Léder László

2017. március 30. 21:46
Közeledik a láthatatlan munka világnapja és eszembe jutottak egy kedves magyar költőnő szavai, aki szerint haza kellene engedni az apákat a munkahelyekről, hogy tényleg apák lehessenek.
Adjunk bele több apait!
2017. március 7. 10:37
Február utolsó napján került sor az Apa Akadémia nyitó előadására. Az előadók: az ötletgazda, Léder László pszichológus, aki a Mandiner.család szakértője is, és Dézsi Réka mentor, szülőszobai támogató. Izgalmas, tabukat feszegető páros előadás és lelkes, a végén sokat kérdező résztvevők – apák és anyák vegyesen – pedig egy hétköznapi koraesti programról van szó. Beszámolónk.
2017. március 2. 18:40
Apává lenni nem kevésbé szép és felelősségteljes feladat, mint anyának lenni. Míg az internet és a könyvpiac hemzseg a kismamáknak szóló weboldalaktól, írásoktól, addig apáknak szóló kiadványokkal nagyon ritkán találkozunk.
Indul az Apa Akadémia
2017. február 20. 15:51
Február 28.-án lesz az Apa Akadémia nyitóelőadása. Legutóbb tavaly szeptemberben beszélgettünk az ötletgazdával, Léder Lászlóval, aki a májusban alakult Apákért Munkacsoport vezetője, az Apa füzetek társszerzője, tehát egy igazi „apa-szakértő”. És nem mellesleg a Mandiner.család szakértője is. Ősszel a tervekről, most az indulás előtti készülődésről beszélgettünk. Villáminterjúnk.
Házasság Hete
2017. február 16. 14:48
A házasság valóban kiállta az idők próbáját – mondta Beneda Attila helyettes államtitkár Kosztolányit idézve a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által, a Házasság Hetére szervezett Családbarát szemlélet, Munka-magánélet egyensúly c. konferencián. Beszámolónk.
2017. február 16. 09:30
Konferencia a Házasság hete rendezvénysorozat egyik központi programja, mely indén tizedik alkalommal kerül megrendezésre. A házasság hetén szervezett programmal a szervezők fel kívánják hívni a figyelmet a házasság és a család jelentőségére, a családbarát szemléletre. A program regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a http://www.haromkiralyfi.hu/hazassag-hete oldalon lehet.
2017. január 12. 22:50
Ahogy a párkapcsolatban egyébként mindig, az újszülött megérkezése után különösen fontos lesz a másik fél reakcióinak elfogadása és megértése. Ennek alapvetésnek kell lennie, mivel számtalan dologra egyszerűen nem lehet felkészülni – hangsúlyozza a szakember.
2017. január 2. 20:38
Nagyon keveset tudunk a mai modern családokban lévő apaszerepekről, de talán igaz ez az anya-apa viszonyrendszerére is – mondta a Figyelő Online-nak Léder László pszichológus, az Apa Akadémia egyik fő szervezője.
2016. december 21. 23:52
Öt kérdés apához karácsonykor.
2016. december 2. 19:05
Pozitív irányban változik a magyar társadalom apasághoz való viszonya, de hosszú még az út a teljes egyenlőségig – állítja Léder László szervezetpszichológus.
2016. november 14. 15:35
A téma tapasztalataim alapján sok félreértésre ad okot. A tisztánlátás elősegítésének szándékával számba vettem az aktív, családközpontú apasággal kapcsolatban leggyakrabban elhangzó ellenérveket és városi legendákat.
Kezd „trendivé” válni az apaság
2016. október 13. 12:05
A Három királyfi, Három királylány Mozgalom évente megrendezi a Apa (is) csak egy van! konferenciát. Idén a modern apaság és kihívásai volt a fő téma. A szekcióbeszélgetésen ezúttal is jelent volt a Mandiner.
2016. október 11. 10:50
Október 12.-én lesz a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett harmadik, Apa (is) csak egy van! konferencia. A fő téma idén a modern apaság és kihívásai. Erről beszélgettünk a rendezvény két fő előadójával, az Apa munkacsoport alapító tagjaival, az Apa füzetek társszerzőivel, Léder László és Andrek Andrea pszichológusokkal, akik a Mandiner.család szakértői is. Páros interjúnk.
Léder László
2016. szeptember 10. 23:13
Apahiány van egész Magyarországon. Az apaság hiányzik az apáknak, az anyáknak és a gyerekeknek is. A szeptemberben induló Apa Akadémia vezetőjével beszélgetünk, aki nem mellesleg a májusban alakult Apa munkacsoport vezetője is, valamint az Apa füzetek társszerzője, tehát egy igazi „apa-szakértő”. Interjú.
2016. szeptember 2. 14:27
Minden apának, aki azt gondolja: az iskolakezdés a nők dolga.
2016. július 15. 16:57
Amiket ebben a füzetben a szerzők leírtak, maguk is mind megélték. Próbáltak írás közben arra gondolni, hogy milyen kérdéseket tennének fel az apaságról egy pszichológusnak, ami furcsa dolog egy pszichológustól… mégis, tele voltak megválaszolatlan kérdésekkel, és furcsa érzésekkel, amikről jó lett volna valakivel beszélni.
2016. július 15. 16:50
Amiket ebben a füzetben a szerzők leírtak, maguk is mind megélték. Próbáltak írás közben arra gondolni, hogy milyen kérdéseket tennének fel az apaságról egy pszichológusnak, ami furcsa dolog egy pszichológustól… mégis, tele voltak megválaszolatlan kérdésekkel, és furcsa érzésekkel, amikről jó lett volna valakivel beszélni.
2016. július 8. 10:05
Stabilak-e a hazai munkahelyek? Egyértelműen nem. Támogatja-e a hazai munkakultúra a családbarát munka-élet egyensúlyt? A válasz egyértelmű nem.

összesen: 21 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó
Partnereink: