Marad a megyei elnökök fizetése

2012. február 29. 10:39

Az iskolák és a kórházak állami tulajdonban vétele után a megyei önkormányzatok kiadásait főként a dolgozók és a képviselők bére teszi ki – írja az Index. A megyei elnökök fizetése nem csökkent.

2012. február 29. 10:39

A megyei önkormányzatok költségvetése a korábbiak alig 1-2 százalékára (!) csökkent, mivel az iskolák és a kórházak januártól az államhoz kerültek. Korábban a büdzsé nagy részét ezen intézmények után járó normatív támogatások tették ki, most viszont kiadásaikat főként a dolgozók és a képviselők bére, illetve a hivatal fenntartása jelenti – írja az Index. A szocialista Lukács Zoltán szerint Komárom-Esztergom megye esetében ez azt jelenti, hogy 265 milliós költségvetésből körülbelül 230 milliót fordít ilyen jellegű kiadásokra. „Azért nincs szükség a megyei önkormányzatra, hogy legyen, egyszerűbb lenne, ha feloszlatná magát a közgyűlés” – mondta az Indexnek a politikus.

Popovics György, Komárom-Esztergom megyei közgyűlés fideszes elnöke szerint az intézmények átadása nem jelenti az, hogy ne maradna munkája a dolgozóknak. A korábbi megyei területfejlesztési és a regionális fejlesztési tanácsok feladatai ugyanis a megyékhez kerültek át. Elmondta, hogy a költségvetés 80 százalékát tényleg működésre fordítják, de a képviselők tiszteletdíját 30 százalékkal csökkentették. A közgyűlés elnökének fizetése viszont marad. Szintén nem csökkent a Veszprém megyei közgyűlés elnökének tiszteletdíja, pedig a képviselőkét ott is megvágták.

Az Indexnek nyilatkozó kormányzati tisztségviselő elmondta, hogy központilag nem írták elő, hogy csökkenteni kellene a megyei közgyűlési elnökök bérét. Mindezt azzal indokolta, hogy az államosítások ellenére nem lett kevesebb munkája az elnököknek. Korábban ugyanis egy apparátus segítette őket, most azonban a képviselőtestületnek leginkább a saját eszére kell hagyatkoznia – írja az Index.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. február 29. 18:22
Felháborító. Takarékos állam.:))) Néha elugranak a Kanári-szigetekre...
StG
2012. február 29. 11:34
Igazából szerintem eddig is csak kádertemetők voltak a megyei önkormányzatok, most meg aztán pláne.
trespass
2012. február 29. 11:22
Magyarul csak a főnökök dolgoztak faszán. Minden lusta talpasnak csökken a bére, mivel levették a vállukról azt a munkát amit már nem bírtak -pedig erre vállalkoztak ennyi fizetésért, viszont a főnök, aki kiválóan teljesített béremelést kap, hiszen nem változó fizettség mellett kevesebbet kell dolgoznia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!