Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A nomád lét 5 meglepő következménye

2017. április 10. 22:50

Alighanem mindenkinek a fejében megfordult már legalább egyszer, hogy milyen jó lenne hátrahagyni mindent, és elvonulni kicsit családostól a világ zajától.

2017. április 10. 22:50
Család.hu
Család.hu

„Alighanem mindenkinek a fejében megfordult már legalább egyszer, hogy milyen jó lenne hátrahagyni mindent, és elvonulni kicsit családostól a világ zajától. Aztán persze másnap ugyanúgy felkeltünk és folytatódott a verkli. 

Nos, az amerikai Crocker-család annyiban különbözik tőlünk (és a sok millió hozzánk hasonlótól), hogy ők nem csak álmodoztak róla, hanem meg is valósították. Elvonultak a Yukon vadonjába, 175 km-re a legközelebbi várostól, és abból éltek, amit össze tudtak az erdőben gyűjteni. Mindezt egy olyan helyen, ahol télen akár -40 fok hideg is lehet, és három gyermekkel, akik közül a legkisebb 4, a legidősebb pedig 10 éves (a középső 8).

A család elektromos áram, folyóvíz, óra, és mindenféle kütyü nélkül élt 9 teljes hónapig, ami felnőtt fejjel nézve rendkívül félelmetesnek hangzik. A gyerekek viszont minden pillanatát imádták. Suzanne Crocker ráadásul szorgalmasan megörökítette a nagy kaland érdekesebb pillanatait, amiből végül egy dokumentumműsor is született. Lássuk, milyen előnyökkel járt számukra ez az elvonulás!

Önállók lettek

Elsősorban a gyermekek, akiknek az erdő közepén élve nem nagyon volt más lehetőségük. Suzanne és férje erre rá is erősítettek, megengedték nekik, hogy fát vágjanak, vizet hozzanak a folyóból, tüzet gyújtsanak, stb. Használtak baltát, késeket, mi több, egyszer még a sérült apjuk ellátásában is segítettek. Gyakorlatilag az egyetlen dolog, amihez nem nyúlhattak, az a láncfűrész volt.

Nyilván nem a semmiből jött mindez (mindkét szülő orvos, és tapasztalt természetjáró), ám a gyerekeket nyugodtan magukra lehetett hagyni, nem voltak veszélyben.”

(...)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. április 12. 13:19
Aha, és ebben mi a nomád? "A nomadizmus vagy nomád pásztorkodás olyan társadalmi, gazdasági életforma, amelynek gyakorlói, a nomádok a háziállatokat szabadon legeltetve tenyésztik (rideg állattartás), és az egész közösség az állatokkal együtt vándorol. A nomád népek régen többnyire törzsközösségekben éltek, ezekre használhatjuk a nomád törzsek elnevezést is. Az ókorban és a középkorban volt jellemző ez az életmód, de a világ néhány pontján ma is gyakorolják. A nomád szó eredete a „legeltetni” igével összefüggő görög nomasz („pásztor”). A szó eredeti görög jelentésének jobban megfelelő hazai szakirodalmi használat mellett, a nomád életmód vagy nomadizmus kifejezést gyakran alkalmazzák egyszerűen a vándorlás értelmében is, ezenkívül sokszor a peripatetikus fogalommal is összevonják. Így használja általában a nyugat-európai szakirodalom is, a nomádok közé sorolva például a hagyományos peripatetikus vándorlást folytató romákat vagy a Dél-Afrikai zsákmányoló-gyűjtögető busmanokat, sőt még a thaiföldi úgynevezett tengeri nomád halásznépeket is. Az állataikat legeltetve vándorló népeket ugyanakkor a nyugati szakirodalom a „pásztorkodó nomádok” kifejezéssel különíti el." https://hu.wikipedia.org/wiki/Nomadizmus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!