Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Háromszázmillió forintot kap a kormánytól a 30 éves NOE

2017. április 24. 08:42

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 30 éves történetével a magyar családok ügyének legmegbízhatóbb képviselője, a nemzet életének fontos résztvevője, ezért a kormány 300 millió forinttal támogatja idei munkáját – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a NOE ünnepi közgyűlésén.

2017. április 24. 08:42

Balog Zoltán hangsúlyozta, fontos, hogy a nemzet fennmaradjon, ennek pedig a megszületendő gyerekek a legfontosabb zálogai. A magyar kormány a családok támogatásával akarja megállítani a népességfogyást, nem másfajta eszközökkel, például a migrációval – tette hozzá. Már nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon a gyerekvállalás szegénységi kockázat, de még nagyon sok tennivaló van azért, hogy a szülők visszakapják a társadalomtól, az államtól, a kormányzattól mindazt, amit a családjukért tesznek, a családjukba fektetnek – mondta a miniszter.

Ismertetése szerint 2010 óta a három- és többgyerekes családok éves egy főre jutó nettó jövedelme majdnem másfélszeresére emelkedett, a kormány pedig idén 1741 milliárd forintot – a GDP 4,7 százaléka – fordít a költségvetésből családtámogatásra, 2010-hez képest ez 80 százalékos növekedés. Ez a legmagasabb arány egész Európában – jegyezte meg. Balog Zoltán úgy fogalmazott, Magyarországon egyre többen érzik, hogy családban és házasságban élni jó. Míg 2002 és 2010 között 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig 2010 óta 45,8 százalékkal nőtt, és 20 éve nem volt ilyen magas.

A miniszter a szervezetet méltatva azt mondta, a NOE egyszerre érdekvédő, partner és közösség. Utóbbi különösen fontos, mert ha biztos közösségi alapokon áll egy szerveződés, akkor nem tudja megrendíteni semmifajta politikai változás, még kormányváltások sem. A NOE, amely kiemelkedő munkát végez a szemléletformálás terén is, hogy ne legyen „kínos, ciki” több gyereket nevelni, komoly civil szervezet abban az értelemben, hogy lényege a polgári önszerveződés – mondta Balog Zoltán.

*

Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára úgy fogalmazott, családok a nemzet fiatalságának zálogai, nélkülük nincs gyarapodás, a társadalom elöregszik. A NOE tagjai tudják ezt, és felismerik, hogy a gyermekvállalás nemcsak a kisközösség, hanem az egész nemzet számára nagy érték. Tudja ezt a kormány is, ezért támogatja a családokat – kiemelten a nagycsaládokat – például a családi adókedvezménnyel, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vagy a bölcsődei rendszer fejlesztésével – mondta.

A NOE valódi polgári szerveződés, amely nemcsak eszméket, hanem valódi értékeket képvisel, megmutatja, hogy a nagycsaládos lét „trendi” és helye van a modern társadalomban. Emellett igazi partnere a kormánynak is, hiszen jó javaslatok, előremutató kezdeményezések, építő kritikák érkeznek a szervezettől a kormány felé – emelte ki az államtitkár.

*

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról beszélt, az egyesület igent mond az életre, a családra, és 30 éve hű az 1987-ben megfogalmazott értékekhez, egy nagy, összetartó és személyes kapcsolatokon nyugvó közösség.

Az eseményen átadták az egyesületért, illetve a családokért végzett többéves áldozatos munkáért járó NOE-díjat, a közösséghez való hűséget elismerő Hűség díjat, illetve a nagycsaládosokat anyagilag támogatóknak járó Bölcső díjat.

Az 1987-ben alakult NOE több mint 250 helyi közösséggel, mintegy 14 ezer tagcsaláddal és hetvenezer taggal rendelkezik. Az országos munkát hét regionális központ segíti, önkénteseik száma megközelíti az 1.500-at. Az egyesület munkájának középpontjában a házasság és az élet védelme, az anyaság tisztelete áll, emellett ellátja a családok érdekvédelmét, rendezvényein pedig kapcsolatépítésre és szórakozásra is lehetőséget nyújt.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. május 28. 15:18
Helyes!
csender
2017. május 02. 09:39
==nyavajás== Ez nem egyetemi színvonal!!! ==Én 10 gyereket nevelek...== Ne hazudozz! Aki tízet nevel és nem cigány vagy fizetett hozzászóló, az nem gyereknek hívja, hanem gyermeknek. Sejtettem, hogy szaros provokátor vagy, de most már tudom is. Éldegéljél csak "az EMMI egyedi kifizetéseiből" - te seggnyaló! U.i.: Emmi - az egy női becenév.
csender
2017. április 26. 23:46
==...nem is csodálkozom, hogy éhbéren kívül neked nem jut semmi...== Tipikus komcsi tempó: Ha falhoz állítanak elkezdesz ismeretlenül személyeskedni. Kedves fel-lebarátom! Isten kegyelméből öt gyermekünk született. Azt mondanám, hogy feleségemmel tisztességgel felneveltük őket EMMI-s, NOE-s, és egyéb dörgölődző és kuncsorgó bagázs segítsége nélkül - de valójában a feleségem nevelte őket, én csak a létfenntartást, a vitalitást biztosítottam negyven éves folyamatos munkával és három családi ház felépítésével. Isten segítségével nem csavargó tolvaj cigány, csaló félcigány vagy élősködő, nagyképű zsidó fiatalokká, hanem becsületes magyar felnőtt emberekké váltak, akik valamivel több mint éhbérért dolgoznak (rabszolgaként) és fizetik az adót (sarcot) - például a NOE-nak és a te kedvezményeidre is. Azt írod: ==De mint mondtam, nem a te fajta szülőkre és nem a te éhbéres gyerekeidre van szükség, hanem jól képzett adófizetőkre.== Te senkiházi! Hozzád képest a fent említett cigányok és zsidók úriemberek, mert te csak egy seggnyalója vagy a hatalomnak és tahó kényura az alantasaidnak. Porszemjankó, te akarod meghatározni, hogy ki legyen nagycsaládos és ki ne? Pokolfajzat vagy, aki majd sorsában kapja meg méltó büntetését. Reszkess és Istentől kérj kegyelmet.
Teknős
2017. április 26. 17:35
Nem megy el. Hallottam az előterjesztést. A nagycsaládos kártya bevezetésére fogják fordítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!