Törvénybe foglalják a hallgatói szerződést

2012. július 09. 17:41

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint eleget tesz az Alkotmánybíróság döntésének az egyéni képviselői indítványként benyújtott, felsőoktatási törvényt módosító javaslat, amely törvényi szintre emeli a hallgatói szerződést.

2012. július 09. 17:41

Miután az AB alkotmányellenesnek ítélte a hallgatói szerződések kormányrendeletben való szabályozását, a hallgatói szerződést is belefoglalva módosítják a felsőoktatási törvényt. Az Oktatási Államtitkárság szerint a módosító javaslat megfelel az Alkotmánybíróság döntésének.

A közleményben azt írták, az új felsőoktatási törvénnyel a kormány egy versenyképesebb felsőoktatási rendszer alapjait rakta le, a felsőoktatás finanszírozásának változásai a korábbinál megfontoltabb és felelősségteljesebb gazdálkodást eredményeznek, s ennek egyik eleme a 2012/2013-as tanévben bevezetendő hallgatói szerződés. Az államtitkárság kitért arra, az államtól elvárható, hogy befektetései ellenében gondoskodjék azok megtérüléséről is, a hallgatói szerződés pedig azt segíti elő, hogy azok a fiatalok, akik bármely szakterületen állami támogatással szereznek diplomát, meghatározott ideig Magyarország, a magyar társadalom javára fordítsák a tudásukat.

Hangsúlyozták: a hallgatói szerződés aláírása, az abban foglalt feltételek elfogadása nem kötelező, akik az államilag támogatott, ingyenes tanulás fejében semmilyen kötelezettséget nem kívánnak vállalni, azok a Diákhitel II. segítségével az anyagi helyzetüktől függetlenül önköltséges formában folytathatnak felsőfokú tanulmányokat.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gombóc XVI. Artúr
2012. július 09. 21:48
A dolognak csupán az a szépséghibája, hogy az állam a munkahelyet nem garantálja, annak ellenére, hogy elvárja a "helyben munkát". Amúgy az igazán kapós végzettségű munkavállaló olyan fizetést kaphat, hogy hitelből kifizeti a tandíjat, "aztán jó napot". Ennél jobb kéne fiúk, ha itt akarjátok tartani a szakembereket...
==T==
2012. július 09. 18:55
anyátok...
freehckr
2012. július 09. 17:58
Muhaha, tehát Gyurcsány „ifjúdemokratái” hisztijének hatására a kormányrendeletből törvény lesz... Még több ilyen tiltakozást, srácok, kib*szott hatékonyak vagytok. :D „az államtól elvárható, hogy befektetései ellenében gondoskodjék azok megtérüléséről is” Magyarázhatjátok, a balliberálisaink ezt sosem fogják megérteni. Nekik csak az a jó bolt, ha az állami befektetések csak az MSZP-SZDSZ közeli üzletfeleinek térül meg. Mint ahogy számtalan példa ezt mutatja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!