Trokán Anna: „Biztos volt, hogy nem maradhat ki az életemből az anyaság”

2017. április 06. 16:52

Nem mondom, hogy elmúltak az apróbb aggodalmak, mert nem fognak elmúlni, soha míg élek, de hiszem, hogy a gyerekvállalás egy teljesen természetes dolog. Interjú.

2017. április 06. 16:52
Trokán Anna
Családháló

„Mindig kedveltem jókedvű természetét, frissességét. Most együtt örülök vele, hogy megélheti a legfontosabbat, ami egy nővel történhet: az anyaságot. Trokán Anna színésszel beszélgettünk.

Családháló: Tudatosan készültél a gyerekvállalásra?

Trokán Anna: Igen. Tettem is érte: elkezdtem intenzívebben sportolni, igyekeztem felkészíteni a testem és a lelkem is a gyerekre.

CSH: Gyerekkorodban álmodoztál arról, hogy mikorra szeretnél anya lenni? Voltak terveid?

TA: Mindenképpen szerettem volna anya lenni. Ez biztos volt. Azt viszont soha nem terveztem, hogy mikor. Nem is akartam eltervezni. Bíztam benne, hogy megjön az az érzés, amikor minden körülmény adott lesz. Amikor itt lesz az ideje. Hála Istennek így is lett. Az biztos volt, hogy nem maradhat ki az életemből az anyaság.

CSH: Ha készültél rá, nem is ért meglepetésként, amikor megtudtad az örömhírt. Aggódtál egy kicsit azért, amikor kiderült vagy felhőtlenül örültél?

TA: Az első a felhőtlen öröm volt. Amikor sokáig izgulsz, hogy két csík jelenjen meg a teszten, és amikor elérkezik, az eufória. Aztán elkezdesz utána olvasni az interneten, ami megrémít, azt persze tudja az ember, hogy nem szabad, de mégis utánanézel mindennek. Természetesen én is elkövettem ezt a hibát. Az első 12 hétben jobban aggódtam, hogy minden rendben legyen, megmaradjon a baba, de aztán szerencsére ez az érzés normalizálódott. Nem mondom, hogy elmúltak az apróbb aggodalmak, mert nem fognak elmúlni, soha míg élek, de hiszem, hogy a gyerekvállalás egy teljesen természetes dolog.”

(...)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!