában dolgozó szülők Magyarországon élő gyermeke után.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) kedd este arról beszélt, hogy Magyarország Ausztria tervezett lépését barátságtalannak tartja. Egyúttal úgy vélte, nem csökkenthető egyoldalúan az Ausztriában dolgozók támogatása. A tudósításban Orbán Viktor korábbi nyilatkozatára hivatkozva az ORF azt közölte, hogy a családi támogatás kiigazítása esetén a magyar miniszterelnök ellenintézkedésekkel, az „​osztrák tőke megbüntetésével fenyegetett”.

Christine Muttonen szociáldemokrata képviselő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) külpolitikai szóvivője közleményben utasította vissza Magyarország „​fenyegető lépéseit”. Meglátása szerint mivel Magyarország bojkottálja a menekültek uniós elosztását”, ezért szerinte „​kevésbé hiteles”, ha Magyarország az osztrák tervek nyomán az európai szolidaritás megsértését emlegeti.

Ausztria összesen 250 millió eurót folyósít külföldön élő gyerekek után, így többek között Magyarországnak 65, Szlovákiának 60, Lengyelországnak 37, Romániának 27, Csehországnak 17,5 és Németországnak hat millió eurót utal. A tervezett intézkedés szerint Románia esetében a juttatást a felére, a Magyarországnak folyósított összeget pedig 45 százalékára csökkentenék. Lengyelországnak 47, Csehországnak 40 és Szlovákiának 36 százalékkal kevesebb családi támogatást utalna Ausztria, mint korábban. A tervek szerint a családi támogatás változtatásával a jövőben Ausztria mindösszesen 150 millió eurót folyósít majd külföldön élő gyerekek után.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. május 28. 15:18
Helyes!
József42
2017. március 26. 17:06
"ha a munkavállaló gyereke nem Ausztriában él, hanem itthon, akkor valahol jogos a kérdés: miért lenne jogosult az osztrák családi pótlékra?" Mert a szülője ugyanannyi adót, járulékot fizet az osztrák államnak, mint a sógór. Másrészt, ha a gyerek nem Ausztriában él, csak spórol az államnak, pl. nem veszi igénybe az oktatási intézményeket.
Lanchaster
2017. március 26. 17:06
Az mondjuk több mint érdekes, hogy eddig nem tűnt fel nekik; összegszerűen milyen difik vannak a náluk dolgozó uniós országok állampolgároknak kifizetett családtámogatás összegében a hazai és az osztrák között. Nehéz elhinni,hogy ennek semmi köze az irgalmatlan költségeket felemésztő migránsválsághoz. De azt kell mondjam, hogy ha a munkavállaló gyereke nem Ausztriában él, hanem itthon, akkor valahol jogos a kérdés: miért lenne jogosult az osztrák családi pótlékra?
SilentBob
2017. március 25. 06:11
Nagyon helyes. Mindenki otthon csináljon rendet és boldoguljon, ne próbáljon máshol a készbe beülni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!