Ádertől kérnek kegyelmet Gerébnek

2012. május 02. 09:25

Hétszáz orvos és egészségügyi dolgozó kéri Geréb Ágnes kegyelmi kérelmének támogatását Áder János leendő államfőtől – írja a Magyar Nemzet.

2012. május 02. 09:25

Több száz orvos, köztük szülész-nőgyógyászok és gyermekorvosok arra kérik Áder János, leendő államfőt, hogy adjon helyt Geréb Ágnes korábban benyújtott kegyelmi kérelmének – írja a Magyar Nemzet. Levelükben azt írják, hogy Geréb kezei között nem halt meg olyan gyermek, aki kórházban kétséget kizáróan megmenthető lett volna. Kiemelik, hogy Geréb munkássága jelentős léptékű változásokat hozott a hazai szülészeti ellátásban. Nevéhez fűződik az apás szülések meghonosítása és ő indította el a ma már szinte minden fejlett országban elterjedt otthonszülést.

A levelet aláírók felhívják a figyelmet arra, hogy Geréb tevékenységét a büntetőeljárásban csak magyarországi kórházi szülészetben jártas szakértői vélemények alapján vizsgálták és ítélték meg, a hazai kórházi gyakorlat azonban sok tekintetben nem felel meg az orvostudomány jelenlegi eredményeinek. Az otthonszülésben járatos hazai és külföldi szakértők véleményét azonban nem vették figyelembe – idézi a Magyar Nemzet a levelet.

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Grabb71
2012. május 02. 17:56
A brit Királyi Bábakollégium elnökének levele Áder Jánoshoz dr. Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye érdekében: http://www.szuleteshaz.hu/lesley_page/
Hajdú Sógor
2012. május 02. 14:27
Büdös kurva.
tóth mária
2012. május 02. 13:27
Polom13: Nálad a pont! osztom a véleményed.
Morrison
2012. május 02. 12:38
"csak a magyarországi kórházi szülészetben jártas szakértők..." Az eszem megáll. Mintha a bíróságok figyelembe vehetnének bármilyen "szakértőt" akinek a véleményét kéretlenül becsatolják. Mint az igazságügyi orvosszakértő is nyilatkozott, a vádlott által felkért magyar szakértő "betegségre hivatkozva" nem vállalta a szakvélemény elkészítését. Nem egy gyerek halt meg, hanem több. Ezt a jogerős büntetést leszámítva jelenleg is van újabb büntető eljárás folyamatban Geréb ellen, amelyet a nyomozó ügyészség a tavasszal adott át a bíróságnak vádindítvánnyal. Miről beszélünk? Az elnöki kegyelem elsődleges feltétele a bűncselekmény elismerése és megbánása. Történt ilyen? Nem tudok róla. Annál inkább a statisztikák hamis színben való feltüntetése, orvosmaffiák, stb. Tehát a másokra mutogatás "ezerrel". nem csoda, hogy ezt még a Schmitt sem írta alá. (Pedig aztán ő mindent aláírt...:D)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!