NGM: Nem érkezett javaslat élelmiszerek áfa-csökkentésére

2012. augusztus 06. 16:19

A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz még nem érkezett konkrét javaslat az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentésével kapcsolatban – tájékoztatott az NGM kommunikációs titkársága.

2012. augusztus 06. 16:19

A Baromfi Termék Tanács, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legutóbb múlt csütörtökön vetette fel az alapvető élelmiszerekre számított áfa csökkentésének szükségességét. Az agrárágazatban tevékenykedők szerint versenyhátrányt okoz a termékeik árába beépülő 27 százalékos áfa, mert az a többi uniós tagországban alacsonyabb, mint Magyarországon.

Az NGM emlékeztet: az áfa közösségi – azaz uniós – szinten harmonizált adónem, ami azzal a következménnyel jár, hogy a tagállami szabályozásnak összhangban kell lennie a közös hozzáadott értékadó-rendszerről szóló irányelv – azaz az áfa irányelv – rendelkezéseivel. Az áfa irányelv egyik alapelve szerint a hasonló, egymással helyettesíthető termékekre és szolgáltatásokra ugyanakkora adóterhet kell kivetni.

A hatályban lévő magyar szabályozás jelenleg is kedvezményes áfa-kulcs alá sorolja az alapvető élelmiszerek meghatározott körét. Például 18 százalékos adókulcs alá tartozik: a tej, a tejtermékek – kivéve az anyatej –, illetve az ízesített tej. Emellett a gabona, a liszt, a keményítő vagy a tej felhasználásával készült termék is. Az említett kör kibővítése az uniós áfa irányelv miatt csak olyan módon történhetne, hogy a kedvezményes adókulcsot valamennyi egymással helyettesíthető húsra, illetve adott esetben húskészítményre is kiterjesztené Magyarország.

„A kedvezményes áfa-kulcs ilyen körű bővítése viszont jelentős költségvetési áfa-bevétel kieséssel járhat, ezért jelenleg nem tervezünk ilyen módosítást kezdeményezni” – olvasható az NGM tájékoztatásában.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vmint...
2012. augusztus 06. 21:33
Esetleg az is el tudnám képzelni, hogy az NGM munkatársai akik pl. ezért kapják a fizetésüket is kidolgozhatnák a törvényt két tündérmese meg felháborodott nyilatkozat között.
ketroot
2012. augusztus 06. 20:09
Rohadjatok el a retkes kétharmadotokkal együtt.
James
2012. augusztus 06. 18:32
Érdekes. Angliában minden élelmiszer ÁFA-ja 0%. És ott olcsóbb a Szegeden gyártott Pick szalámi, mint Szegeden. Visszatérve az angolokra, mint tudjuk olyan szegények, mint a templom egere, ezért nem kell nekik ÁFA-t fizetni az élelmiszerek után.
Basiliscus
2012. augusztus 06. 17:25
Hogy a hivatalokban viszont mire érnek rá foglakozni! --Így öltözködhetnek a kormánytisztviselők kánikulában-- http://www.profession.hu/cikk/20120806/igy-oltozkodhetnek-a-kormanytisztviselok-kanikulaban/1235
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!