Szendvicslopó maffia a MÁV-nál

2010. december 01. 10:35

Maffiává szerveződtek a nyugdíj előtt álló utaskísérők és lopják az utasoktól a szendvicseket - ezzel vádolja beosztottait Mészáros András, a MÁV Utasellátó vezetője. Mészáros feljelentést tett az ügyben.

2010. december 01. 10:35

Feljelentést tett a nyugdíj előtt álló utaskísérők ellen a MÁV utasellátójának vezetője - írja a Blikk. A lap úgy tudja, Mészáros András feljelentésében azt írja: „A háló- és fekvőkocsikon utazó utasoknak különböző szintű ellátás jár, amely étel-ital felszolgálását is magában foglalja. Tudomásomra jutott, hogy az ellátmány egy részét nem osztják ki, és a fel nem használt árut az út végén eltulajdonítják”. A MÁV utasellátó vezetője szerint az utóbbi időkben ezeknek a termékeknek az eltulajdonítása szervezett kereteket kezdett ölteni, az eltulajdonított áruk értéke pedig elérheti a bűncselekmény értékhatárát is.

Mészáros megpróbálta posztos rendőrök segítségével leleplezni a szendvicsmaffiát, de nem járt sikerrel. Nevük elhallgatását kérő vasutasok a Blikknek azt mondták, hogy a főnökök koncepciós pereket gyártanak. A MÁV sajtóosztálya nem tagadta a dolgozók elleni akciókat, a fejelentést azonban igen - a rendőrség viszont megerősítette a Blikknek a feljelentés tényét.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2010. december 01. 12:12
egy megoldás van, szendvicskommandó szolgálja ki ezek után a fekvő-hálókocsik utasait: az ajtó kicsapódik, beront mészáros a kommandó élén, kiosztja a szendvicseket, meg a parancsot. a hunyorgó, ébredező utasoknak: Megzabálni, azonnal, mindet! az utasok bávatagon kicsomagolják a szendvicseket, közben a kommandósok fegyvereit stírölik Na mi lesz, zabálni! hangzik újra a parancs, egy utas ijedtében celofánostul kezdi enni a szendvicsét...a többiek se bírták még kicsomagolni, így aztán csomagolással együtt eszik, a folyosóról a nyugdíjközeli utaskísérő sápadtan figyeli a fejleményeket, nézi, ahogy eszik a szendvicseket, amiket haza akart vinni a családnak, tessék, a szalámis tormás, amit a vöröshajú utas eszik, azt szánta volna az unokájának... nem bírja tovább a feszültséget, és kiugrik a mozgó vonatból, de jegylyukasztója kiesik az övéből az ugrás elején, és fejbe találja mészárost, aki a fülkepadlóra esik, az utasok közben szorgalmasan majszolják a celofános szendvicseket, nem merik abbahagyni... snitt
habarcs123
2010. december 01. 11:38
"lopják az utasoktól a szendvicseket."Itt valaki kapitális barom,vagy az újságíró,vagy Mészáros,Vagy mind a kettő!
drieno
2010. december 01. 11:32
"Mészáros megpróbálta posztos rendőrök segítségével leleplezni a szendvicsmaffiát, de nem járt sikerrel." ezután én biztos nem tennék ilyen kijelentéseket, feljelentést meg pláne nem, mivel mindezt semmi sem bizonyítja - sem az utasok panaszáradata, hogy meg volnának lopva, - se tanú nincs, aki látta volna, hogy a nyugdíjhoz közeledő utaskísérő kétpofára zabált volna olyan szendvicset, amit nem lett volna szabad, - se az intézkedő rendőrök nem találtak semmit , szóval mi van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!