Hétfőtől munkacsoportok egyeztetnek a pedagógusokkal

2012. november 17. 14:49

Két munkacsoport jön létre hétfőn a szakmai kérdésekről való további egyeztetésekre, és egy külön munkacsoport áll fel az esetleges pedagógussztrájkkal kapcsolatos elégséges szolgáltatásokról való egyeztetésre – közölte Balog Zoltán.

2012. november 17. 14:49

Balog Zoltán, miután szombaton a fővárosban tárgyalt a pedagógusok sztrájkbizottságával, elmondta: a munkacsoportok a foglalkoztatás és a pedagógus életpályamodell kérdéseit tekintik át, illetve foglalkoznak az önkormányzatok állami fenntartásban betöltött szerepével, és a szakszervezetek szerepével is. A miniszter úgy fogalmazott, bízik abban, hogy a januárban induló átadás-átvétel folyamatában is együtt tudnak majd működni. A harmadik munkacsoportban, ha esetleg sztrájkra kerülne sor, az elégséges szolgáltatásokról egyeztetnek majd – jelezte.

Balog Zoltán kitért arra, hogy a szakszervezetek által küldött módosító indítványok közül négyet tudtak elfogadni. Mint mondta, bízik abban, hogy ezeket hétfőn, amikor az Országgyűlés a köznevelési intézmények átadásáról szóló törvényhez beadott módosító indítványokról szavaz, elfogadják. Kifejtette: támogatják az óraadók, és az iskolában egyéb foglalkoztatottak státuszának rendezésére vonatkozó indítványt, a működtető önkormányzatok véleményezési-együttműködési jogkörével, és az intézményfenntartó központtal összefüggő javaslatokat. Szintén támogatják azt a javaslatot, hogy a nyugdíj előtt tíz évvel állóknak ne kelljen plusz szakmai képesítéseket megszerezniük. Azt továbbra sem támogatják, hogy az átadás-átvétel időpontját eltolják - jelezte a tárca vezetője.

Balog elmondta: felajánlották, hogy az átadás-átvétel folyamatában a szakszervezetek vegyenek részt egyfajta monitoring szerepben.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke úgy értékelt: nem közeledtek az álláspontok jelentősen, de a lehetőség megvan arra, hogy közeledjenek. Reményét fejezte ki, hogy a most felálló munkacsoportokban szakmai érveket tudnak majd ütköztetni.

Kérdésre válaszolva azt mondta: nem tudja megmondani, hogy mikor lesz sztrájk. A sztrájkbizottságnak nagyon határozott követelései vannak, amelyeket eljuttattak a kormányfőnek és a miniszternek egyaránt. A sztrájktörvény által előírt határidőn belül vannak még – jelezte, hozzátéve: a tárgyalások után a szakszervezetek ismét leülnek egyeztetni.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lutra
2012. november 18. 09:25
Nem leszek eszköz a 40 éves szakszervezetis Gallóné kisded játékában, aki most is ugyanazokat szolgálja, mint akiket 1972. óta folyamatosan. A párttal, a néppel egy az útjuk, jelszavuk munka és béke, a kommunista PSZ induljon, mert bennük Mesterházy reménye.
nyugalmazott tanár
2012. november 18. 07:53
A redagógusok döbbenten állnak a PSZ nyomuló erőszakával szemben. Eszükben sincsen sztrájkolni. Pedig a PSZ-MSZP propaganda sokak hitét megrendítette a pedagógus életpályát és az új NT.ot illetően. Csak hát ott van egy nagy bökkenő: a hivatásszeretet. Ez átsegít sokakat abban, hogy azt a pár hónapot kibírja. Kibírtak ennél sokkal rosszabbat is, az eszement, kártékony és romboló Magyar-Hiller érát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!