A kormány elkötelezett az antikorrupciós program mellett

2012. november 23. 14:46

Az antikorrupciós program egy-egy részfeladatánál van néhány hetes csúszás, de a kormány és a kormányzati szervek elkötelezettek a program végrehajtása mellett – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya. A minisztérium szerint a Transparency International 2002 és 2010 között is lehetett volna ilyen szorgalmas.

2012. november 23. 14:46

A tárca a Transparency International Magyarország pénteki közleményére reagált, amelyben a civil szervezet a márciusban elfogadott antikorrupciós kormányhatározatban vállaltak végrehajtását kérte számon a kormányon, arra hivatkozva, hogy a feladatok egyike sem teljesült a megadott határidőig.

A minisztérium közlése szerint a kormány az elmúlt húsz év legátfogóbb antikorrupciós intézkedéssorozatát hajtotta végre az elmúlt két és fél évben. Példaként említették a közbeszerzésekről szóló törvény szigorítását, a nemzeti vagyon védelméről szóló törvény és az új büntető törvénykönyv megalkotását.

Kiemelték: az antikorrupciós program végrehajtása folyamatban van. Mint írták, egy-egy részfeladatnál van néhány hetes csúszás, de a program végrehajtása mellett a kormány és a kormányzati szervek elkötelezettek, és a nemzetközi gyakorlatok átültetésében együttműködnek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD).

A tárca közleményében megjegyezték: minden magyar állampolgár érdekét és a közélet tisztaságát szolgálta volna az, ha a Transparency International a 2002 és 2010 közötti ciklusokban is határozottan felemeli a szavát „a szemünk előtt nyíltan zajló korrupciógyanús ügyek” és törvényi kiskapuk ellen.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2012. november 23. 21:08
Például mennyire sikerült érvényesíteni ezt az alapelvet?: "Minden múlt és jövőbeli korrupciós cselekmény hathatósan, gyorsan és teljes körűen kivizsgálásra és szankcionálásra kerül." (1104/2012. (IV. 6.) Korm. határozat)
becike4
2012. november 23. 17:45
Tessék mondani,ez valami kandi kamera,mer akkó jót röhögtem.De ha nem akkóbekaphattyák az összeset.
söralátét méretű életszínvonal
2012. november 23. 16:30
megígérik hogy ezúttal tényleg nem lopnak többet? viccesek a srácok...
Békemenet
2012. november 23. 16:29
"Néha azt kérdezik - mondta Orbán Viktor az egyik beszédében - nem lehetne-e az ütemet kissé lassítani, nem lehetne-e haladásunkat kissé fékezni? Nem, polgártársak, nem lehet! Lehetetlen lassítani az ütemet! az ütemet fékezni annyi, mint elmaradni. Aki pedig elmarad, azt verik. Mi azonban nem akarjuk, hogy bennünket verjenek. Nem, nem akarjuk! Matolcsy György iránymutatása szerint 2025-ig a GDP-t megduplázva kell befutnunk azt a távolságot, amellyel elmaradtunk a nyugat vezető országai mögött. Ehhez megvan minden "objektív" lehetőségünk. Csak a hozzáértés hiányzik, hogy fenékig kihasználhassuk ezeket a lehetőségeket! Ez pedig rajtunk áll! Kizárólag rajtunk! Itt az ideje, hogy véget vessünk a termelésbe való be nem avatkozás rothadt álláspontjának. Itt az ideje, hogy egy más, új, a jelen időszaknak megfelelő álláspontot tegyünk magunkévá: azt, hogy mindenbe be kell avatkozni. Ha milliárdos NER-vállalkozó vagy - avatkozzál be minden ügybe, hatolj be mindenbe, semmit ne hagyj figyelmen kívül, tanulj és tanulj. A fideszeseknek el kell sajátítaniuk a technikát. Itt az ideje, hogy a fideszesek maguk váljanak szakemberekké. Az újjáalakítás időszakában minden a technikától függ." A magam részéről még szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Fidesz soraiban megbúvó, de valójában a Fidesz szellemiségét gyökeresen tagadó, azzal szembeforduló bencsikisták és ángyánisták jobban teszik, ha felhagynak a diverzáns propagandával, a fülkeforradalmi kétharmad megdöntésére irányuló szánalmas és hiábavaló kísérleteikkel, még mielőtt a trockista-buchárinista szörnyetegek jól kiérdemelt sorsára jutnak! "Szakítani kell azzal az opportunista lelkinyugalommal, amely abból a téves feltételezésből indul ki, hogy ami erőnk növekedésével az ellenség egyre kezesebbé és ártalmatlanabbá válik. Ez a feltevés gyökerében helytelen. Nem egyéb ez, mint visszhangja az elhajlásnak, amely mindenkinek azt bizonygatta, hogy az ellenségeink lassacskán be fognak csúszni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, és végeredményben valóságos fideszesek lesznek. Babérokon nyugodni és szájtátva a levegőbe bámulni - nem a fideszesekhez méltó dolog. Nem a megnyugvásra van szükség, hanem éberségre, valóságos fideszes, fülkeforradalmi éberségre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy minél reménytelenebb ellenségeink helyzete, annál hajlandóbbak a "végső eszközökhöz" nyúlni, mint egyedüli eszközéhez azoknak, akik bukásra vannak kárhoztatva, a fideszhatalom elleni harcukban. Nem szabad ezt elfelejteni, és ezért ébernek kell lenni!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!