Nem nyomoznak tovább a Margit híd felújítása ügyében

2012. február 07. 08:04

Lezárták a Margit híd felújítása ügyében indított nyomozást, ám a négyes metró ügyében továbbra is vizsgálódnak - írja a Magyar Nemzet. A nyomozók úgy találták, a hídfelújítás ügyében nem történt bűncselekmény, vagy pedig nem bizonyítható.

2012. február 07. 08:04
Lezárta a rendőrség a Margit híd felújítása ügyében indított nyomozást - írja a Magyar Nemzet. A lap értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette. A BRFK gazdaságvédelmi osztálya 2009 decembere óta nyomozott a hídfelújítás, illetve a négyes metró ügyében. A nyomozók úgy találták, hogy a Margit híd ügyében nem történt bűncselekmény, vagy pedig nem bizonyítható, a metróépítés ügyében viszont tovább folyik a nyomozás.
 
A két fővárosi nagyberuházás megnövekedett költségei miatt Karsai Péter egykori MDF-es országgyűlési képviselő tett feljelentést, ami alaján a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást. A képviselő azt kifogásolta, hogy a Margit híd felújításának költségeit eredetileg 13 milliárd forintra tervezték, majd több mint 26 milliárd forintos áron kötöttek szerződést. A négyes metró becsült költségei pedig 195 milliárdról 511 milliárdra nőttek. A Fővárosi Főügyészség tudomásul vette a nyomozás megszüntetését.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tikva
2012. február 07. 13:57
Gyomorforgató politikai "konszenzus-korrupció"..a bárányok meg (a birkák) meg hallgatnak.....30 milliárdért kb..10 élelmiszer ipari ,munkahelyteremtő,magyar élelmiszert feldolgozó üzemet,gyárat lehetett volna megépíteni ...
tarackos
2012. február 07. 09:16
A beruházás átalakult, jóerkölcsössé transzformálódott a NER-ben. Immár a narancsoknál csönget a pénzes postás, ez volt a cél, a nemzet naccsága csak táp a juhoknak a békemeneteléshez...;)
trendo
2012. február 07. 09:14
Csóró Dávid Ibolya anno már megmondta, az autóépítések kapcsán: 70% a kormánypárté, 30% az ellenzéké! Ha nagy a hörgés egy beruházás körül, akkor az erőfölényben levő banda lenyelte a másik társulat pénzét is!
lastres
2012. február 07. 09:03
"A nyomozók úgy találták, hogy a Margit híd ügyében nem történt bűncselekmény, vagy pedig nem bizonyítható, a metróépítés ügyében viszont tovább folyik a nyomozás." Nyilván, ha Simicskához érnek a szálak, akkor hirtelen nem bizonyítható... Nyomorult gengszterbanda ez a Fidesz is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!