Emberi Erőforrások Minisztériuma

2017. március 21. 18:01
Az elszigetelődést tartják a legnagyobb problémának a gyermeküket egyedül nevelő szülők, ez derül ki az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint ezer fő válaszain alapuló kutatásából. A Budapesten létrejövő egyszülős központ legfontosabb feladatának pedig az egyszülős családok jogainak és elfogadásának képviseletét tartják az érintettek. A felmérés részleteit március 21-én, az egyszülős családok világnapja alkalmából publikálták.
2017. március 2. 17:57
Az iskolai büfék kínálatának egészségesebbé tételét szorgalmazza a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a kezdeményezést támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is.
2017. február 20. 12:38
A februártól májusig tartó formabontó rendezvénysorozat valósul meg Újbudán a drog önsorsrontó hatásairól, a család, a szülők felvilágosult, tudatos viselkedéséről a gyermekük szerhasználatának megelőzése érdekében – tájékoztat a Szülők Háza Újbuda portál.
2017. január 10. 13:44
Az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent az abortuszok száma hazánkban, bár még így is évente több tízezer ilyen beavatkozást végeznek.
2017. január 3. 14:50
Jobb, ha a gyerekek, tanuljanak bár általános vagy középiskolában, többféle modellel találkoznak – mondta lapunknak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke. Úgy vélte, miután a tanulók világképe iskoláskorban alakul ki, szerencsésebb, ha többféle példát látnak. Így az az ideális, ha a tanulmányaik során egyaránt találkoznak női és férfi, idősebb és fiatalabb, szigorúbb és megértőbb tanárokkal.
2016. október 27. 01:01
Nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak létesítésére, fejlesztésére.
2016. október 15. 10:42
Az eddigi 1800 forint helyett literenként 2700 forint jár a jövőben azoknak az édesanyáknak, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet.
2016. szeptember 27. 21:10
Napo, a kedves rajzfilmfigura segít a gyerekeknek elsajátítani az alapvető munkavédelmi ismereteket.
2016. szeptember 21. 20:04
Családiasabb környezetet biztosítana a kormány az intézményekben élő fogyatékos embereknek.
2016. szeptember 14. 20:21
Színes programokkal várja a NOE az érdeklődőket, hogy megtapasztalhassák: nagycsaládban élni jó!
2016. szeptember 13. 17:55
A mesehallgatás, a népmese népszerűsítése sikeresnek bizonyult, ezért jövőre több forrásból is támogatják majd.
2016. szeptember 12. 13:14
Szeptember 12-től nyílik meg az a pályázat, melynek célja, hogy a szociális segítők közvetlenül az óvodákban, iskolákban legyenek jelen.
2016. szeptember 7. 11:33
Szeptember 12-től nyílik meg az a pályázat, melynek célja, hogy a szociális segítők közvetlenül az óvodákban, iskolákban legyenek jelen.
2016. szeptember 6. 12:34
Kisebb módosítások az igénylés feltételeiben tízmilliókhoz juttathatnak egy-egy családot. Lássuk a részleteket!
2016. augusztus 19. 17:16
Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az eseményen kiemelte, a kormányzat célja, hogy Magyarország biztonságos és családbarát ország legyen.
2016. július 2. 07:12
Minden közösségük sajátos és megismételhetetlen, akár a tagjaik. Erről beszélt a csalad.hu-nak a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Interjú.
Partnereink: