Család és foglalkoztatás

2010. január 27. 09:38

A Népesedési Kerekasztal vitaanyagban foglalkozik összeegyeztethetőségükkel.

2010. január 27. 09:38
Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének alapító igazgatója szerint Magyarországon nincsenek meg annak a feltételei, hogy egy kisgyermekes anya visszamenjen dolgozni, a szükséges bölcsődei férőhelyeknek csupán tizede áll rendelkezésre. Szükség lenne a Franciaországban alkalmazott otthoni gyermekgondozás bevezetésére, ennek keretén belül az anyákat a fizetésükkel arányos összeget kapnak az államtól - tette hozzá.

Magyarországon is kísérleteznek már ehhez hasonló rendszerekkel, például a családi napközivel. A Népesedési Kerekasztal azt javasolja, hogy az ilyen kezdeményezéseket európai uniós pályázati pénzekkel támogassák, Kopp Mária szerint azonban kérdés, hogy feltétlenül újabb intézményeket kellene-e létrehozni, vagy inkább az alternatív gyermekgondozási formák meghonosodását lenne érdemes segíteni. Hangsúlyozta: a versenyszféra képviselői is pozitívan állnak a kérdéshez, mert az olyan munkahelyekhez, ahol támogatják a gyermekvállalást, sokkal lojálisabbak a dolgozók. Erre a kerekasztal szerint egy új Start-kártya bevezetésével lehetne ösztönözni a munkaadókat, amely átmeneti járulékkedvezményt biztosítana nekik, ha részmunkaidőben foglalkoztat kisgyermekes szülőket.

Kopp Mária megjegyezte: a vizsgálatok szerint a gyermekek fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy az első évükben nagyon szoros legyen a kapcsolatuk az édesanyjukkal, ez után azonban már nem okozhat nekik traumát az, ha az anya négyórás munkát vállal.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsanett-kúnrum
2010. január 27. 13:06
áh kérem a három szoba négykerék elméletet is gúny tárgyává tették, honnan tetszik venni azt ha azorbánék akaják megállítani a népesség fogyást ballibről nem gúnyolodnának meg szépen kimagyaráznák hogy csúnya polgárkodó kormány nehogy már megmondja mennyit szül egy öntudatos magyar nő................. fogyjunk csak szépen tovább
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!