Illés: Az öreg családi házak energetikai felújítása 2017-ben indulhat

2013. május 23. 18:07

Több mint kétmillió 1945 és 1990 között épült, többségében vidéki családi ház található az országban, amelyek energetikai felújítása 2017-ben megkezdődhet, európai uniós támogatással - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

2013. május 23. 18:07

Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára arról számolt be, hogy a tárca költségoptimalizálási programot készített, amelynek segítségével meg lehet határozni, hogy mely lakások újíthatók fel gazdaságosan. Szaló Péter paradigmaváltásról beszélt az európai építésben, amely szerint az építési költséggel egyenrangú tényező lett az épület energiafogyasztása is. Elmondta: Magyarországon a középületekre 2015-től, míg a magánépületekre 2019-tól szigorúbb hőtechnikai előírások vonatkoznak majd, az Európai Unióban pedig 2019-ben a középületekre, 2021-ben a privát épületekre is életbe lép a közel nulla energiafelhasználás követelménye.

Egy gazdaságossági felmérés kapcsán rámutatott: egy energetikai felújítás során az ablakcsere önmagában nem kifizetődő, kell hozzá a falak és a födémek hőszigetelése is. Legnagyobb a megtakarítás akkor, ha megújul a házakban a fűtési rendszer is. A fafűtésre átállás gazdaságos, viszont a pellet-fűtés és a hőszivattyú beruházásának a költsége csak hosszú távon térül meg – mondta el. Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és a kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy még az idén elkészül a nemzeti épületenergetikai stratégia.

A megújuló energiák alkalmazásával kapcsolatosan megjegyezte, hogy a nyugat-európai államok sem tudják már a korábbi támogatást nyújtani ezen a területen, erre Magyarország sem képes, viszont a fenntartható fejlődéshez tudnak állami támogatást biztosítani. Illés Zoltán a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a műemléki épületek energetikai felújítására speciális pályázatot dolgoznak ki.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bohocugyi allamtitkar
2013. május 24. 02:04
nah, ebbol megint az lesz mint a megmentjuk a devizahiteleseket. a gazdag felso 20%-ot megsegitik penzzel, hogy a 100millios hazuk a duplajaba keruljon, majd elfgyott a penz felkialltassal, sajat maguk csinalhatjak meg kozmunkaba, ha megveszik hozza az anyagot a 28e Ft-os fizetesukbol..
dobzselaci
2013. május 23. 23:19
A témához: annak a kétmillió háznak durván a 60-75%-át gazdaságosabb lesz ledórni és újrahúzni, mint feljavítgatni. Sajnos a 60-as 70-es években a "tied a gyár (tsz, tüzép ...) - magadnak viszed haza" szemlélet jegyében, - no meg a hiánygazdaság okán - ad-hoc építőanyagok, iszonyat nyílászárók miatt az elkészült házak az akkori követelményeknek sem feleltek meg. Azóta az életkorukhoz képest többszörösen leromlottak a "nyugatiakhoz" képest. Úgyhogy ez vagy kamu (elég sokára teszik a kezdést, hogy majd senki ne emlékezzen majd rá), vagy nagy önszopatás lesz.
IgazságosIzomViktor.
2013. május 23. 23:12
Na ez a Bajnai ötletét lopta el.Mi van?Nem jó mégse a rezsicsökkentésetek?Hogy elvesztek a csúnya népnyúzó szolgáltatóktól és szétosztjátok a gazdagok között?
Nannyó
2013. május 23. 20:43
"Európai Unióban pedig 2019-ben a középületekre, 2021-ben a privát épületekre is életbe lép a közel nulla energiafelhasználás követelménye." Valaki elmagyarázhatná egy műszaki analfabétának, hogy ez mit jelent...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!