Elvárások a gyerek körül

2017. április 06. 22:39

Kell köszönnie egy 6 éves gyereknek? Már sokadszor olvasok arról, hogy nem kell. Miért?

2017. április 06. 22:39
Jusztné Vincze Szabina

Amikor világra jön a kisbaba, az újdonsült édesanya minden idegszálával rá koncentrál, a baba igényei irányítják az életüket. A baba a Nap, s az ő boldogsága beragyogja az egész világot, sírása pedig mint a sötét fellegek vetnek árnyékot. Az anya minden igyekezetével azon van, hogy megfejtse a kicsi érzéseit, vágyait, s beteljesítse azokat. A Naphoz igazodik minden perc, az ő napirendje vagy „napirendetlensége” szabályozza az életet, hogy mikor mit lehet, kell vagy nem lehet csinálni.

Ez akár olyan helyzetekhez is vezethet, hogy az anya már csak babával a kezében jár a kétbetűsre, vagy órákon át éhesen-szomjasan-zsibbadtan tartja a babát, míg az alszik. Pedig fontos lenne – minden szempontból –, hogy az anya merje letenni a kicsit, merje megengedni magának, hogy az alapvető szükségletei rendben legyenek. Testi-lelki jóléte is múlik rajta, de ennél is tovább mutat a dolog.

Az, hogy jól bánik önmagával, egyfajta alapja a tiszteletnek – önmaga felé. Az, hogy ő is jól legyen, az nem kiváltság, hanem egy minden szempontból kívánatos állapot, amelynek egyik téglája az, hogy megengedi magának ezeket. Valahol itt kezdődik a példamutatás és a minta tanítása a gyermeknek.

Aztán folytatódik sok mindennel, a keretek és szabályok adásával, amik nem szükséges rosszak, hanem a gyermeki biztonság-érzet alapját és a kiszámíthatóságot adják! Ahogy például az sem büntetés, hogy a lakásnak csak bizonyos pontjait uralhatják a gyerekek, s azt is a felnőtt szabályai szerint. Vagy hogy nem kaphatnak meg mindent, s jó esetben emellett még örülni is tudnak annak, amijük van. Ezeket ugye nem tartjuk büntetésnek? Ezek ugye nem jelentik azt, hogy nem szeretjük gyermekeinket?

Akkor miért olyan szörnyű az a gondolat, hogy köszönjön a kisgyerek, amikor belép valahova és amikor távozik? Miért nem lehet megkérni, akár százszor is, s persze példát mutatni? A példa önmagában csak minta, de nem mond arról semmit, hogy bizony köszönni nem csak a felnőtteknek kell, hanem a gyerekeknek is. Miért? Alapvető tiszteletből, amit embertársunk felé tanúsítunk.

A feltétel nélküli szeretetnek nem szabad azt jelentenie, hogy nem tanítjuk és nem neveljük gyermekeinket! Igen, tanítsuk meg köszönni (is) gyermekeinket!

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasvirág
2017. április 10. 17:54
Tisztelt Jusztné Vincze Szabina! Nagyon köszönöm önnek ezt a cikket!
Agnieszka
2017. április 10. 16:10
Ez egy megoldhatatlan probléma. Talán annak, akit magázunk, a jó napot, akit tegezünk annak biccentés? Múltkor az utca túloldalán láttam a két szembe-szomszédomat és a probléma fölmerült. Nem is tudtam vele mit kezdeni. Akit nem tegezek, nem hiszem, h. szeretné, ha tegeződnénk, nem igazán tudna vele mit kezdeni. Mégis fura volt.
Csigorin
2017. április 10. 16:03
Miert kene orakon at tartani egesen szomjasan? Van annak a gyereknek apja is, o is at tudja venni vagy behozni egy pohar vizet
Vasvirág
2017. április 10. 16:03
Nálunk, már az óvodások tegezik az óvónőket és a dadusokat. (nem dolgozom óvodában) Régebben az időseket ülték körbe a családtagok és hallgatták a régi történeteket, meséket. Ma, sok helyen a gyermeket ülik körbe a "felnőttek", és minden kívánságát lesve, követelődző utódokat nevelnek belőlük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!