önkéntesség

2017. április 20. 12:28
Célunk, hogy a fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél-, maximum egy év tanulmányi szünetet biztosítsunk, amikor a hétköznapokból kiszakadva úgy gondolhatják át pályaválasztási terveiket, hogy közben értelmesen töltik ezeket a hónapokat.
2017. január 23. 22:44
Idén először adják át a Jószolgálat-díjat a szociális munka területén kiemelkedő munkát akár hivatásszerűen, akár önkéntesen végzőknek. A 12+1 kategóriás díj mögé felsorakozott a hét legnagyobb segélyszervezet és néhány jelentős üzleti vállalkozás is. A díjról és a szociális munka társadalmi elismertségéről beszélgettünk Szalóki Ági énekesnővel, a díj egyik nagykövetével, Nagy Gáborral, a Magyar Vöröskereszt és Tóth Simon Ferenccel, a díjat alapító Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány képviselőjével. Interjúnk.
Évértékelő
2016. december 28. 23:48
Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár januárban adott interjút utoljára a Mandinernek, melynek témái elsősorban a női-férfi szerepek és a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) bevezetése voltak. A családpolitika szempontjából is eseménydús év végén újra megkerestük és évértékelésre kértük.
Nemzeti Önkéntes Tanács
2016. december 7. 00:42
Az önkéntesség kultúrájának elterjesztését, az ingyenesen végzett segítő munka népszerűsítését várja a kormányzat a Nemzeti Önkéntes Tanács (NÖT) létrehozásától – erről a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár beszélt a tanács keddi alakuló ülésén, Budapesten.
2016. november 10. 21:58
A díj alapításának szándéka a társadalmi hasznosulás szempontjából látható, már befektetett erőfeszítések támogatása volt, három kiemelt terület: innováció, együttműködés, önkéntesség együttes értékelésére alapozva. Nézd meg a videókat és jelöld be, amelyik szerinted a legjobb!
2016. október 26. 21:32
Az innováció, az együttműködés és az önkéntesség hármasára épülő egyedülálló díjat alapított az Új Nemzedék Központ. Az egymillió forint értékű támogatást jelképesen egy Litraconból készült díj formájában veheti majd át a díjazott 2016. november 14-én, az Új Nemzedék Konferencián.
2016. október 13. 14:15
Fontos feladatnak nevezte az önkéntesség kultúrájának elterjesztését Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy önkéntesség témakörében szervezett csütörtöki, budapesti konferencián.
2016. szeptember 23. 21:02
A Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásának célja az önkéntesség kultúrájának további terjesztése, egy újabb lépés abba az irányba, hogy minél több magyar ember életének legyen része az önkéntesség – mondta Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Partnereink: