Budapest

2017. április 27. 12:38
Az Európai Regionális Szervezet (ERGO) meghívására Christopher West, a test teológiájának világhírű szakértője Budapestre érkezik, melynek keretében 2017. május 18-án 17 órai kezdettel előadást tart a Jégpalotában.
2017. április 20. 11:57
Az irodalmi programok mellett koncertek, kiállítások, filmvetítések, kvízjáték, versíróverseny, valamint színházi közönségtalálkozó is várja az érdeklődőket a Kis Könyves Éj – Független könyvesboltok éjszakáján, amelyet pénteken rendeznek meg Budapesten és több vidéki városban.
2017. április 20. 10:00
A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása. A Budapesti Művelődési Központ 2016 őszén indított szakmai fórumsorozatot „Városok jövője – közösségek művelődése” elnevezéssel. Tette ezt azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a főváros kerületeiben megvalósuló innovatív kezdeményezések, jó gyakorlati megoldások bemutatására. Emellett kiemelt szempont a következő évtized fejlesztési irányainak felvázolása és a változó kultúrafogyasztási szokások feltérképezése. A 2017. évi konferencián kiemelt szerepet kap Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország városi kulturális színtereinek, civil szervezeteinek és kulturális kisvállalkozásainak bemutatkozása, lakossági kapcsolataik, közösségépítő munkájuk konkrét programokhoz kapcsolódó feldolgozása. Szélesebb, nemzetközi regionális szinten, a V4 országokkal közösen is indokolt a nagyvárosok közösségi–kulturális életének áttekintése, az innovatív jó gyakorlatok feldolgozása. A konferencia főbb kérdéskörei a kulturális színterek alaptevékenysége, az együttműködő partnerek illetve közösségi kapcsolati háló kiépítése, az innovatív projektek bemutatása valamint a forrásszerzési gyakorlatok megosztása. A szakmai konferencián a „jó gyakorlatok” átadásával és átvételével új utakat nyithat meg a visegrádi országok kulturális szakemberei számára. Az egyeztetésen jelen lesznek a Mestské Kultúrne Stredisko Štúrovo (Párkány, Szlovákia), a Mikulová Rozajová s.r.o. (Mikulov, Csehország), a Mazowiecki Instytut Kultury (Varsó, Lengyelország), a Budapesti Művelődési Központ és a Ház a Réten Kulturális Egyesület vezetői. A konferenciára főként kulturális szakembereknek szól. Munkanyelve angol, azonban a szélesebb részvételhez a nyelvi tolmácsolást biztosítják a szervezők. A találkozó a Budapesti Művelődési Központban (1119 Budapest, Etele u. 55/a.) lesz április 20-án 10.00 órai kezdettel. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.
2017. április 18. 22:29
A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása.
2017. április 13. 17:00
2. rész: Vesztes nélkül a szülő-gyerek konfliktusokban - milyen a vesztes nélküli konfliktus-megoldó eljárás - hogyan közvetítsünk a gyerekeink közötti konfliktusokban, - hogyan lehet megelőzni vagy leállítani a játszmakezdeményeket, - a leggyakoribb gyerekjátszmák megismerése. Időtartam: 12 óra Időpontok: 2017. április 13, 20, május 4 (csütörtökönként 17 órától 21 óráig)
2017. április 12. 17:43
A Családok Világkongresszusában (WCF) azt az álláspontot képviseljük, mely szerint a „természetes családot” egy férfi, egy nő és a kettejük egyesüléséből származó gyerekek alkotják, s kizárólag ebben a formában képezik a társadalom alapját. Interjú.
2017. április 3. 10:18
„A házasság az idő múlásával vagy jobb lesz, vagy elkezd romlani, de stagnálni soha sem fog.”
2017. március 31. 14:00
Az öt szeretetnyelv világszerte ismert elmélete éppen 25 éve született. A fogalom megalkotója, Gary Chapman végre Magyarországra látogat, hogy megossza az életre szóló szeretet titkát! „Mi a szeretetnyelved?” Egyre kevesebben jönnek zavarba ettől a kérdéstől. Az öt szeretetnyelvet – az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés nyelvét – világszerte ismerik és használják. Az elmélet éppen 25 éve született meg, megalkotója az elismert párkapcsolati szakértő, Gary Chapman. Első könyve, Az 5 szeretetnyelv évekig vezette a New York Times bestsellerlistáját, több mint tizenegymillió példányban kelt el angol nyelven, és ötven nyelvre fordították már le. A hazánkban is rendkívül népszerű könyv szerzője márciusban négy helyszínen – Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden – beszél a sokakat foglalkoztató kérdésről, az életre szóló szeretet titkáról. A budapesti esemény résztvevői egy extra, konfliktuskezelésről szóló előadást is meghallgathatnak. Budapesten két előadás is lesz, március 31-én 14 órától és 19 órától.
2017. március 29. 18:00
Dr. Gary Chapman, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotója, a világszerte közismert szeretetnyelvek-könyvsorozat szerzője szerdán 18 órától dedikál a XI. kerületi Libri Allee könyvesboltban. A töretlenül a New York Times Best Sellers-lista élvonalába tartozó szerző, párkapcsolati szakértő a héten Magyarországon tartózkodik. Debrecen és Pécs után a hét hátralévő részében Szegeden és Budapesten is tart előadásokat, illetve szerdán az olvasók személyesen is találkozhatnak a népszerű család- és párterapeuta íróval.
2017. március 28. 22:46
Dr. Gary Chapman, az „5 szeretetnyelv” pszichológiai fogalom megalkotója, a világszerte közismert szeretetnyelvek-könyvsorozat szerzője szerdán 18 órától dedikál a XI. kerületi Libri Allee könyvesboltban.
2017. március 28. 21:52
Külön ünnepséggel köszönte meg a Magyar Református Szeretetszolgálat a Jónak lenni jó akcióban érkezett felajánlásokat. A közmédián tavaly ötödjére indult el az akció. Összesen 260 millió forint gyűlt össze a jótékonysági szervezet javára. A felajánlásokból rászoruló családokat segítenek.
Az öt szeretetnyelv „atyja”
2017. március 27. 14:10
Magyarországra érkezett Gary Chapman, a világszinten elismert párkapcsolat szakértő, az 5 szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója, akinek munkássága milliók házasságára volt hatással. A szerző a New York Times Best Sellers-lista élvonalában lévő kötet megjelenésének 25 éves évfordulóján a héten Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten is teltházas előadásokat tart.
2017. március 27. 10:16
Több mint hárommilliárd forintos uniós támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok. A szolgálatok a pénzből az álláskeresésben, a továbbtanulásban és a különféle ellátások igénylésében segítik a rászorulókat. A Család.hu írása.
2017. március 24. 16:04
A főállású szülőség legyen egy új típusú közalkalmazotti állás, amelynek keretében a nagyon sok (≥5) saját gyereket vállaló házaspár egyik tagjának, kezdetben az anyának, az állam egész életére munkabért fizet. Ez az utolsó reményünk arra, hogy a 2,1-es termékenységi arányszámot elérjük.
2017. március 23. 17:00
Vajon tisztában vannak-e a szülők a mese gyermeknevelésben betöltött szerepével? Ezt az izgalmas kérdést járja körbe dr. Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai szaktekintélye „Én, a mesehős” című előadásában március 23-án, Budapesten. Az esemény a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja által szervezett Szülők Akadémiája rendezvénysorozatának keretében valósul meg. „Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette”- foglalja össze a mese szerepét dr. Kádár Annamária. Az előadás központi témája a mesék nevelő hatása és a konstruktív szülői szerepvállalás lesz, amelyeket személyes történetekkel és nemzetközi kutatási eredményekkel színesít a mesepszichológus. A szakértő szerint a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely már egészen kiskortól kezdve szolgálhatja a gyermekek személyiségének fejlődését, kibontakozását. Továbbá kitér arra is, hogy a mese nemcsak kisgyermekkorban meghatározó fontosságú, hanem jelentősége kihat egészen a felső tagozatos gyermekekre is. Dr. Kádár Annamária, aki a FIT Program védnöke is egyben, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi karának oktatója, számos neveléslélektani sikerkönyv szerzője. Szakterülete többek között az érzelmi intelligencia fejlesztése, a csoportokkal való munka módszertana, az asszertivitás, a személyiségfejlesztés, az önismeret, a fogalmazási képesség fejlődése és fejlesztése, a mese gyógyító ereje, valamint a játék szerepe a gyermek személyiségfejlődésben. A Szülők Akadémiája rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a fiatal tehetségekkel foglalkozó intézmény képzésein részt vevő diákok szüleinek segítséget nyújtson a kiemelkedő képességű gyermekek fejlődésének támogatásában. Azonban tekintettel arra, hogy az említett rendezvényeken számos olyan téma kerül porondra, amelyek más szülők számára is hasznosak lehetnek, ezért az évi két alkalommal rendezett előadások egyike minden érdeklődő számára nyitott. Dr. Kádár Annamária 2017. március 23-án, a Mathias Corvinus Collegium épületében tartandó előadására bárki ingyenesen ellátogathat. A részvétel regisztrációhoz kötött, az érdeklődők jelentkezését március 17-ig várják a szervezők.
2017. március 22. 13:04
Fogyatékossággal élő, köztük Down-szindrómás és tipikus fejlődésű gyerekeknek épül közös játszóház és fejlesztőközpont, az intézmény várhatóan szeptemberben nyílik meg a főváros XV. kerületében – jelentette be a Down-szindrómás gyerekeket nevelő szülők által alapított egyesület vezetője kedden Budapesten.
2017. március 21. 18:01
Az elszigetelődést tartják a legnagyobb problémának a gyermeküket egyedül nevelő szülők, ez derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint ezer fő válaszain alapuló kutatásából. A Budapesten létrejövő egyszülős központ legfontosabb feladatának pedig az egyszülős családok jogainak és elfogadásának képviseletét tartják az érintettek. A felmérés részleteit március 21-én, az egyszülős családok világnapja alkalmából publikálták.
2017. március 20. 18:44
Játék és tanulás egy családi kiránduláson? Lehet ezt egyszerre? Hát persze. Erre valók például a tanösvények, amelyekből Magyarország-szerte több tucatnyi található. Ebből mutatunk be tíz olyat, amelyik nem jelent megerőltető „kalandtúrát”, ezért akár kicsi gyerekkel is végigjárható. A Család.hu összefoglalója.

összesen: 82 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó
Partnereink: