Telítődnek a hajléktalan menedékhelyek

2012. december 04. 17:13

A hideg idő beálltával mostanra kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan – közölte a Menhely Alapítvány igazgatója kedden az MTI megkeresésére.

2012. december 04. 17:13

Aknai Zoltán azt mondta, a múlt éjszaka körülbelül 1600 ember aludt fővárosi éjjeli menedékhelyen. Kérdésre válaszolva kitért arra, szintén a hideg idővel függ össze, hogy az aluljárókban megjelentek hajléktalanok. Hozzátette, hogy szerinte ez nincs szoros összefüggésben a novemberi alkotmánybírósági döntéssel, ez minden egyes télen így van. Az igazgató megjegyezte, hogy már nyáron lehet tapasztalni egy „visszaszivárgást” az aluljárókba, és mivel egyre hidegebb lesz, ez a folyamat valószínűleg egyre erősödik majd. Aknai Zoltán közölte, az elképzelések szerint a frekventált aluljárókból az embereket az utcai szolgálatok megpróbálják majd hajléktalanszállón elhelyezni.

Az Alkotmánybíróság november közepén alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. A testület egyúttal megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak a pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. december 05. 08:36
Nem baj majd konzultációs kérdőívekkel takarózhatnak az utcán :D
Potymog
2012. december 04. 19:23
"Telítődnek a hajléktalan menedékhelyek" Az utcákról meg ki akarják őket tiltani, annak ellenére, hogy az AB ezt megvétózta. Ezek után hová mehetnek majd? Deportálni fogják őket, vagy kiutalják nekik az üresen álló pesti önkormányzati lakásokat? http://mandiner.hu/cikk/20121204_a_hajlektalansagrol_rendeznek_nemzeti_konzultaciot
Potymog
2012. december 04. 18:46
Szociális bérlakásokat szíveskedjenek kiutalni nekik, amelyekben meg lehet élni havi 45000 Ft-os közmunka bérből
cutcopy
2012. december 04. 18:24
Még sem akarnak alkotmányos jogukkal élve az utcán megfagyni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!