Lejárt Tarlós türelmi ideje

2010. december 15. 14:10

December 15-én jár le a határideje a Tarlós István által bejelentett türelmi időnek. A főpolgármester korábban hirdette meg a kiemelt aluljárókat, tereket rendbe tevő programját.

2010. december 15. 14:10

Tarlós István korábban bejelentette, december 15-ig rendet fog tenni a főváros aluljáróiban. Szociális munkások az elmúlt hetekben 116 hajléktalant vettek nyilvántartásba, akik elhelyezéséről gondoskodtak. Közülük 30-an nem fogadtak el semmilyen segítséget, 26 ember számára még nem találtak megnyugtató megoldást - mondta kedden a főpolgármester.

Aki „agresszív módon megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy az aluljárókban éljen életvitelszerűen, az törvényen kívül helyezi magát tudatosan; azzal úgy fogunk eljárni, ahogy el szoktak járni az önmagukat tudatosan törvényen kívül helyező emberekkel szemben” - fogalmazott.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, Vecsei Miklós korábban közölte, az elmúlt évben Budapesten a kétszázat közelítette a kihűlt emberek száma, akik nem feltétlen hajléktalanok. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője látszatakciónak nevezte Tarlós programját.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2010. december 15. 17:37
mióta tilos a dohányzás az aluljárókban, sokkal elviselhetőbbek, nemcsak a levegő tisztább, a padló is a hajléktalanokra nincs ötletem, hacsak nem a bevándorlók szállása alapján csinálni nekik valamit, esetleg az állami földeket művelhetnék szállás fejében
pityesz74
2010. december 15. 15:51
És még a sok luxusbörtön lakórol még nem is volt szó!!Ennyit Tarlós idiótizmusáról,még a kutyámat sem zavarnám szabad ég alá ilyen időben!Előbb a feltételekről kéne gondoskodni,utánna okoskodni.Hogy miből?Fentebb már leírtam,honnan kéne azt a pénzt átcsoportosítani.
pityesz74
2010. december 15. 15:43
Nem a mindenféle tróger illegális bevándorlóra kéne költeni a pénzt,van itthon is elég szerencsétlen saját állampolgár!!!!!Tarlós úr csak egy éjszakát tőltsön egy hajléktalan szállon,reggelre már cipője se lenne.
honphibu
2010. december 15. 14:27
Minden rendben van az aluljárókban, ezt onnan tudom, hogy a híradókban egy hír sem szólt arról, hogy ne lenne rendben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!