Jószolgálat-díj

2017. június 6. 23:58
Ünnepélyes keretek között, teltházas eseményen adták át szerda este a Várkert Bazár Rendezvénytermében a Jószolgálat-díjat a szakmai zsűri által kiválasztott tizenkét kategória díjazottjának, valamint a különdíjat a májusi közönségszavazás győztesének.
2017. február 9. 22:25
Lezárult a jelölési időszak a Twickel-Zichy Mária Terézia emlékére alapított Jószolgálat-díjra, melyre január 31-ig lehetett országos szinten pályázni olyan személyeket vagy intézményeket, akik áldozatos szociális munkát végeznek. Jelenleg a szakmai értékelés, előszűrés zajlik. Összesen több mint 500 jelölés érkezett a meghirdetett egyéni, intézményi és civil közösségi kategóriákban.
2017. január 23. 22:44
Idén először adják át a Jószolgálat-díjat a szociális munka területén kiemelkedő munkát akár hivatásszerűen, akár önkéntesen végzőknek. A 12+1 kategóriás díj mögé felsorakozott a hét legnagyobb segélyszervezet és néhány jelentős üzleti vállalkozás is. A díjról és a szociális munka társadalmi elismertségéről beszélgettünk Szalóki Ági énekesnővel, a díj egyik nagykövetével, Nagy Gáborral, a Magyar Vöröskereszt és Tóth Simon Ferenccel, a díjat alapító Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány képviselőjével. Interjúnk.
2016. október 29. 06:46
Interjú Molnár-Bánffy Katával, a Képmás magazin képviselőjével és Zagyva Richárddal, a Katolikus Karitász munkatársával a Jószolgálat-díjról.
Partnereink: