Az államtitkárság szerint zavart kelt a Pedagógusok Szakszervezete

2012. október 25. 19:10

Az oktatási államtitkárság szerint alaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete. Az álamtitkárság hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz, hogy 2013-től bevezethesse az életpálya-modellt.

2012. október 25. 19:10

Az államtitkárság az érdekvédelmi tömörülés csütörtöki nyilatkozatára reagáló, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataikban egyértelművé tették, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus-életpályamodell. Az államtitkárság állásfoglalása abban a kérdésben is félreérthetetlen, hogy a pedagógusok új munkarendje csak a béremeléssel egyszerre vezethető be – szögezték le ismét.

Mint írták, a hivatkozott kormányhatározatban az áll, hogy a köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógusbér-emelés 2013. szeptember 1-jei bevezetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a jövő évi makrogazdasági és költségvetési feltételek lehetővé teszik. Egyúttal felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy ha a fenti feltétel nem teljesül, gondoskodjon a köznevelési törvényben a pedagógus-életpályamodell 2014. január 1-jével történő hatálybalépésének megfelelő módosításáról. „A Pedagógusok Szakszervezetének tisztában kell lennie azzal, hogy állításai valótlanok. A törvény magasabb rendű jogszabály, amelyet felülírni csak törvénymódosítással lehet” – zárul a kommüniké.

 

A Pedagógusok Szakszervezete csütörtökön azt követelte, hogy a kormány ne vezesse be azokat az intézkedéseket, amelyek több tízezer álláshely megszüntetésével járhatnak. A szakszervezet szerint egyre kisebb az esély érdemi megállapodásra az oktatási államtitkárral. Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a Magyar Közlöny 39. számában megjelent kormányhatározatból értesültek arról, hogy a kormány régen eldöntötte, a pedagógusok munkaterheit radikálisan megnövelő törvényi rendelkezéseket 2013. szeptember 1-jével hatályba lépteti akkor is, ha az új illetmény-előmeneteli rendszert nem vezetik be.

 

Mint írták, a pedagógusok munkaterheit meghatározó rendelkezéseket – 32 óra kötött munkaidő (22-26 óra tanítással lekötött idő, 6 óra egyéb teendőkre, így eseti helyettesítésre, tanulói felügyeletre igénybe vehető idő) – ugyanis a köznevelésről szóló törvény 62. szakasza tartalmazza, amelynek felfüggesztéséről a határozat nem intézkedik.

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. október 26. 10:08
Miután a PSZ az MSZP fiókszervezete - mindig is az volt, - egyáltalán nem meglepő a felismerés: ezeknek csak a zavarkeltés a célja.
Felebarát
2012. október 26. 06:51
van még szakszervezet?...nem hiszem el...mert a többi , már egy ideje csak vegetál..jó pénzért
HSL
2012. október 25. 21:57
basszus, már megint tito láncos kutyái zavarják rákosi efftárs páratlan életművének kiteljedését...
gabuci
2012. október 25. 21:51
Mikor a racionalitást felülírja az ideológia...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!