Felfüggesztett gondatlan veszélyeztetésért

2010. július 14. 20:10

Nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság a bólyi Fogyatékos Személyek Otthonának egyik gondozóját. A nő 2008 novemberében ágyhoz kötözött egy beteget, s ezzel a halálát okozta.

2010. július 14. 20:10

A bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek az ápolónőt, akit nyolc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt és 150 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezett.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a többi között azt, hogy a sértett betegsége jelentősen közrejátszott a történtekben, az ápoló büntetlen előéletű és kiskorú gyermekről kell gondoskodnia, az intézmény belső szabályozásában hiányosságok vannak, hiányoznak a betegek elkülönítésére használatos eszközök és kevés a gondozó.

2008. november 1-jén a gondozó pólóval és pelenkával az ágy melletti korláthoz kötözte a 44 éves, súlyosan szellemi fogyatékos nőt, mert az nem hagyta aludni társait. A beteg úgynevezett kényszeres járó volt, az ajtókat csapdosta, valakinek a ruháját is lehúzta. Kötése azonban olyan szoros volt, hogy nem tudott abból szabadulni és segítséget sem tudott kérni. A gondozók másnap reggel vették észre, hogy a nő légzése leállt, s bár újraélesztették, kórházba szállították őt, az életét már nem lehetett megmenteni.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iMan
2010. július 14. 20:59
"Jó tudni: nem kerül börtönbe Ön, ha fogyatékos embertársa halálát okozza" Hogy mekkora faszparasztok dolgoznak a hírszerzőnél,na az tényleg fenomenális!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!