105 ezer forintos minimálbért javasol a MOSZ

2012. október 15. 12:16

A Munkástanácsok Országos Szövetsége bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra.

2012. október 15. 12:16

Bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra a Munkástanácsok Országos Szövetsége – közölte a szervezet hétfőn. A MOSZ közleménye szerint 2013 elején – a mind jobban gyorsuló áremelkedések miatt – a létminimum összege egy munkavállaló esetében 91.500 forint lesz. A jelenleg érvényes 93 ezer forintos minimálbér elkölthető értéke ennek az összegnek csak a kétharmadát éri el. A szervezet minimális elvárása, hogy a 2013-as új minimálbér összege legalább a létminimum háromnegyedét érje el, és ezzel álljon vissza a 2012 év eleji állapot – közölte a MOSZ. A garantált bérminimum jelenlegi bruttó 108 ezer forintos összege az év elején az akkori létminimum 84 ezer forintos összegének a 85 százalékát érte el. A MOSZ minimális elvárása ezért az, hogy a 2013-as garantált bérminimum esetében se romoljon ez az arány.

A munkaadók terheinek mérséklése érdekében és a foglalkoztatási szempontok figyelembevétele miatt a MOSZ nyitott arra is, hogy az alacsony jövedelmű munkavállalóknál a nettó bérek javasolt összegét részben vagy egészben a személyi jövedelemadó kulcsának csökkentése biztosítsa – hangsúlyozzák a közleményben.

A MOSZ szerint az elhúzódó hazai recesszió egyik fő oka a hazai fogyasztás tartós visszaesése. A statisztika ugyanakkor azt mutatja, hogy az alacsony jövedelmű háztartások a jövedelemnövekményük jóval nagyobb hányadával teremtenek keresletet a hazai termékek iránt, mint a magas jövedelműek. A szövetség közleményében kitér arra is: elkeserítő tapasztalat az is, hogy az alacsony bérkategóriákban dolgozó munkavállalók növekvő mértékű önkizsákmányolással, a törvényes korlátokat jóval meghaladó túlóravállalással próbálják meg saját és családjuk megélhetését biztosítani. Ez a gyakorlat a MOSZ szerint oda vezet, hogy a tömeges munkanélküliség egymás mellett él a tömeges 12-16 órás munkavégzéssel, ahelyett, hogy a többletmunkára munkanélkülieket vennének fel és ezzel a foglalkoztatást bővítenék.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. október 15. 13:48
Nem is ez a baj, hanem mellette a járulékterhelés ... ki is kellene termelni v.miből.
kjkj945
2012. október 15. 13:36
Én 500 ezret javasolok, annak sincs fedezete.
OmegaMale
2012. október 15. 13:19
"Bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra a Munkástanácsok Országos Szövetsége – közölte a szervezet hétfőn." Első lépésnek oké. Nem ördögtől való az EU-s átlaghoz kicsit felzárkózni, még úgy se volnánk sehol pl. a szlovákokhoz képest. "A statisztika ugyanakkor azt mutatja, hogy az alacsony jövedelmű háztartások a jövedelemnövekményük jóval nagyobb hányadával teremtenek keresletet a hazai termékek iránt, mint a magas jövedelműek." Haha, még a végén kitaláljátok, hogy a kiskeresetűektől forog a Föld... Arról nem is beszélve, hogy ALAPVETŐ fogyasztási cikkekre (-> hazai munkaerő) a kiskeresetű béremelkedés esetén többet költ (-> eddig nem engedhette meg), míg a jómódúak ALAPVETŐ fogyasztása már eleve adott (-> eddig is megvehették). Ha a kispénzűnek több pénze marad pl. édességre, ugyan miért kellene emiatt a gazdagabbaknak saját magukhoz képest még többet venni valamiből? Ez a fogyasztásnak egy torz, fenntarthatatlan útja, ezt akarják a MOSZ-osok? Nem a statisztika hamis, hanem a következtetés, amit levonnak belőle.
freehckr
2012. október 15. 12:36
Szerintem meg nem szerencsés, ha bármiféle kedvezményt alacsonyabb jövedelmekhez kötnek, ha nem egységes a jövedelemadózás, akkor azzal trükközni fognak, ide a rozsdás bökőt... Takarítsanak ki mindenféle kedvezményt a jövedelemadózásból, csökkentsék a munkabérek járulék- és adóterheit EU-s szintre, és a további kedvezményeket ne a bér összege, hanem rászorultság határozza meg, amely rászorultságot természetesen az adóhatóságnak vasszigorral kellene ellenőriznie. Jogosulatlan igénybevétel esetén Gulág, Recsk, a nyilvános kasztrálás... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!