Év háza pályázat 2017
Pályázat kezdete: 2017. március 5. 00:00 -tól 2017. május 10. 15:00-ig

Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év háza pályázatra.

Az országos, nyílt és nyilvános Év háza pályázaton idén ismét megmérettetnek a családi házak, nyaralók és a maximum négy lakásos lakóépületek. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind esztétikai, mind környezeti, mind pedig gazdasági szempontból példaértékűek – olvasható a szervezők közleményében.

Az Év háza díj az első olyan, fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas pályázat, amely külföldi bemutatkozásra is alkalmat ad, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége által gondozott Visegrádi Négyek Családi Házai utazó kiállítás magyar anyagát is évek óta a beérkező pályázatok közül választja ki a neves építészekből álló bíráló bizottság.

Az elmúlt években a fődíj mellett több különdíjat is átadnak, így például évek óta egy-egy épület tervezője a Magyar Építész Kamara, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége díját is elnyerheti, de jutalmazzák még az év legkörnyezetbarátabb házát, illetve a legesztétikusabb épületet is.

A pályázat kuratóriuma a tíz év díjazottjairól, valamint alkotóiról, egyben a pályázatról mint mozgalomról egy könyv kiadását is tervezi, valamint a tervek szerint 2018-ban a családi házak és kis társasházak mellett más kategóriában is várják majd a példa értékű épületeket tervezők munkáit.

A pályaműveket elektronikusan az evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani, az eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztót október 2-án, az építészet világnapján tartják.

A nevezéseket elbíráló zsűri elnöke Dévényi Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke; társelnök Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke; Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke; valamint Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora. A zsűri tagja Tóth Balázs, az ÉMI Nonprofit Kft. értékesítési csoportvezetője; Tóth Elek, a BME Magasépítési Tanszék nyugalmazott docense; Lantay Attila, Székesfehérvár főépítésze és Viszlai József, Miskolc korábbi főépítésze.

Határidők, dátumok

A pályaművek beadása: 2017. május 10., 15h

Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2017. október 2-én, az Építészet Világnapján

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/28949

Partnereink: