Tízmilliárdos alappal előzné meg a fagyhalálokat az MSZP

2012. október 29. 11:29

A párt az alapot abból a tízmilliárd forintból hozná létre, amelyet a kormány 2011. január 1-je óta a szénipar szerkezetátalakítási támogatása címén szedett be.

2012. október 29. 11:29

Az MSZP tízmilliárd forintos pénzügyi alap létrehozását javasolja az otthoni fagyhalálok megelőzéséért. Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján elmondta: két és fél év alatt megháromszorozódott azoknak a díjhátralékosoknak a száma, akik kiszorultak az áram-, a gáz- vagy a távhőellátásból, így az idei télen tízezreket fenyeget az otthoni fagyhalál. 

Lukács felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi két és fél évben történt csaknem ezer, kihűlés miatti haláleset fele fűtetlen szobákban következett be. Az MSZP ezért törvényjavaslatot terjeszt elő az otthoni fagyhalálok megelőzését célzó pénzügyi alap létrehozására. Az alap a terveik szerint novembertől februárig 20-50 ezer forintos támogatást nyújtana a védendő fogyasztóknak, illetve azoknak, akiknek az otthonát kikapcsolták a villamosenergia- vagy a földgázellátásból.

Az alapot abból a tízmilliárd forintból hoznák létre, amelyet a kormány 2011. január 1-je óta a szénipar szerkezetátalakítási támogatása címén szedett be. Lukács elmondta, hogy a pénz felhasználatlan, mivel annak kifizetéséhez az Európai Bizottság jóváhagyására lenne szükség, de ez máig nem érkezett meg. Emellett adományokkal bárki támogathatná az alapot. Az MSZP azt is javasolja, hogy az eddig az áramdíjjal fizetett szerkezetátalakítási támogatás az Európai Unió felhasználást engedélyező döntéséig szűnjön meg, így minden fogyasztónak kevesebbet kellene fizetnie a villamos energiáért. Ha pedig az uniós testület visszamenőleg engedélyezi a támogatás kifizetését, az MVM Zrt. évi negyvenmilliárd forintos nyereségéből megteheti ezt – mondta Lukács Zoltán.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. október 29. 16:32
""120-an fagytak meg február végéig Nyolcvanhatról százhúszra emelkedett a fagyhalált szenvedett emberek száma – jelentette pénteken a Magyar Szociális Fórum az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. 2009. Szeptember 1. és 2010. január 29. között 86-an fagytak meg, azóta pedig további harmincnégyen. Az MSZF szervezője megjegyezte, hogy az újabb 34 élet elvesztése lényegében egybeesik azzal az időszakkal, amelyikben a kormány 2010. [...]""
birkakaka
2012. október 29. 12:54
Akkor Meseházikám rajta!Loptatok annyit hogy igazán állhatjátok a cechet!
liberálzöld.
2012. október 29. 12:28
"A párt az alapot abból a tízmilliárd forintból hozná létre, amelyet a kormány 2011. január 1-je óta a szénipar szerkezetátalakítási támogatása címén szedett be. " Mintha a Matolcsyt, meg az Orbánt hallanám! Abból a pénzből finanszíroznának valamit, amit már régen elköltöttek!
hátakkor
2012. október 29. 12:10
Ha ezt a 10 milliárdot összedobják az elvtársak, úgy osztják szét, ahogy akarják. Kicsit rímel a frappáns kezdeményezés a viccre , amikor az orvos addig írja a gyógyszereket, addig kezeli, meg műti a beteget mire az meghal, erre a doki: - Kár, pedig, még annyi ötletem lett volna..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!