Balatonalmádi: tovább folyik a gimnázium-vita

2012. december 19. 17:34

A Veszprém Megyei Kormányhivatal közlése szerint az intézménynek semmi köze nincs a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban történtekhez, valótlanok azok az állítások, amely szerint bármilyen adatgyűjtést kértek volna. Az MSZP eközben büntetőfeljelentést tett az ügyben.

2012. december 19. 17:34

A hvg.hu kedden azt írta: az intézményben tájékozódnak a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről, és jegyzőkönyvezik az általuk elmondottakat. A szülők a portálnak azt mondták, hogy a gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, és arról faggatták őket, beszélnek-e meghirdetett sztrájkról, a tanárok buzdítják-e őket arra, a keretszámok szóba kerülnek-e közöttük. Az összegyűjtött válaszokat szerdán el kell küldeniük a Veszprém Megyei Kormányhivatalba – írta a hvg.hu.

A kormányhivatal szerdán az MTI megkeresésére közölte: az iskola fenntartójához, a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központhoz szülői bejelentés érkezett, amely szerint az iskola egyik tanára tanítás helyett a tanórán megengedhetetlen módon rendszeresen politizál és arra buzdítja a diákokat, vegyenek részt a múlt hete tartó demonstrációkon. A kormányhivatal közleménye hangsúlyozza: a nyíltan politizáló és tüntetésre buzdító pedagógus ügyében kizárólag a munkáltató, az iskolaigazgató intézkedhet. Mint írták, az intézményfenntartó központ az eset kivizsgálását kérte a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatójától, és tájékoztatást kért a vizsgálat eredményéről. Az iskolaigazgató saját hatáskörben döntött a belső vizsgálat módjáról, a meghallgatottak személyéről, és dönt majd arról, hogy szükségesnek tart-e munkáltatói intézkedést a diákokkal nyíltan politizáló pedagógussal szemben - közölte a kormányhivatal.

Eközben Gőgös Zoltán, az MSZP Veszprém megyei elnöke szerdán arról beszélt: azonnal fel kell menteni a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium igazgatóját, és az intézmény felügyeletét ellátó szerv vezetőjét. A politikus veszprémi sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte, hogy az intézményben adatokat gyűjtöttek a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről. Hangsúlyozta: ha valóban igaz a kormányhivatal hivatalos magyarázata, hogy egy tanár politizált az iskolában, az igazgatót ez akkor sem jogosítja fel arra, hogy „ilyen durván beleavatkozzon a diákok személyiségi jogaiba”. A párt az ügy miatt büntetőfeljelentést tesz.

Az ügyben megszólaló Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint most az oktatáspolitikának kell meggyőznie mindenkit arról, hogy érdemes bízni az új szabályokban, és minden olyan kísérlet visszás, amelyben listák készülnek, jegyzőkönyvek születnek véleményekről. Az oktatási jogok biztosa kiemelte: az oktatás szereplői egymásra vannak utalva, bízniuk kell egymásban. Nem különíthetők el, hiszen a tanárok szülők is; a politika szereplői közül vannak, akik tanítanak; az egyetemi hallgatók közül pedig sokan szülők vagy iskolában tanító tanárok is egyben. A ma középiskolásai a holnap tanárai és politikusai - fogalmazott az oktatási jogok biztosa, hozzátéve: ezért minden olyan kísérlet visszás, amelyben listák készülnek, jegyzőkönyvek születnek véleményekről, szimpátiákról, tüntetésekről. Ma az a tanár jár el helyesen, aki beszélget a diákjaival, meghallgatja a véleményüket, keretet ad a vitáiknak, és bízik bennük. Aáry-Tamás Lajos írásos nyilatkozatában hozzátette: közös cél a jó megoldások folyamatos keresése és a rossz döntések korrekciója a jog keretein belül, a jog szabályainak betartásával.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zowe
2012. december 20. 02:44
Tényleg. Csak így tovább.Nem kell gondolkodni, ragaszkodjatok azokhoz a klisékhez, amelyek szerint: van a 'nemzeti oldal' és vannak a magukfajták, a bolsik, a máskéntgondolkodók... Gyerünk tovább! Ne álljon meg a szeretett vezér, a vezénylő tábornok! Roham! A már megszerzett pozíciók bizakodásra adnak okot. Újszínház, Nemzeti, MMA-Vígadó, MMA-Műcsarnok, Közszolgálati média, Ügyészség, Bíróság, AB, Szalaiannamária9évre, Eljen az egész a NER! Az apparátusával együtt.Rózsa , Pali, Gyuri, Zsolti, Jani, Blikkes Anti, Lajos és persze a Viki... . . . Tényleg nincs már sok hátra. Tartsatok ki. Csak még egy kérdés? Előttetek van a Tizedes meg a többiek-ből az a fazon, akit Dunyhás testvérnek szólítottak a nyilas társai? Igazi, briliáns alakítás! Zsíros, ostoba. De nála van a fegyver... Nos. Nemsokára vele fogtok menetelni, nem kényszerből, dehogy! Egyetértve! Előre is gratulálok. De lehet, hogy ez túlzottan pesszimista. A valószínűbb az, hogy még előtte el lesztek zavarva a francba...És megy a NER is veletek! Remélem még Európa tudni fogja, hogy laktak itt emberek is az elmebetegek között...
OrangeOrder
2012. december 19. 18:39
Semmi új. Engem a gimnáziumból jobboldali nézeteimért szerettek volna eltávolítani annak idején. Tanárnő kedves órákon nonstop agitált és osztotta az igét. Természetesen ő sem az akkori jobboldali pártok mellett.
honphibu
2012. december 19. 18:24
Mókás, a Kormányhivatal dél körül egészen mást nyilatkozott... Úgy látszik, nem csak a legfelsőbb szinteken bírnak órákon belül egymásnak ellentmondó, de legalábbis egymással köszönő viszonyban sem lévő dolgokat nyilatkozni. Ez a baj, hogy nincs vér a pucájukban vállani saját döntéseiket, inkább kenegetik a szart egymásra. Selmeczi Gabika mindjárt eőáll azzal, hogy valójában az MSZP gyűjtött adatokat a diákokról.
cromwell
2012. december 19. 18:16
Viszont tilos diákokat vegzálni azért, mert résztvesznek egy ügyben. Ez terelés. Tegnap elég világosan kiderült mi volt, a többi hallgató pedig véleményt nyilvánított az ügyben ma reggel, amikor tiltakozott az igazgató eljárása ellen, és nem a tanárok ellen. Valaki hazudik, és szerintem nem a diákok és a szülők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!